Gazdaság

Ismét jöhet a 300 forintos euró

Euró forint árfolyam (Valuta, Deviza, Árfolyam, Euro, Forint)
Euró forint árfolyam (Valuta, Deviza, Árfolyam, Euro, Forint)

Szakértők szerint 300 forint fölé is gyöngülhet hamarosan a forint az euróval szemben.

Négy hét óta a legalacsonyabb szintre esett a forint árfolyama, mert a piac arra számít, hogy a jegybank még lejjebb viszi az alapkamatot, illetve hogy az új elnök alatt más lépéseket is tesz a monetáris politika enyhítésére. Az Erste szakértői szerint a további kamatvágás a külső megítéléstől és az új vezetés feltehetőleg unortodox politikájától függ – írja a Bloomberg.

Mindkét tényező kihat a forint jegyzésére, amely várhatóan 300 fölé gyengül majd az euróval szemben az első negyedév végére.

A fizetőeszköz szerdán túllépte a 296 forintot, és most is felette mozog kicsivel. A tízéves államkötvények hozama pedig 8 századponttal 6,35%-ra nőtt. Szakértők már korábban is jelezték, hogy az unortodoxia terjedése gyengítheti a forintot, s erre az évre a 303 forintos eurót sem tartották kizártnak, 6-12 havi átlagban.

A MNB elnökváltás mindig bizonytalansággal jár, ráadásul a kamatcsökkentési hullám várhatóan folytatódik, hiszen ez a kormány szándékaival megegyezik. Ez alapján nem várható, hogy a forint tartósan erősebb legyen a 290-as szintnél. Az előző kamatcsökkentések csak mérsékelt forintpiaci reakciókkal jártak, a nemzetközi pénzpiaci klíma megváltozása azonban könnyen 300 forint fölé lökheti az euró árfolyamát. A helyzetet súlyosbíthatja, hogy a jövő évi választások miatt szinte kizárt az IMF visszahívása, hiszen az komoly korlátok közé szoríthatná a kormány gazdaságpolitikáját.

A magas állami és lakossági devizaeladósodottság miatt azonban tartósan extrémgyenge forintárfolyam sem vállalható fel, így nem valószínű, hogy a kormány tolerálná a 310 Ft feletti euróárfolyamot. A forint jelentősebb erősödését a túlzottdeficit-eljárás alól való kikerülés válthatja ki, de erre május végénél előbb nincs remény – írja az investor.hu.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik