Gazdaság

Nem is olyan lassan betemeti a szemét a fél országot

Leállt a zöldhulladék begyűjtése 116 településen az őszi lombhullás kellős közepén, és már a főváros utcáin is hetekig parkol a  szelektív hulladék.
Korábban a témában:

Itt az őszi lombhullás és 116 településen, Pest megye északi és keleti részén, valamint Nógrádban leállt a zöldhulladék-szállítás.

A napokban értesítette ügyfeleit a körülbelül 360 ezer embert kiszolgáló, az ország egyik legnagyobb hulladékgazdálkodó cége, a gödöllői központú Zöld Híd B. I. G. G. Nonprofit Kft., hogy október 1-jétől november 4-ig felfüggesztik a levágott fű, falevél, kötegelt ágak gyűjtését.

Ez pedig komoly, látványos gondot okozhat az érintett települések lakóinak:

  • A zsákok lebomlók, ezért a cég felhívta az ügyfelei figyelmét, hogy abban ne tárolják heteken át a levágott füvet, lombot.
  • De ki sem rakhatják az utcára, a portájuk elé, mert közterületre tenni a zöldhulladékot illegális hulladéklerakásnak minősül, amiért büntetés jár.
  • Arra is kérik az embereket, hogy a zöldhulladékot ne tegyék a háztartási, vegyes hulladékot gyűjtő kukákba.
  • Marad két lehetőség: a komposztálás vagy a hulladékudvar. A komposztálás azonban háztömbök esetén gyakorlatilag megoldhatatlan. El is lehet vinni a zöldhulladékot a 116 településhez tartozó két hulladékkezelő központ és két hulladéklerakó udvar valamelyikébe, de legfeljebb 1,5 köbmétert.

Így csapódik le az embereknél az, hogy a két és fél éve központosított hulladékszállítás körül még mindig dagadnak a problémák. A piramis csúcsán ez úgy jelenik meg, hogy négy hónappal a törvényi határidő lejárta után sincs leadott beszámolója a tavalyi évről az NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. nevet viselő állami kukaholdingnak, több milliárd forintos tételek lógnak a levegőben, és újra meg újra pénzt kell önteni a központi cégbe, mert a számlázással és elszámolással még mindig gondok vannak.

Óriási a káosz az állami kukaholdingnál
Azt se tudják megállapítani, pontosan hány milliárdos a hiány, így az állami cégnek nincs elfogadott mérlege a múlt évről.

A zöldhulladék-szállítást kritikus időszakban felfüggesztő Zöld Híd is a vízfejre és a központosított rendszerre mutogat. A  cég régóta panaszkodik, hogy a kelleténél 130 millió forinttal kevesebbet kap attól az állami kukaholdingtól, amelyikhez 2016 tavasza óta befolynak a szemétszállítási bevételek és az oszt vissza belőle valamennyit a regionális hulladékszállító cégeknek. (Utóbbiak pedig a munkát fizikailag is elvégző alvállalkozóknak.)

Már ha éppen visszaoszt a központ. Az állammal több ügyben (az iskolák KLIK alá rendelése, a városra kirótt több mint egymilliárdos elvonás, e-útdíj) is tengelyt akasztó Budaörs önkormányzata nyár elején közleményben tudatta, hogy sem az állami kukaholding, sem a regionális szolgáltató nem fizet egy éve a helyi cégnek, ezzel tönkretették a hulladékszállítást amúgy 27 éven át közmegelégedésre végző társaságot. Az önkormányzat pedig a pénzügyi szabályok miatt nem segítheti ki a kivéreztetett céget, így egy másik vállalatra marad a hulladék begyűjtése.

Fotó: Máthé Zoltán / MTI

Másutt is megfeküdtek a helyi cégek: a budapesti agglomeráció keleti felén fekvő településeken már másfél éve feladták, mert nem bírták ki, hogy akár fél éven át lógott nekik az állami kukaholding, illetve a regionális szolgáltató, a kecskeméti központú Duna-Tisza közi Hulladékkezelő Nonprofit Kft. (DTKH) – mesélték a 24.hu-nak forrásai.

