Gazdaság

Megvan, honnan került Abasárra 11 ezer hordó veszélyes akkuhulladék

Komka Péter / MTI
Komka Péter / MTI

Augusztus elején hírt adtunk róla, hogy a gödi Samsung-gyárból származó fémhulladék mellett selejtes akkumulátor-hulladékot is felhalmoztak a Heves megyei Abasár község határában, egy tűzvédelem nélküli épületben. Amint az Átlátszó kiderítette, olyan akkumulátor-gyárból származó hulladékot halmoztak fel az egykori honvédlaktanya mögött lévő egyik csarnokban, mint a júliusban feltárt ikladi illegális lerakóhelyen. Augusztus 11-én elrendelték az 1700 tonna illegálisan tárolt akkuhulladék elszállítását.

A portál most azt is megírta, hogy egy augusztus 25-én megjelent legújabb hatósági közlemény szerint a kormányhivatal végül százmillió forintos bírságot szabott ki az engedély nélküli hulladék-tárolásáért. A szűkszavú közleményben szereplő tényeken kívül azonban több meglepő információ is kiderült az Átlátszó által fellelt büntető határozatból.

A június 19-i ellenőrzés során felvett jegyzőkönyvek szerint Abasáron két épületben találtak nagy mennyiségű akku-hulladékot. Az épületekben lévő erős vegyszer-szag miatt a katasztrófavédelem műszeres méréseket végzett, s az egyik csarnokban a szerves oldószer-koncentráció mértéke meghaladta a riasztási szintet – ezért csak kellő biztonsági intézkedések után lehetett az épületbe belépni és az ellenőrzést elvégezni.

Az egyik raktárban „hozzávetőlegesen” 5 776 darab, a másikban 3 240 darab acélhordót találtak, melyek három emelet magasan voltak raklapokra felpakolva – a hordók között voltak sérült fedelűek is. A hatóság a helyszíni szemlén összesen 9 016 darab hordót talált, a szállítóleveleket csak később kapta meg a vállalkozótól, amin már 11 088 hordó szerepel, ekkora mennyiség 2 772 raklapon fért el. A hordókban lévő anyag súlya pedig összesen 1 729 tonna.

Többségükön a 19 12 12 HAK azonosító hulladék-kód szerepelt, ami nem-veszélyes, kevert hulladékot jelöl. „Az ellenőrzés során 1 db acélhordó felnyitásra került, melyben lezsákolva jól láthatóan a szerves oldószer szagot árasztó, úgynevezett »Jelly roll« hulladék található” – olvasható a határozatban.

Az abasári raktározáshoz hulladékgazdálkodási engedélyt nem tudott felmutatni a vállalkozó, Karácsony Tibor László. Azt viszont dokumentumokkal igazolta, hogy a hulladék tulajdonosa a SungEel Hitech Hungary Kft. – velük kötött szerződést és a szállítóleveleken ez a cégnév szerepelt. A dél-koreai tulajdonú SungEel Kft.-nek Szigetszentmiklóson és Bátonyterenyén van akkumulátor-újrahasznosító üzeme, melyekben már több baleset, sőt haláleset is történt. A bátonyterenyei üzem tevékenységét a Nógrád Vármegyei Kormányhivatal a hulladékgazdálkodás rendjének többszöri megsértése miatt augusztus 23-án felfüggesztette.

SungEel

A dél-koreai SungEel bátonyterenyei akkumulátor-újrahasznosítójában a közelmúltban robbanás történt, amelyet – mint utóbb a Népszava cikkéből kiderült –, egy, a hatóságokhoz be nem jelentett technológia használata okozott. Az üzemben tűz is volt júliusban, de a hatóságok ezt nem verték nagy dobra. Ott fordult elő az is, hogy az ellenőrök rosszul lettek az üzemben. Bátonyterenyén elsősorban a gödi Samsung SDI és a komáromi SK Battery gyárainak selejtes akkumulátorait fogadják és dolgozzák fel, de érkezik szállítmány Lengyelországból is – évente összesen 28 ezer tonnányi, többek között rákkeltő anyagokkal veszélyeztetve a dolgozókat. A beruházás 2,8 milliárd forint kormányzati támogatást kapott.

A SungEel Hitech Hungary Kft. első akkufeldolgozó üzeme Szigetszentmiklóson működik, ahol tavaly márciusban történt két halálos áldozattal járó tűzeset, amit az Átlátszónak csak közérdekű adatigényléssel sikerült megtudnia. Bátonyterenyén is meghalt egy dolgozó egy márciusi üzemi tűzesetben. A szigetszentmiklósi telephelyről évente leírják a hatóságok, hogy rákkeltő hatású „fekete por” keletkezik az üzemben, amit a munkavállalók egyszerűen fellapátolnak a szalagra, miközben lerakódik a ruházatukra. Bírságokat (31 milliós, 100 milliós) is kiszabtak már a cégre, ám azok eltörpülnek az árbevételük (18,5 milliárd forint), illetve a nyereségük (1,6 milliárd forint) mellett.

A cikk említ egy augusztus 8-i határozatot is, amely megállapítja, hogy a SungEel HiTech Hungary Kft. által 19 12 12 HAK azonosító kóddal jelzett és az abasári telephelyen engedély nélkül gyűjtött hulladék valójában veszélyes, és a 19 12 11 HAK azonosító kód alá tartozik. A bátonyterenyei üzemben tavasszal talált több mint ezer fémhordón az abasári hordókkal megegyezően a 19 12 12 kód, azaz a nem-veszélyes hulladék-jelölés szerepelt.

A dokumentumból az is kiderül, hogy a júliusi hatósági ellenőrzések után magát az eljárást a Kormányhivatal csak az Átlátszó cikkének megjelenése után, augusztus 9-én, indította meg.

A cikkben megemlítik azt is, hogy a két abasári ingatlan a tulajdoni lapjuk bejegyzése és a természetvédelmi védettség alatt álló területek listája szerint Natura 2000 besorolású területek.

Kapcsolódó
De mi lesz az akkugyár-nagyhatalommal együtt járó hulladékhegyekkel?
Kinek a dolga a gyártás során keletkező selejt, és a használt akkumulátorok újrahasznosítása?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik