Két MSZP-s politikus kérte számon, mi lett a trafiktörvény károsultjaival, és hogy hogyan akarja a kormány megakadályozni a dohány-feketepiac bővülését. Meglepő válaszokat is kaptak.
Áttételesen az unió belső piacán üthet vissza az orosz intézkedés, így az a szakértők által vártnál is nagyobb gondot jelenthet – mondta Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek (Magosz) elnöke.
Magyarországon az autók átlagosan 16 400 kilométert futnak évente, 31,2 százalékkal többet, mint a válság évének számító 2010-ben - derül ki a Bosch és a Medián felméréséből.
Bár növekedett a magyarországi söripar árbevétele tavaly, de a legnagyobb cégeket képviselő szövetség szerint ez csak a jövedéki adó miatti áremelés miatt adódott így, és a profitabilitásuk csökkent.