A kis vállalkozások zöme kénytelen volt beszüntetni a tevékenységét, így a feladatok már a közel 100 településre kiterjedő hatókörű regionális cégre szálltak át. Utóbbi azonban nem rendelkezett annyi kukásautóval, hogy minden településről időben elszállítsa a szemetet, ezért segítséget kért azoktól a helyi vállalkozóktól, akiket az új rendszer véreztetett ki.

Az építkezések miatt nincs, aki feldobálná a szemetet az autóra

Több helyről is arról számoltak be olvasóink, hogy a zöldhulladékot nem a megadott időpontban viszik el, napokat, némelykor heteket csúszik már a szállítás.

Budapest, 18. kerület. 3 hete tettem ki szabványos, FKF-es emblémával ellátott zsákba zöld hulladékot, mégsem vitték még el. A Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt. ügyfélszolgálatán azt mondták, fennakadások vannak

– írta egyik olvasónk pár héttel ezelőttről. Egy másik így ecsetelte a helyzetet:

A 11. kerületben májusban megadtak egy extra időpontot 5 köbméternyi zöldhulladék elszállítására, de csak nem jött értük az autó, hetekig bűzölgött a cucc, kirohadt alatta a fű, és csak heves lakossági panaszkodás után vitték el a rothadó zöldet. Az FKF azzal védekezett, hogy alvállalkozó vállalta a munkát, de nem teljesített.

Harmadik olvasónk arról számolt be, hogy

Budakalász: a szemétszállító autó nem jön a zöld hulladékért, vagy nem a megadott napon jön, ezért a zsákba rakott hulladék napokig bűzölög az utcán.

Fotó: Csanádi Márton / 24.hu

Az FKF a munkaerőhiányt emlegeti legfőbb okként, egy szemetet szállító kis vállalkozás vezetője elmesélte lapunknak, miért és mennyire aggasztó a helyzet.

Az építkezési hullám minden valamire való embert felszippant. 3-4 éve még ha kerestem embert a kukásautóra, voltak jelentkezők, igaz, a frissen felvettek közül pár nap múlva többen már nem jöttek dolgozni, mert belekóstoltak, nem könnyű ez a munka, esőben, szélben, kánikulában vagy nagy hidegben is pakolni kell a zsákokat. Most  jelentkező sincs. Építkezésen meg lehet keresni 15 ezer forintot naponta, zsebbe persze. Ezzel nem tudok versenyezni.

Mint mondja, ha jóval többet kínálna a rakodómunkásoknak, mint amennyire most telik, akkor a szerény hasznát is elvinné a megugró bérköltség. És hiába jelezték, hogy a bérek kigazdálkodásához nagyobb bevételre lenne szükségük, nem kaptak visszajelzést sem a regionális cégtől, sem az állami kukaholdingtól. A vállalkozó nem az irodában ül, hol a kukásautót vezeti, hol maga dobálja a szeméttel teli zsákokat az autóra.

Budapesten most kezd egyre súlyosabbá válni a helyzet

Budapesten pedig ezekben a hetekben érezhetően romlik a helyzet. Egyre többen panaszkodnak a Facebookon is, hogy már a szelektív, műanyag hulladékot sem viszik el előlük a megadott időpontban, hetek telnek el, mire a terebélyesedő szeméthegyet elszállítja az FKF. Már ami marad belőle a szeles napok után. Sőt, újabban már az utcai szemeteskukák is sok helyen csordultig vannak napokig, nem üríti őket több kerületben sem a szokásos rendben az FKF, erről a 444.hu készített összeállítást. Nem is csoda, hogy a fővárosi hulladékszállító cég nem töri magát, az állami kukaholding durván 13 milliárd forinttal tartozik a – munkaerőhiány által is sújtott – budapesti cégnek.

A döglődő kukaholding már a fővárosi közterület-fenntartót is veszélyezteti
Az állami hulladékgazdálkodási cég nyeli a pénzt, az FKF-nek sem fizetett ki 13 milliárd forintot.

A fővárosi agglomeráció keleti részében szolgáltató DTKH egy idő után bejelentkezett, hogy a szelektív hulladékot begyűjti a helyi cég helyett.

Ceglédről, 30-40 kilométerről jönnek a DTKH kukásautói, de nekik nincs helyismeretük, ezért fordulhatott elő az elmúlt hónapokban többször is, hogy több utcában otthagyták a sárga zsákba gyűjtött szelektív hulladékot.

Fotó: Marjai János/24.hu

Nulla ellenőrzés, a behajtót csalónak nézik, a zsákokért súlyos összeget kell fizetni

A korábban jól működő, bejáratott rendszert felváltó központosításnak máshogyan is megmutatkozik az átka. „Amíg az önkormányzat városgazdálkodási cége gondoskodott a konyhai szemetet tároló kukák elszállításáról, egy helyi vállalkozást bízott meg a fizikai munkával, addig a szemétszállító autó fülkéjében ült az önkormányzat egyik munkatársa, nála volt a nyilvántartás arról, hogy az egyes portáknál ki fizetett rendben és kinek van elmaradása, illetve hogy mekkora űrtartalmú kuka után fizeti a szemétdíjat. Most hogy az állam vette át az egész szemétszállítási rendszert, sem a központi cég, sem a regionális szolgáltató nem törődik ezzel, nem küldenek embert, így aztán sokan a fizetettnél nagyobb űrtartalmú kukákat húznak ki a házuk elé” – magyarázta a 24.hu-nak egy szemétszállító vállalkozó.

A még mindig döcögő, sokszor téves számlákat vagy épp nagy csúszásokkal küldő állami rendszer miatt hatalmasra duzzadt a kukaholding kintlevősége. A kukaholding ezért behajtócéget is felfogadott, utóbbinak a munkatársa járja az utcákat, próbálja beszedni a – sokszor a kukaholding hibája miatt felhalmozódott – hátralékokat.

Hiába a regionális cég honlapjára kitett közlemény, sok településen elterjedt, hogy csalók csöngetnek be a lakásokba, ezért szóba sem állnak a hátralékok rendezése miatt érkező munkatársakkal.

Az tovább borzolja a lakosság idegeit, hogy a lebomló, zöldhulladékot gyűjtő zsákokért fizetni kell, ráadásul óriási különbségek vannak az egyes települések között. Amíg a fővárosban egy 100 literes zsák egységesen bruttó 235 forintba kerül, addig a Pest és Bács-Kiskun megyében működő DTKH-nál 260-tól 620 forintig terjed egyetlen lebomló zsák bruttó ára (attól függően, hogy a település milyen messze van egy nagy hulladékkezelő központtól).

Mivel a DTKH ellátási körzetében ingatlanonként bármennyi teli zöld zsákot elszállítanak, de a szemétszállítók csak 2 cserezsákot adnak, így sok tulajdonos rá van kényszerítve, hogy zsákot vegyen. Azoknak, akik nagyobb területtel rendelkeznek, vagy akár csak 1-2 nagyobb fa van az udvarukon,  havonta több ezer forinttal emelkedhet a cechjük, így

a Fidesz-KDNP-t választási győzelemhez segítő rezsicsökkentés ellenére, a zsák díjával együtt ma már jóval többe kerül a hulladékszállítás, mint pár évvel ezelőtt.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

Ajánlott videó mutasd mind

Mérő László: Úgy döntöttünk, hogy elhisszük a történetet a vírusról

Még ha csak vaklárma is a magyarországi koronavírus-járvány, akkor is rengeteg haszna van a védekezésnek, állítja Mérő László matematikus, pszichológus. A professzor lapunknak arról is beszélt, hogy Orbán szélkakas, és 2022-ben megbukik, de szó volt a távozó indexesek előtt álló lehetőségekről is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.