Gazdaság

Éjszakai vonatkálvária – Negyven perc helyett három és fél óra alatt ért haza az esti műszakból

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu
Egy utas január 19-én este 22.40-kor kezdte meg a 40 kilométeres hazaútját az esti műszakból a Keleti pályaudvarról, de csak másnap hajnali 02.10-re ért a célállomásra. A MÁV-nak több hiba is összejött aznap éjjel.

Bohózatba hajló történet kering a Facebookon egy kalandos éjszakai vonatozásról, aminek során a budapesti Keleti pályaudvarról még rendben elindultak az utazók, csak arra kellett ügyelniük, hogy a vonat elejére szálljanak.

  • Pécel elé 23 óra körül értek el. Onnan azonban nem ment tovább a vonat.
  • Fél 12 tájban közölte a mozdonyvezető, hogy bizonytalan ideig várakoznak.
  • Éjfélkor pedig azt, hogy visszamennek Rákosra,
  • Öt perc múlva a kalauz viszont azt közölte, hogy mégsem Rákosra, hanem Pécelre mennek vissza.
  • Odaértek nagyjából éjjel fél 1-re. Figyelmezették őket, maradjanak a vonaton, hogy meg ne fagyjanak.
  • Háromnegyed 1 körül ismét szóltak, hogy jött egy busz, ami elviszi őket. Keresztülbukdácsoltak az építési törmelékeken a januári éjszakában és felszálltak rá.
  • Mikor mindenki fent volt a buszon (nagyjából épp egy busznyi utasa volt a vonatnak), közölte a sofőr, hogy ez mégsem az a busz, szálljanak le.
  • Visszamentek a vonatra, ott pár perc múlva szintén azt mondták nekik, szálljanak le, mert a vonat megy vissza a Keletibe. Hozzátették, kinyitnak egy várótermet.
  • Mire kinyitották volna a várótermet, szóltak, hogy jön „a busz”. Visszabukdácsoltak.
  • Éjjel 01.26-kor elindultak a pótlóbusszal, de csak Isaszegig jutottak.
  • Onnan indult aztán egy vonat 01.50-kor, végül azzal ért 02.10-re Máriabesnyőre az esti műszakjából hazafelé tartó utas.

A menetrend alapján a Keleti és Máriabesnyő között 39 km a távolság, a 22.40-es vonatnak 23.20-ra kellett volna célba érnie, azaz 40 perc alatt. Ehelyett három és fél óráig tartott, mire az utas a célállomásra ért.

Mint a MÁV kommunikációs igazgatóságától megtudtuk, azért sikeredett ilyen „kalandosra” az utazás, mert a péceli állomás biztosítóberendezése aznap este 22 órától nem működött, egy öreg energiaellátási kábel meghibásodása miatt. Vagyis a leállásnak nem volt köze az egyébként a pályaszakaszon zajló felújításokhoz. Viszont később egy váltóhiba is nehezítette a közlekedést, a vonal és az állomás átbocsájtó képessége a műszaki hiba miatt jelentősen lecsökkent, így torlódások alakultak ki. Vagyis nem csak egy vonat utasait érintették a meghibásodások.

Másnap reggelre állt csak helyre a menetrend szerinti közlekedés

A MÁV egyébként megpróbálta több intézkedéssel is orvosolni a helyzetet. Az utasok elszállítása érdekében ideiglenes menetrendi intézkedéseket vezettek be, így például egyes vonatokat összekapcsoltak, az egri távolsági vonatokat megállították az S80-as elővárosi vonatok pótlására, valamint pótlóbuszokat rendeltek. Azt is írták, hogy a vasúttársaság a késésekről és lehetőségekről az állomásokon, vonatokon tájékoztatta az utasokat, illetve hogy a MÁV honlapján és a MÁVINFORM Facebook-oldalán is adtak infót. (A konkrét esetből a tájékoztatás színvonaláról is kaphattunk némi képet.) Végül szerdán hajnalra hárították el a hibát, reggel állt helyre a menetrend szerinti közlekedés a hatvani vonalon.

Hasonló közlekedési fennakadás esetén az üzemirányítás előírások alapján szervezi újra a forgalmat. Múlt kedden azonban más, előre nem látott helyzet is nehezítette a forgalomszervezést és a menetrend mielőbbi helyreállítását. Ilyenkor az üzemirányítók az utazók érdekeit szem előtt tartva keresik meg az adott pillanatban rendelkezésre álló információk és lehetőségek közül az optimálisat – biztosított a MÁV.

A pótlóbuszok megrendelése azonos folyamat valamennyi eseménynél: az irányító felveszi a kapcsolatot a legközelebb lévő buszos vállalkozókkal, és ezzel egyidejűleg a Volánbusz diszpécserével. A pótlóbuszt attól a szolgáltatótól rendeli meg, amelyik a legrövidebb időn belül tudja vállalni a teljesítést.

Pályakizárás alkalmával az irányítók elsődlegesen a kizárt pályaszakasz két végpontjára rendelik meg a pótlóbuszokat, a vonatokat pedig a járható szakaszokon forgatják a késések és a torlódás elkerülése érdekében. A rendelkezésre bocsátott buszok nem egy időben érkeznek meg a kijelölt állomásokra, így előfordulhat, hogy mire a buszok kiállnak, a fennálló helyzet változik vagy megoldódik.

Ami múlt kedden történt, az tehát az előírásoknak megfelelően zajlott, miközben az utasok úgy élték meg, hogy össze-vissza rángatták őket az éjszaka közepén.

A vasúttársaság az érintett utasok elnézését kérte a kialakult helyzet miatt. Az utasok észrevételükkel, panaszukkal a MÁV-START ügyfélszolgálatához fordulhatnak – tették hozzá.

MÁV: 100 vonatból 92 pontos volt januárban ezen a vonalon

Máriabesnyő a Budapest–Hatvan vasútvonalon található, amit 2018-ban kezdtek el felújítani, az ITM és a NIF január 12-i közleménye alapján az ütemtervnek megfelelően halad a felújítás.

A MÁV szerint a felújításnak és a december 13-án hatályba lépett új menetrendi struktúrának köszönhetően a Budapest–Hatvan–Miskolc vonalon idén január 1-jétől 19-ig 92 százalékos volt a menetrendszerűség, azaz 100 vonatból 92 pontosan közlekedett. Hozzátették, nemzetközi összevetésben is jó ez az eredmény, és több mint 7 százalékpontos javulást jelent a tavalyi év azonos időszakához képest.

Hogy milyen problémákat okozott a Miskolc környéki kistelepüléseken élőknek a munkába, iskolába járással kapcsolatban a menetrend változása, arról már írtunk:

Kapcsolódó
Az új MÁV-menetrend bekavar a borsodiaknak
Számos megállóban ritkábban állnak meg december 13-tól a vonatok, vagy egyáltalán nem is állnak meg.

A Budapest–Hatvan elővárosi vonalszakaszon a pályaépítéssel kapcsolatos munkák jelentős része befejeződött. 2021 áprilisában fogják telepíteni a Rákos–Hatvan vonalszakaszon az új biztosítóberendezést, illetve a biztosítóberendezésekhez kapcsolódó szoftvercseréket is elvégzik – tudtuk meg a MÁV-tól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik