Gazdaság
cukor (cukor)

Durván drágul a cukor

Farkas György
Farkas György

újságíró. 2015. 12. 07. 07:59

Hiú ábránd, hogy marad a 200 forint alatti ár.

Az édesipari gyártók ősszel már árat emeltek – mondta a Népszabadságnak az ágazat névtelenséget kérő szereplője. A drágulás átlagosan 5-7 százalék közötti volt, de cégenként, termékenként változó volt. A feldolgozott termékek drágulása jövőre is folytatódhat, akár a 10 százalékot is elérheti. Egy gyártó a lapnak szintén hiú ábrándnak nevezte, hogy a cukor most jellemző, kilónként 200 forint alatti fogyasztói ára tartós marad.

Szédítő ütemben emelkedik ugyanis a jegyzési ár nyár óta. Míg augusztusban a londoni börzén még tonnánként 333 dollárért vitték a tisztított fehér cukrot, a napokban a piacon a legközelebbi határidőre is 405-407 dollár volt a jellemző jegyzés.

25 éve együtt! Ünnepeljen velünk!

bonbons

Regisztráljon most és ajándék szakmai könyvet nyerhet!

A cukorpiacot 2009 óta jellemző túltermelés megszűnt, a 170-180 millió tonna éves globális termelés és fogyasztás nagyjából egyensúlyba került – mondta a Népszabadságnak Juhász Gergely, a Conclude Befektetési Zrt. ügyvezetője. A 2015–16-os szezonban az igények 2,6 millió tonnával már meghaladták az előállított mennyiséget, a kereslet az előrejelzések szerint tovább nő.

Az ár azért nem szabadult el teljesen, mert 2009 óta 25 millió tonna globális fölösleg halmozódott fel. A folyamatos drágulást ugyanakkor fékezheti, hogy a világ második legnagyobb termelője, India államilag támogatná a cukornádtermelőket, így az ázsiai ország feleslege megjelenhetne a világpiacon. Sok múlhat a dollár árfolyamán is, az amerikai fizetőeszköz felértékelődése szintén gátat szabhat az extrém ütemű drágulásnak.

Korábban a rizs, a kávé, a cukor, a kakaó drágulását jósolta egy El Nino szakértő, mivel az extrém időjárási tényezők néhány hónapos csúszással a globális élelmiszerárakra is hatnak, jövőre pedig rég nem látott brutális időre figyelmeztetnek a szakemberek. Az ENSZ Meteorológiai Világszervezete  (WMO) szerint az utóbbi évek legerősebb El Nino-jelenségének egyikével kell számolni.

 

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

JERUSALEM, ISRAEL - DECEMBER 11:  Protesters burn a poster of U.S. President Donald Trump in front of the Damascus Gate at the entrance to the Old City on December 11, 2017 in Jerusalem, Israel. In an already divided city, U.S. President Donald Trump pushed relations in the city to breaking point after making the announcement to recognize Jerusalem as Israel's capital.  (Photo by Chris McGrath/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.