A pénzügyi szolgáltatások teljes körét közvetíthetik immár az úgynevezett bankügynökök. Míg ugyanis a január elsejével idejét múlt pénzintézeti törvény csupán a pénz- és kölcsönügyletek közvetítésének lehetőségét ruházta rájuk, a hitelintézeti törvény (hit) értelmében már valamennyi pénzügyi szolgáltatással így járhatnak el. Ugyanakkor az ügynöki mint úgynevezett “által végző” tevékenységből elkülönült egy rész, nevezetesen a bankközi piacon működő közvetítőké. Minthogy itt “csupán” az információkat forgalmazza a bróker, az ilyen társaságok másmilyen meghatározást és elbírálást nyertek.
Bármennyire is lehetőség nyílik immár a szolgáltatások teljes körének közvetítésére, az ügynökök fő profilja továbbra is a kölcsönök “szerzése” maradt. Emellett alkalomadtán bankok számára forrásközvetítésre is vállalkoznak, általában azonban vállalati ügyfeleiknek keresnek megfelelő hitellehetőségeket. Némelyikük az idők során egy adott bank ügynökévé válik, vagy éppen a másik oldalról alakul a dolog: a hitelintézet szorgalmazza maga köré az ügynökök hálózatának kiépülését.
Az előbbi módon alakult a Jaguár Pénzügyi Tanácsadó Kft. sorsa, mely “mezei” tanácsadó cégből nőtte ki magát bankügynökké. Megalakulása óta számos üzlet kötötte a Postabankhoz, míg kapcsolatuk idén februárra ügynökivé érett, és ezt az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet (ÁPTF) szentesítette. A cégnek a bankkal kötött szerződése új ügyfelek toborzásáról szól; ez – legalábbis az eddigi tapasztalatok tükrében – feltehetően elsősorban mezőgazdasági fejlesztések finanszírozását szolgáló hitelek közvetítését jelenti majd. A Jaguár ügyfeleinek többsége ugyanis efféle kölcsönöket keresve fordul a céghez, amely eddig többnyire a Postabank ilyen irányú konstrukcióit találta a legalkalmasabbnak.
Minthogy a társaság azt a feladatot vállalja magára, hogy az ügyfélnek leginkább ínyére való megoldást kutatja fel, kérdés, hogy egy ügynöki szerződés nem megy-e a tanácsadó “tisztánlátásának” rovására. A Jaguárnál úgy tartják, hogy egyáltalán nem, hiszen előbb gyűlt össze a tapasztalat arról, hogy az illető bank beválik a kereslet kielégítésében, és csak utána jött a szerződés. A céget, ha nem is írásos szerződéssel, de más hitelintézetekhez is kapcsolat fűzi – mondták a Figyelőnek a Jaguárnál -, és vannak olyan ügyletek (mint például a tőzsdén jegyzett terményekre kiállított közraktárjegy ellenében nyújtott hitel), amelyeknél más bankokat ugyanúgy ajánlanak. Ráadásul tiszteletdíjukat a “toborzott” ügyfél, és nem a Postabank fizeti. A jutalék egyébként a hitel összegének 0,5-3 százaléka, de mindig kisebb annál a különbségnél, ami egy átlagos hitel és a Jaguár által szerzett kölcsön között van, természetesen az utóbbi javára.
Mindezzel szemben forrásgyűjtés céljával kért és kapott engedélyt a felügyelettől a Citibank, valamint két Citi Agent társasága. A fiókhálózattal nem rendelkező intézmény, úgy tűnik, így igyekszik ügyfeleket szerezni. Annak oka, hogy a bank rögtön két ügynököt is foglalkoztat, csupán annyi, hogy különböző célcsoportokat kívánnak általuk elérni. Egyikük a potenciális vállalati, másikuk a lakossági ügyfeleket igyekszik meghódítani. Az ügynök feladata abban merül ki, hogy “házhoz megy”, és ott számlát nyit.
Hogy a hitelintézet ezt miért e módon intézi, arról sem a Citibankot, sem a felügyeletet nem sikerült szóra bírni. Mindenesetre az ÁPTF-nél a bankügynöki tevékenység jelenleg érzékeny téma, és ez vélhetően mindaddig így is marad, amíg a lakástakarék-pénztárak működési engedélyének ügye nem rendeződik.
Ezen intézmények engedélye útjában ugyanis éppen az ügynöki tevékenységre vonatkozó szabályozás jelenti a legutóbbi akadályt. A huzavona java része abból adódik, hogy a hpt és a lakástakarék-pénztárakról szóló törvény az ügynökök ténykedéséhez különböző feltételeket szab. Az egyazon napon hatályba lépett két jogszabály ütközésére immár a lakástakarék-pénztárak alapítási engedélyének kiadása után derült fény, legalábbis a felügyelet ekkor értesítette a pénztárakat. Pedig a lakástakarék-törvénybe végül bekerült, e kérdést firtató szabályokat éppen a felügyelet (akkor még Állami Bankfelügyelet, Baf) is támogatta, legalábbis a fáma szerint ez szerepel a Pénzügyminisztériumnak a törvény előkészítése során eljuttatott javaslatai között.
Egyszóval a hitelintézeti törvény vonatkozó paragrafusai szerint bankügynök csak jogi személy lehet, abból is pusztán olyan, amely megfelel a 20 millió forintos tőkekövetelménynek, és működésére az ÁPTF is áldását adja. Ezzel szemben a lakástakarék-törvény – elismerve, hogy a rá mint szakosított hitelintézetre is vonatkozó hpt-ben más fogalmazódik meg – e pénztárak ügynökeit kivételnek tekinti. Ez pedig az ÁPTF számára, lévén e kondíciók sokkal enyhébbek, elfogadhatatlannak tűnt.
A lakástakarék-pénztárak törvénye szerint ugyanis nemcsak társaságok, hanem természetes személyek is vállalkozhatnak a potenciális pénztári ügyfelek meghódítására. Ehhez következésképpen tőkére sincs szükségük, legalábbis nem ír elő ilyen követelményt a törvény, mint ahogy a felügyeleti engedélyezés szükségességét sem. Azt viszont annál inkább, hogy az ügynökért az illető lakástakarék-pénztár tartozik felelősséggel, és ilyen értelemben rendelkezik a polgári törvénykönyv is.
Minthogy két azonos “erősségű” jogszabály néz farkasszemet, patt helyzet látszott kialakulni. A felügyelet és a pénztárak tárgyalásai azonban az utóbbi napokban állítólag kompromisszumra vezettek és szóbeli megállapodás született. Eszerint az ÁPTF nem követelné meg a hpt-ben előírtakat, bizonyos okmányokat azonban kér és ugyanakkor azt is elvárja, hogy bármikor lehetősége nyíljon az ügynökök ellenőrzésére. Jelesül arra, hogy a lakástakarék-pénztáraknál az ügynökök névsorához hozzáférjen.
Az ÁPTF végül is nem szabna tőkekövetelményt, viszont előírná, hogy az ügynök erkölcsi bizonyítvánnyal és vállalkozói igazolvánnyal egyaránt rendelkezzen, erről pedig a lakástakarék-pénztár dokumentumot birtokoljon. Mindezen kitételeket az ÁPTF feltehetően a működési engedélyekbe fogalmazza majd bele.
Ezek kiadása előtt azonban sorakozik még néhány “vitapont” is. Amint azt a pénztáraknál mondják, az engedélyekhez szükséges úgynevezett mintaszámításoknál bizonyos tényezőket különbözőképpen értelmeznek. Így például azt, hogy a számlanyitási díj vajon beletartozik-e ezekbe; miként vegyék a kalkulációba az utolsó megtakarítási évre szóló állami támogatást, ha az az esztendő nem teljes; pontosan hogyan álljon össze a hiteldíjmutató; vagy milyen menetrendet kövessenek a kamatok tőkésítésében. Mindezek alakulása valójában nem más, mint a pénztárak és a felügyelet – igaz, kissé megkésett – közös tanulási folyamata, ami tulajdonképpen eltörpül az “ügynöki törvénykezés” említett problémájához képest.
Mindenesetre a dolgozni ügynökökkel vágyó pénztárak immár túl vannak a toborzáson. Tevékenységüket e cégek és magánszemélyek megbízási szerződés alapján végzik majd. Feladatuk egészen pontosan addig terjed, hogy a potenciális ügyfélhez azt a blankettát, amelyen az a lakástakarék-pénztári szerződés megkötésére ajánlatot tehet, eljuttassa, illetve praktikusan a kitöltésében “segédkezzen”. Mint ismeretes – a biztosítási szerződéskötés eljárási rendjéhez hasonlóan -, itt is a szolgáltató, azaz a pénztár dönt az ügyfél ajánlatáról, és ha azt elfogadja, akkor kerül sor a szerződés megkötésére. Különbözik viszont a díjazás: másmilyen jutalékokban részesülnek a biztosítási ügynökök, mint a pénztáriak. (Az előbbiek közül egyébként az életbiztosítási boom után most számosan – immár kész címlistákkal a birtokukban – átnyergeltek az új területre.) A pénztárak ügynökei kizárólag jutalékdíjat kapnak majd, mely számítások szerint, körülbelül egy átlagos életbiztosítás megkötése után járó díj felével ér fel. Ráadásul a pénztárak ügynökei, eltérően a biztosításiaktól, nem kapnak majd az általuk már összetoborzott ügyfelek állománya után semmiféle díjat. “Vigasztalásul”: a lakástakarék-pénztárak célközönségét az életbiztosításinál jóval szélesebb körűnek jósolják.
Jobb híján a bankügynök kategóriájába estek idáig, egészen pontosan a hpt hatálybalépéséig a bankközi piacon tevékenykedő brókercégek. Szám szerint az a kettő, amely Magyarországon működik. Legalábbis ilyen értelmű az az engedély, amelyet a Baf először 1995 tavaszán adott ki. Ezzel gyakorlatilag az FX Bankközi Közvetítő Rt. tevékenysége előtt nyitott utat, jóllehet az engedély az OTP-nek szólt. Benne pedig az állt, hogy a bank a “pénz- és kölcsönügyletek közvetítése pénzintézeti tevékenységet” az illető közvetítő társaság “útján is gyakorolja”.
Ezzel az engedéllyel valójában a más kategóriákba akkor még be nem sorolható bankközi közvetítő nyert legitimitást, amely ezután a bank megbízásából betét-, illetve hitelügyletekre vonatkozó ajánlatok bankok közötti közvetítésére jogosult. Mégpedig tulajdonképpen függetlenséget élvezve, az engedély ugyanis azt is kikötötte, hogy az FX Rt. az OTP nevében nem tehet szerződési nyilatkozatot a közvetített banki szolgáltatásokra.
Ilyen értelmű engedéllyel, kétszeri hosszabbítás után, a részvénytársaság idén júniusig rendelkezik. A továbbiakban várhatóan már nem lesz szüksége hasonlóra: a bankközi piacon való működését, mihelyst az ÁPTF – a jegybank véleményének kikérése után – az engedélykérelmét kedvezően elbírálja, saját jogon végezheti. Erre az ad lehetőséget, hogy a hpt e tevékenységnek már külön kategóriát állít, nevezetesen a kiegészítő pénzügyi szolgáltatások sorában.
A bankközi brókert mint forint-, devizahitel és -betétügyletek, valamint deviza-adásvételek közvetítőjét körülíró törvény úgy rendelkezik, hogy amely társaság e tevékenységre vállalkozik, másmilyet már nem is végezhet. Eme, úgynevezett kizárólagos szolgáltatás is csak abban az esetben nyújtható azonban, ha a cég jegyzett tőkéje minimum 20 millió forintnyi készpénzből áll. További, a társaság függetlenségét célzó kitétel, hogy – az rt.-ben kizárólag névre szóló részvényekkel rendelkező – tulajdonosai sorában bank sem közvetlenül, sem közvetve nem szerepelhet.
