Gazdaság

Megállíthatatlan a verseny a kgfb-piacon

A hazai biztosítási piac képviselői szerint nincs esély arra, hogy az idén csitulna az október 30-i díjhirdetéssel kezdődő kgfb-kampányban az agresszív díjverseny.

Csermely Tibor, a Groupama Garancia Biztosító nem életbiztosítási ügyvezető igazgatója elmondta, a gépjárműpiac számottevő visszaesése nemhogy mérsékelte, hanem éppen felerősítette a kampány jelentőségét, hiszen jóval kevesebb évközi kötésre számíthatnak a társaságok.

Maják Viktor, az Union Biztosító kommunikációs igazgatója szerint a piacot két ellentétes erő eredője fogja meghatározni. Míg a piaci verseny elvben árcsökkenést vonna maga után, az elmúlt évek egyre alacsonyabb árszínvonala és a növekvő károk ez ellen ható tényezők.

Miután azonban az eddig 13 vetélytársat számláló piacra idén is érkezik új szereplő, amelynek létérdeke a piacszerzés, illetve a korábbi kampányok vesztesei is próbálnak majd nagyobb állományt szerezni, bizonyos, hogy tovább dúl majd a díjverseny – emelte ki Flamich Gábor, a Signal gépjármű-biztosítási főosztályvezetője.

A Közlekedési Biztosító Egyesület (KÖBE) szakértői szerint a kgfb díjára is rányomja majd a bélyegét a bankadó, illetve a biztosítói csődalap feltöltési kötelezettsége – ám a társaság a tekintetben egy véleményen van a piac többi szereplőjével, hogy az érdemi díjcsökkenést a hengerűrtartalomról a teljesítményre való átállás nyomán lehet majd érzékelni – írja a lap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik