Gazdaság

A Figyelő Kiadó kiadásában a közelmúltban Felelősök címmel könyv jelent meg, melynek egyik fejezete az Alkotmánybírósággal foglalkozik, idézet formájában – de név nélkül – közölve néhány alkotmánybírónak és alkotmánybírósági munkatársnak a munka szerzői számára annak előkészítése, az anyaggyűjtés során tett nyilatkozatait. E nyilatkozatok egy része – amellett, hogy például lekicsinylő beállítást tartalmaz olyan jelentős tudósról, [...]
1997. 04. 30. 00:00
Harminc országban, mintegy 35 ezer "klubtaggal" indul meg egyszerre az amerikai Internet Tradeline rendszerével az elektronikus kereskedelem. Az elsősorban kis- középvállalkozásoknak ajánlott szolgáltatást Magyarországon és a térség nyolc országában a mások között Demján Sándor és Lőrincze Péter nevével fémjelzett Fair Business Line társaság nyújtja licencszerződés alapján.
1997. 04. 30. 00:00
Az ingónyilvántartás iránt érdeklődőknek több lehetőségük is lesz az információszerzésre. Az év második felétől várhatóan számítógépes úton kapcsolódhatnak a közjegyzői hálózathoz, így on-line úton szerezhetnek azonnal adatokat a nyilvántartásból. A közjegyzői kamara szerint ezzel a lehetőséggel elsőként a bankok és az autókereskedők élnek majd. Akinek az ilyen számítógépes kapcsolódásra nincs igénye vagy pénze, az szóban [...]
1997. 04. 30. 00:00
A szoftverek jogtisztaságának ellenőrzése, a programállomány legalizálása nem könnyű gondjuk manapság a magyar vállalati vezetőknek. A téma korántsem csak a számítástechnikusok ügye, hiszen nem számítógépes szakkérdésről, hanem a vállalati gazdálkodás törvényességéről van szó. Egy szoftver kalózmásolata ugyanis éppoly hibátlanul futhat, mint az eredeti.
1997. 04. 30. 00:00
A multinacionális vállalatok ereje nyomasztja a Figyelő által megkérdezett, fúzióra vállalkozó kisebb-nagyobb cégeket. A viszonylag kicsi Rolitron a túlélés zálogát, a már nagyobb Soproni Sörgyár a gazdaságosabb működés lehetőségét, a magyar méretek között óriási Pharmavit pedig a világpiacra vezető utat kereste a koncentrációban. A Rolitron Informatika Rt. és az Optotrans Rt. összevonása volt az első [...]
1997. 04. 30. 00:00
A "gazdát kereső" kölcsönök és betétek elirányítására Magyarországon számos tanácsadó vállalkozik örömest. Néhányuk bankügynökként folytatja e tevékenységét, ami többek között azt jelenti, hogy nekik egy hitelintézet már bizalmat szavazott.
1997. 04. 30. 00:00
GDP (százalék) GDP (százalék) Infláció (százalék) Hosszú távú kamatok (százalék) 1996. 1997.* 1996. 1997.* 1996. 1997.* 1996. 1997.* Németország ˇ -4,1 ˇ -3,2 ˇ 61 ˇ63,2 1,5 1,6 6,3 6 Franciaország ˇ -4 ˇ -3,1 56 58 2 1,6 6,6 6 Hollandia -2,6 2,5 ˇ 78,2 ˇ 76 2,1 2 6,3 6 Olaszország ˇ -6,8 [...]
1997. 04. 30. 00:00
Dél-Ázsia * Reál GDP éves növekedés, százalékban; ** Becslések; Forrás: Ázsiai Fejlesztési Bank 1995. 1996. 1997.** 1998.** “Kis tigrisek” Hongkong 4,7 4,7 5,5 5,3 Dél-Korea 9,0 7,0 6,3 6,9 Szingapúr 8,8 7,0 7,5 8,0 Tajvan 6,0 5,7 6,2 6,3 Indonézia 8,2 7,8 8,0 7,9 Malajzia 10,1 8,8 8,5 8,5 Fülöp-szigetek 4,8 5,5 6,0 6,5 Thaiföld [...]
1997. 04. 30. 00:00
Mit tükröz a magyar háttéripar elmúlt évekbeli története? Szalavetz Andrea, az MTA Világgazdasági Kutató Intézetének munkatársa szerint főként sikert, hiszen a volt állami vállalatok egy része alkalmazkodott az új követelményekhez, és fejlődni kezdett. A termelés globalizálódása, a multinacionális cégek magyarországi megjelenése ugyan fájdalmas következményekkel is járt – például az addig gyártott termékek elvesztették piacukat -, [...]
1997. 04. 30. 00:00
Magyarországon a Banktech szakkiállításon mutatták be először a belga Europay International elektronikus pénztárcáját, amelynek világpremierje 1996 júniusában volt a spanyolországi Sevillában. A Clip nevű elektronikus pénztárcát Prágában vezetik be először a gyakorlatban, idén tavasszal, és zajlanak az előkészületek az olaszországi, az izlandi és a spanyolországi bevezetésre is. A Clip a világ első többvalutás elektronikus pénztárcája. [...]
1997. 04. 30. 00:00
A kelet-közép-európai országok, s közöttük is Magyarország európai uniós (EU) csatlakozását nagymértékben meghatározza az Unió Közös Agrárpolitikájának (Common Agricultural Policy = CAP) alakulása. A CAP továbbvitelére vonatkozó alternatívák ismerete nemcsak azért fontos a csatlakozni szándékozó országok számára, hogy megfelelő stratégiát alakíthassanak ki, hanem azért is, hogy tudatában legyenek: milyen agrárpolitika részesévé válnak a teljes jo
1997. 04. 30. 00:00
Nem szándékozom azért bírálni cikküket, mert túlságosan a majdani erőművi fejlesztések megvalósíthatóságára koncentrál. Arra mindenképpen felhívom a figyelmüket, hogy kétféle forrás, az energiaipari privatizáció menetét megszabó kormányhatározat, valamint maguk a privatizációs szereződések alapján lehet megítélni az új tulajdonosoknak a fejlesztéssel kapcsolatos magatartását. A kormányhatározatok világosan tartalmazzák, hogy az erőművi fejlesztések kiemelt célt jelentenek, s a [...]
1997. 04. 30. 00:00
Német befektető kezébe került a Ferroglobus Kereskedőház Rt. A 78,58 százaléknyi részvénycsomag megvásárlásáról szóló szerződést pénteken írták alá a Klöckner Stahl und Metallhandel GmbH és az ÁPV. Rt. képviselői. A német befektető 100,04 százalékos árfolyamon jutott hozzá a 2,3 milliárd forint névértékű részvénycsomaghoz. A Klöckner a tranzakció után a Ferroglobus részvényeinek mintegy 90 százalékával rendelkezik, [...]
1997. 04. 30. 00:00
A "növekedés vagy egyensúly" vita kifulladni látszik; a két kulcsszó között a "vagy" szerepét átveszi az "és", amit viszont már lényegében mindkét gazdaságfilozófiai iskola képviselői elfogadnak - derült ki a Magyar Közgazdasági Társaság által Nagykanizsán rendezett XXXV. Közgazdász Vándorgyűlésén. A Gazdasági stratégiánk az EU-csatlakozásig összefoglaló címet viselő fórumon a közel négyszáz résztvevő öt szekcióban cserélt véleményt a gazdaságpol
1997. 04. 30. 00:00
Forrás: Nemzetközi Bankárképző Központ Citibank Creditanstalt Inter-Európa Bank OTP Bank Számlaegyenleg lekérdezése + + + + Átutalás + + + – Állandó átutalási megbízás + + + – Betétlekötés + + + – Új számla nyitása + – – – Hiteligénylés + – – – Értékpapír-műveletek – + – – Kártyaletiltás + + + + [...]
1997. 04. 30. 00:00
A nagyobb vállalati informatikai beruházások 5-10 évre szólnak, és nem is olyan könnyű kiválasztani ma azt a rendszert, amelyről sejthető, hogy tíz év múlva, az akkori körülmények között is megfelelően működik majd. Talán ezért is hívja fel ma már a magyar piacon is egyre több cég a figyelmet arra, hogy az általa forgalmazott információs rendszer [...]
1997. 04. 30. 00:00
Sok évig tartó kivételes növekedés után Kelet-Ázsia dinamikusan fejlődő gazdaságai némi fáradtság jeleit mutatják. A kérdés: kimerültek-e, vagy megpihentek az újabb nekirugaszkodás előtt? Annyi tény, hogy a gazdaságtörténetben eddig soha nem volt arra példa, hogy egy nagy és komplex térség tartósan ekkora növekedést érjen el.
1997. 04. 30. 00:00
A Globus Konzervipari Rt. közgyűlése a korábbi tervekhez képest megemelt – 12 százalékos – osztalék kifizetéséről döntött pénteken. Az eredetileg tervezett 80 forint helyett így 120 forintot fizetnek ki az 1000 forintos névértékű részvényekre. A 996 millió forint jegyzett tőkéjű cég tavalyi értékesítési árbevétele elérte az 5,4 milliárd forintot, adózás előtti eredménye pedig 169 millió [...]
1997. 04. 30. 00:00
Az 1997. január 1-jén életbe lépett új értékpapírtörvény (épt) sokat javított a részvényjegyzések eddigi mostoha körülményein, de a következő két slágerpapír jegyzésénél megismétlődhetnek a jól ismert "sikerjegyzési" körülmények: nagy sorok, kevés papír. Az ok a Magyarországon értékesítésre felajánlott részvények csekély száma.
1997. 04. 30. 00:00
Az Európai Beruházási Bank (EIB) - négy évtizedes történetében először - idei igazgatótanácsi ülését nem a tulajdonos országok valamelyikében tartotta. Az eseménynek ezúttal Budapest adott otthont, ahol fejlesztési programokat is aláírtak.
1997. 04. 30. 00:00
A tagsági és a kereskedési jogok szétválasztásáról, valamint a forgalomarányos szavazati jog, illetve tőzsdedíjak bevezetéséről döntöttek múlt heti közgyűlésükön a Budapesti Értéktőzsde tagjai. A közgyűlés – az új értékpapírtörvény rendelkezésének megfelelően – három szekció létrehozásáról határozott. Az egyes szekciók munkájában eltérő intézményi kör szerezhet kereskedési jogot: a részvényszekcióban csak brókercégek, az állampapír-szekcióban hitelintézetek is, a [...]
1997. 04. 30. 00:00
Hazánk ipari és kereskedelmi teljesítményéből az informatika mintegy 5 százalékot képvisel. Nyugat-Európában a vállalkozások bevételük mintegy 1,5-2 százalékát költik informatikára; hazánkban a szakértők szerint kevesebb mint 1 százalékát. Ennek ellenére az informatikai cégek üzletmenete érzékletesen jelzi a gazdaság általános állapotát: ha sok hardvert-szoftvert vásárolnak, az valamiféle fellendülés reményét csillantja fel.
1997. 04. 30. 00:00
A Magyarországon jelenleg használatos passzív repo sokkal inkább a nemrégiben bevezetett betéti konstrukcióhoz hasonlatos, mintsem az európai országok monetáris politikájában a közelmúltban egyre jelentősebbé váló valódi repoműveletekhez. A nyugat-európai aktív és passzív repo mind a likviditás, mind a másodlagos piac szempontjából inkább az állampapírok eladásához és vételéhez, mintsem magyar névrokonához hasonlít.
1997. 04. 30. 00:00
Az autógyártó és a beszállító kapcsolatában fontos üzleti érték a bizalom, de ez a beszállítóknak esetenként milliárd forintban mérhető felelősséget is jelent. Az Audi például minőségi ellenőrzés nélkül fogadja és építi be a beszállított részegységeket. Ha azonban a végtermék minősége romlik, a vevők reklamálnak, és mindez a nem megfelelő alkatrész miatt van, akkor a kárért [...]
1997. 04. 30. 00:00
Olvasói sztorik