Gazdaság

A recesszió fogságában az ország

recesszió (recesszió, )
recesszió (recesszió, )

A bruttó hazai termék harmadik negyedévben 1,5 százalékkal csökkent a tavalyi év azonos időszakához képest – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

A közölt adat megegyezik a korábbi előzetes becsléssel. A csökkenést jelentősen befolyásolta a mezőgazdaság teljesítményének visszaesése. 2012 első három negyedévében a magyar gazdaság teljesítménye 1,3 százalékkal csökkent 2011 azonos időszakához képest. Mindez azt jelenti, hogy a magyar gazdaság nem került ki a recesszióból, hiába nőtt az információ, telekommunikáció, szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás és az építőipar teljesítménye.

A III. negyedévben a mezőgazdaság hazai teljesítménye az előző évi magas bázist követően és az idei aszálykárok miatt 21,4%-kal esett vissza, ezzel a 2010. évi szintre süllyedt. Az ipar hozzáadott értéke 0,2, ezen belül a feldolgozóipar 0,4%-kal csökkent. A szolgáltatások bruttó hozzáadott értéke együttesen 0,7 százalékkal csökkent. Legnagyobb mértékben a pénzügyi, biztosítási tevékenység teljesítménye zuhant (3,9%).

A bankok hitelkamatainak emelése, a hitelkereslet visszaesése miatt a hitelek volumene mérsékelt maradt, ugyanakkor a teljesítményükben a kamatkülönbözet – a kismértékű csökkenés ellenére – továbbra is meghatározó szerepet játszott. A biztosítási ágazatban a biztosítási díjbevételek jelentősen visszaestek, ugyanis a befektetési egységekhez kötött életbiztosítási termékek értékesítése egyre nehezebb, a lakás- és az új autóértékesítés alacsony szintje a nem-életbiztosítási tevékenység csökkenő teljesítményét magyarázta.

A háztartások tényleges fogyasztása 2012 harmadik negyedévében 3,9%-kal csökkent. A tényleges fogyasztás összetevői között a legnagyobb arányt képviselő háztartások fogyasztási kiadása szintén 3,9%-kal maradt el az egy évvel korábbitól. A háztartások fogyasztási kiadásán belül nagy súlyú kiadási csoportok majd mindegyikénél (többek között az élelmiszerek, a közlekedés és a lakhatással kapcsolatos szolgáltatások kiadási csoportok esetében) csökkent a volumen. Mind a külföldiek magyarországi fogyasztása, mind a magyarok külföldi fogyasztása csökkent. A kormányzattól kapott természetbeni juttatások mértéke 4,0%-kal esett vissza, míg a közösségi fogyasztás 1,4%-kal emelkedett.

NGM: az EU lassulását is tükrözi a GDP

A szaktárca a KSH végleges adatait azzal magyarázta, hogy egész “Európa gazdasága nehéz kihívásokkal néz szembe, erről árulkodnak a nemzetközi adatok is, melyek szerint az EU GDP-je 0,4%-os visszaesést szenvedett el”. A kormányzati portálon közzétette közlemény elismeri, hogy az unortodox megoldások dacára a “magyar gazdaság továbbra sem tudott elszakadni az alapvetően nemzetközi trendek által jelzett növekedési pályától, amiben jelentősen közrejátszott a rossz időjárásnak betudható gyenge mezőgazdasági teljesítmény is”.

“Az Eurostat adatai azt mutatják, hogy az EU nem teljesít jól, jóval a világgazdaság teljesítménye alatt marad a gazdasági közösség produktuma. Ez egyrészt az elhúzódó adósságválságnak, másrészt a magas adósságállományoknak köszönhető. Hazánk az adósság leépítésével és a deficit csökkentésével egy fenntartható pályára lépett, aminek rövid távon vannak növekedési áldozatai, de már középtávon látszódni fognak ezen szükséges lépések növekedésre gyakorolt kedvező hatásai” – emlékeztet a Matolcsy György vezette minisztérium. .

Ajánlott videó

Olvasói sztorik