Gazdaság

Menekül tőlünk a tőke

dollar(210x140).jpg (dollár)
dollar(210x140).jpg (dollár)

A második negyedévben ágazattól és hovatartozástól függetlenül talicskázták kifelé a pénzüket a befektetők.

Az MNB kedden közölte a harmadik negyedév fizetési mérlegének adatait. A folyó fizetési mérleg 1,064 milliárd euró többlettel zárt az idei III. negyedévben. Ez azt jelenti, hogy az aktívum elmaradt az egy évvel korábbi 1,232 milliárd eurótól – derül ki a Magyar Nemzeti Bank kedden nyilvánosságra hozott adataiból.

A külfölddel szembeni nettó finanszírozási képesség (a folyó fizetési mérleg és a tőkemérleg együttes egyenlege) kiigazítás nélküli értéke 2,408 milliárd euró (752 milliárd forint) volt, a szezonális hatások kiszűrésével pedig 2,167 milliárd euró, a negyedéves GDP 8,3 százaléka.

Nem vonzzuk eléggé a tőkét

Az már az előzetes, havi közlésekből is látszott: nem fordult meg a tőkemozgások iránya – írta a vg.hu. Ma úgy néz ki, minden idők legrosszabb eredményével zárhat a magyar gazdaság a tőkevonzás szempontjából – tették hozzá.

Az utolsó negyedévben azonban még összejöhet némi tőkebeáramlás (októberben 400 millió euró már be is jött az előzetes adatok szerint), de ez is csak arra elég, hogy kicsit javítson az összképen.

Mínuszba is mehet

A lap áttekintése szerint a Magyarországra érkező működő tőke értéke 1995 óta átlagosan évi 3 milliárd euró, mai árfolyamon számolva 955 milliárd forint volt. Ez tavaly már egymilliárd euróra csökkent, vagyis a gazdaságból mintegy 6-700 milliárd forintnyi, a GDP 2 százalékát kitevő működőtőke-befektetés hiányzott. Az idén azonban a befektetési érték valójában negatív is lehet.

A problémát az jelenti szerintük, hogy valójában egyetlen ágazat tartja pozitívan a tőkemérleget: a külföldi bankok és biztosítók öntik a pénzt hazai leánycégeikbe, hogy finanszírozni tudják a veszteségeket. Kíváncsi rá, mely cégek vitték ki a legtöbb pénzt az országból? Kattintson!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik