FN
A két magyar cég közös, nem kötelező érvényű ajánlatot tett szerdán.
A bank többségi tulajdonosa közleményben tudatta, semmilyen eladást célzó tárgyalások nem zajlanak.
A 19-29 éves városi fiatalok több mint 60 százaléka a szülői házban él ma még. Az önállósodás egyik kézenfekvő útja lehet a bérlés, főleg ha ketten összeállnak.
A multik vegzálásának főleg az árak emelkedése lesz a végeredménye, de a boltbezárások elkerülhetőek.
2014. 11. 20. 07:01
Bejelentette vételi szándékát a Széchenyi Bankra a Matolcsy György unokatestvére által birtokolt NHB Növekedési Hitelbank – értesült az Origo.
2014. 11. 19. 21:46
Addig nem tágítanak, amíg a kormány nem csökkenti vagy törli el a közmű alapdíjakat, ahogyan azt ígérte még a választások előtt. Aláírásgyűjtésbe kezdtek.
2014. 11. 19. 18:50
Fenntartották a Sopron Bank devizahiteles perében másodfokon hozott jogerős ítéletet, amiben a bíróság megállapította: tisztességtelenek a pénzintézet általános szerződési feltétele.
Miután ma 5 forinttal csökkent a benzin ára, pénteken még 4 forinttal lesz olcsóbb, így a 380 forintos határt is átlépte lefelé.
Már nyáron cikkeztek róla, hogy hotel lehet az Operával szembeni Dreschler-palotából, most már egy tábla is állítja ezt.
Bezárta gyárát és a termelést a Zala megyei Nagyradára tette át a Cézár Pincészet.
2014. 11. 19. 14:27
A feksőoktatásban tanulók zöme arra számít, hogy nyugdíjas korában is dolgoznia kell majd, ha meg akar élni. Mert nem fog tudni annyit megtakarítani, hogy ne lennének anyagi gondjai.
A 2011-ben meghirdetett Széll Kálmán Tervből szinte semmi nem valósult meg pontosan.
2014. 11. 19. 11:12
Legkevésbé a CBA, a REÁL és a COOP fogja megszenvedni a kormány díjemelését.
Aki venne vagy eladna, az jó ha tudja! Fékezheti és fel is turbózhatja az adósmentés a már élénkülőben lévő ingatlanpiacot. Alternatívája lehet a kényszer-értékesítésnek.
Drágul a cigaretta és a szesz, jön a szappanadó. Elfogadták a jövő évi adótörvényeket.
Forráskimerülés miatt szünetel a kazáncsere-pályázatok benyújtása a közép-magyarországi régióban – adta hírül az NFM.
A Fővárosi Ítélőtábla jóváhagyta az elsőfokú bíróság döntését, amely szerint le kell zárni a Révai Nyomda Kft. elleni csődeljárást, és fel kell számolni a céget.
2014. 11. 19. 08:15
Igen és nem – két rövid szó csupán, mégis mennyi minden múlhat rajtuk.
2014. 11. 19. 08:08
Nem lett semmi az olcsó szlovák dobozos tej elleni fellépésből, miközben az orosz embargó még lejjebb szorítja az árakat.
2014. 11. 19. 07:52
- 14:33 Tíz év után újra Budapesten koncertezik a Placebo
- 14:31 Orosz rakétával kilőtt ukrán vonat maradványaiból kapott Oscart helyettesítő díjat Sean Penn
- 14:30 Márki-Zay teázni hívta Orbánt
- 14:22 Egy letűnt rendszer utolsó képviselője – vajon megtalálja a Galata ellenszerét a Liverpool vagy BL-kiesés lesz a vége?
- 14:14 Brooklyn Beckham felesége havi 1 millió dollárnyi zsebpénzt kap milliárdos apjától
- 14:03 A vezérigazgató a ChatGPT segítségét kérte a 250 milliós bónusz elkerüléséhez - nagyon nem jött be
- 13:46 Hat évet kértek a húszéves nőre, aki egy hétéves kisfiú, egy 55 éves nő és a Csokonai Nemzeti Színház dolgozójának a halálát okozta
- 13:37 Lezuhant egy sífelvonó kabinja Svájcban
- 13:29 Új lakás garantált pénzügyi előnyökkel!
- 13:29 Tom Holland Zendaya miatt búslakodik, de összeáll Mark Ruffalóval az új Pókember előzetesében
- 13:11 Fodor Csenge a kapitánnyal való nézeteltéréséről: Jól viseltem, nincs visszhangja a lelkemben
- 13:05 A Bubi bicajok nem tűntek el, csak átalakultak – Manfred lett a nevük
- 12:56 Teleki Pál haláláról és a Hungaroring kezdeteiről is készül dokumentumfilm, utóbbi 285 millió forint támogatással
- 12:46 Nyolc jel, ami alapján be lehet azonosítani a mesterséges intelligenciával generált képeket
- 12:33 Anyja szerint nem miatta lett Kossuth-díjas Lackfi János
- 08:18 Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart
- 10:09 Egy épület tetejéről zuhant le a mindössze 21 éves honvédtisztjelölt
- 07:11 Tóth Vera pszichológus segítségét kérte Tóth Gabi miatt
- 10:54 Két nappal a választás előtt Rendszerbontó Nagykoncertet tartanak Puzsérék, Azahriah is fellép
- 10:52 „Amikor valaki így beszél bántalmazott gyerekekről, az megérdemli, hogy kapjon” – betalálta Nagy Ferót a népszerű személyi edző
- 07:44 Hegedűs Zsolt válaszolt a „takonygerincező” Takács Péternek
- 11:53 Kocsis Máté: Mekkora barom vagy te, Peti!
- 09:10 Schilling Árpád: Gratulálok minden Kossuth-díjasnak, akik csöndesen, megbújva vagy lelkesen, röfögve vettek részt a NER kiépítésében
- 12:28 21 Kutatóközpont: a Fidesz és a Tisza fej fej mellett két, kormánypártnak fekvő körzetben
- 12:30 Nem folytatja a Pokoli rokonokat az RTL, új napi sorozat indul helyette
