Gazdaság

Most, hogy előállt a szemétkáosz, talált hirtelen 26 milliárd forintot a kormány

Két éve, hogy felállt az állami kukaholding és minden elromlott, azóta sok helyen még mindig nem jó a számlázás, az állami kukaholding meg nagy csúszásokkal, ha egyáltalán fizet a munkát elvégző cégeknek. Több cég nem is bírta ki ezt, hétfőn hivatalosan is összeomlott a szemétszállítás azzal, hogy az egyik legnagyobb hulladékszállító cég, a Pest és Nógrád megyében 116 településen szolgáltató Zöld Híd jelezte, nem viszi el a kommunális hulladékot, mert a kukaholdingtól a kelleténél kevesebb pénzt kaptak. Erre most hirtelen, kedd esti határozatával talált 26,4 milliárd forintot az Orbán-kormány, ennyi pénzt csoportosított át az idei – vagyis két hónap intervallumra – hulladékgazdálkodási közszolgáltatási feladatok ellátására. Ez a határozat jelent meg a Magyar Közlönyben.

És honnan veszik el a pénzt? Nem a stadionoktól és nem is a propagandapénzből csípnek le.

Hanem az innovációs minisztérium uniós fejlesztési programokra félretett keretéből, aztán a nemzeti vagyonkezelő ingatlanvásárlásra és -beruházásra félretett keretéből, aztán a maradványelszámolási alapból, a vagyonkezelőhöz tartozó társaságok támogatásából csípnek le.

Hogy a 26,4 milliárd forint pontosan mire fog menni, nem tudni. Egyrészt az eddigi hírek szerint a katasztrófavédelem kötelezni akarja a Zöld Híd Kft.-t, hogy indítsa újra a szemétszállítást – de most már ki fogják fizetni.

Meg a kukaholding a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-nek is lóg, Budapesten is egyre rosszabb a helyzet, hetekig az utcákon álló szelektív- és zöldhulladékos zsákokba botlik az ember több helyen.

Nem is olyan lassan betemeti a szemét a fél országot
Leállt a zöldhulladék begyűjtése 116 településen az őszi lombhullás kellős közepén, már a főváros utcáin is hetekig parkol a szelektív hulladék.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik