Belföld

A döglődő kukaholding már a fővárosi közterület-fenntartót is veszélyezteti

Egyre súlyosabb részletek derülnek ki a NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. működéséről.

Amellett, hogy a kukaholding 2016-os indulása óta feneketlen kútként nyeli az állami milliárdokat, a menedzsment pedig nem tudja lezárni a 2017-es pénzügyi évet, mert pontos kimutatásuk sincs a cég valós hiányáról, lassan sikerül aláásni a budapesti szemétszállításért felelős Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) gazdálkodásának stabilitását is.

A 24.hu információi szerint az NHKV 2018 első félévének végére 13 milliárd forinttal tartozott az FKF-nek, amely csak a kiadások jelentős csökkentésével tudta finanszírozni saját tevékenységét.

Az FKF belső jelentése szerint a kukaholdinggal még a 2017-es költségvetési év elszámolását sem sikerült lezárni, ezért a 2018 első félévének pénzügyi rendezése el sem kezdődött. A dokumentum szerint az NHKV két évvel a működésének megkezdése után sem alakított ki tervezhető rendszert a szolgáltatási díjak folyósítására, így nem zárható ki, hogy további forráshiányos időszakok alakulnak ki a fővárosi cégnél.

Az FKF-nek már tavaly tavasszal is volt egy nehéz periódusa az állami holding miatt. Az NHKV 2017 elején csaknem 10 milliárd forintos tartozást hozott össze, ami akkoriban roppant érzékenyen érintette a fővárosi céget, mert még nem volt felkészülve a kukaholding visszafogott munkatempójára, és úgy kalkulált, mint amikor maga szedhette be a budapestiektől a szemétdíjat. Akkor pedig nem voltak időszakokon keresztül hatalmasra duzzadó kintlevőségek, minden hónapban stabilan számíthatott a milliárdos nagyságrendű díjbevételre.

További probléma, hogy a súlyos tartozások ellenére a politika igyekszik szőnyeg alá söpörni a kukaholding által okozott problémákat. A szemétdíj rezsicsökkentése ugyanis politikai kérdés, amit a kormány szemmel láthatóan nem hajlandó megkérdőjelezni akkor sem, ha sorban dőlnek be a szemétszállítással foglalkozó kisebb önkormányzati cégek, amelyek a pénzügyi függőség miatt kerültek nehéz helyzetbe. A két éve bukdácsoló NHKV korábbi igazgatósági elnökét, a rendszer egyik szellemi atyját, Weingartner Balázs Józsefet az új kormány megalakulásakor az innovációs minisztérium fenntarthatóságért felelős államtitkárának nevezték ki. Weingartner új pozícióján keresztül felügyelheti volt cégét.

A szemétügy a múlt héten a Fővárosi Közgyűlésben is szóba került. Bár az FKF belső jelentését nyilvánvalóan Tarlós István főpolgármester is megkapta, a Hír TV-nek később azt mondta, csak akkor hajlandó beszélni róla, ha pontosabb információk lesznek a kezében. Tarlós a 24.hu kérdésére nem reagált.

Kiemelt kép:  Balogh Zoltán / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik