Gazdaság

Rohamtempóban szórja a pénzt a kormány

penz(210x140).jpg (pénz)
penz(210x140).jpg (pénz)

Az idei hiánycél teljesülhet, így el lehet költeni a még meglévő milliárdokat. Hogy mire szánják? Néhány tíz milliárd jut ide is, oda is.

Minden bizonnyal teljesül az idei államháztartási hiánycél. Erre következtet a Napi.hu a nyakló nélkül beindult utolsó napos pénzszórásokból. Megjegyzik, biztosra mehetett a kormány, ám szerintük eléggé árulkodó az, hogy mindössze az év vége előtt 13 nappal mertek a költekezésről dönteni.

Az is érdekes, hogy az 53 milliárd forintot így elvileg öt munkanap alatt kellene elkölteni a kedvezményezetteknek – különben a kiadás már a 2015-ös költségvetési évet terheli – emelte ki a portál.

Beindult a pénzszórás

A kormány még a múlt héten feloldotta a 60 milliárd forintos Országvédelmi Alap zárolását, rögtön abból 44,88 milliárd forintot el is költött. További mintegy 10 milliárd forinttal megcsapolták a költségvetés általános tartalékát is.

S hogy mire költöttek? 20 milliárdot kap a csőd szélén lévő Klik, 10 milliárdot az egészségbiztosítás, de jut sportra és a határon túlra is a pénzből. És van egy bank, amelyet kétszer is kistafíroztak. A részletekért kattintson!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik