Nincs rá keret?

Több mint 2 milliárd forintnak megfelelő euróra taksálta az augusztus 16-án Debrecenben nyíló Leonardo da Vinci-kiállítás egyik grafikájának értékét a páratlan műkincset kölcsönadó intézmény. A reneszánsz mester művét birtokló firenzei Uffizi ugyanis csak úgy volt hajlandó elengedni a remekművet, ha a kiállítás rendezője, a Modem Galéria erre az összegre biztosítja a képet, melynek értékét növeli, hogy eddig még soha sehol nem volt kiállítva. És akkor ez még csak a kiállítás egyetlen darabja.

A tárlat alapját képező kollekciót tengeri úton Tokióból szállították Genovába, onnan 8 kamionnal folytatta útját Budapestre, majd Kelet-Magyarország felé. A kiállítás rendezőjének 600 ezer eurót kell kifizetnie a műkincsek szállításáért, felállításáért és biztosításáért egy erre specializálódott olasz cégnek, az Opera Laboratorii Fiorentininek, s ezt még 80 ezer euróval növeli az eredeti Leonardo-rajz alapján készült lószobor, a Kolosszus szállításáért és felállításáért fizetendő összeg. Gulyás Gábor, a Modem Galéria igazgatója szerint még így is viszonylag olcsón megúszták a dolgot. Noha az olaszoknak fizetendő 680 ezer euró nem csekély összeg, de legalább a Tokióból érkező „alapkiállítás” mellett bemutatásra kerülő műkincsekre sikerült a listaárnak számító 1 ezreléknél alacsonyabb díjért biztosítást kötniük az Uniqa Biztosítóval.

Aukció elõtt. A legnagyobb galériák nem spórolják meg a biztosítást.

VÉDTELENÜL. Első hallásra talán meglepő lehet, de a nagy nemzeti gyűjteményeket lényegében soha nem biztosítják. „Ebben nincs semmi különös; a párizsi Louvre sincs biztosítva, mivel annak díját még a francia állam se tudná megfizetni” – magyarázza a jelenséget Somogyvári Mária, a műkincsbiztosításokra specializálódott Art Bróker Kft. tulajdonos-ügyvezetője. A nagy, időszaki kiállításoknál nincs mese, a műkincseket kölcsönző intézmény minden esetben meghatározza, hogy milyen összegre kell megkötni a kiállított darabokra a biztosítást. Ezt ugyanakkor – legalábbis részben – állami garanciavállalással ki lehet váltani. A Szépművészeti Múzeumban jelenleg látható inka-kiállításnál is a magyar állam vállalt garanciát a kiállított értékre, s ugyanez volt a helyzet a pár évvel ezelőtti Monet-tárlatnál, ahol 24 milliárd forintra rúgott a garancia összege. Az eddigi legnagyobb értékű kiállítást tavaly nyitották meg: a Van Gogh-anyag értékét több mint 150 milliárd forintra taksálták. „Az összeg nagyobbik felére állami garanciát kaptunk, s csak a maradékra kellett biztosítást kötnünk. Azt azonban a gyűjteményt kölcsönzők igénye szerinti összegben és helyen, külföldön kellett megtennünk, a biztosítás díja így több 10 millió forintot tett ki” – avat be a részletekbe Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója.

Más a helyzet a mintegy 250 hazai magángaléria biztosítási „penetrációjával”. Becslések szerint ezek mintegy fele rendelkezik csak minden kockázatra kiterjedő, all risk biztosítással. A nagy, ismert galériák kivétel nélkül megfelelő védelemmel és biztosítással ellátottak, ám a kisebbek ott próbálnak meg spórolni, ahol csak tudnak, így biztosítást is csak elvétve kötnek. Holott ez éppen számukra lenne létfontosságú, hiszen egy nagyobb káresemény a fennmaradásukat is veszélyeztetheti.

A műkincsbiztosítás díja mindig egyedileg meghatározott – legalábbis azoknál a társaságoknál, ahol van ilyen speciális módozat -, s függ az értéktől, a területtől, a környéktől, valamint a védelmi rendszertől is. A biztosítók teljes körű mechanikai, illetve részleges elektronikai védelmet írnak elő, s ragaszkodnak a rendőrséghez, vagy őrző-védő céghez bekötött riasztó rendszer felszereléséhez is. A díj meghatározásánál döntő, hogy tartalmaz-e törékeny darabokat is a kollekció. Ha igen, mélyebben kell a zsebbe nyúlni, akár a biztosított érték 4-6 ezrelékét is ki kell fizetni. Az Uniqánál például egy 100 millió forint értékű gyűjtemény éves biztosítási díja nem törékeny műtárgyak esetében 4, törékenyeknél 6 ezrelék. Alacsonyabb díjat csak igen magas értékű összegnél vagy korlátozott biztosítási fedezettel lehet elérni, ebben az esetben megúszható a dolog 1-3 ezrelékkel.

Nem véletlen, hogy a műkincs-biztosítási piacot illetően gyakran kerül elő a „becslések szerint” kifejezés. Ezen szektorról ugyanis nincs semmiféle hivatalos adat, statisztika: igazi diszkrét üzletről van szó. Az azonban egyértelmű, hogy az aukciókat szinte minden esetben biztosítják. Emellett a bármilyen okból végzett szállítás, illetve kölcsönzés is növeli a kockázatot, ezért az ilyen esetek legalább 80 százalékában is köttetik biztosítás. A fehér foltok leginkább a magángyűjtemények körül keresendők. Ha „csak” akkora értékről van szó, ami a lakásbiztosítási szerződésen belül is biztosítható, még nincs gond. E szegmens vezetőjénél, az Aegon Biztosítónál 3 millió forint feletti összegnél már „kiemelt értékekként” biztosítják a lakásban tartott értéktárgyakat. Több ezer ilyen szerződést kezelnek, de – mint Vereczki András kárigazgató beszámolt róla – több száz olyat is, ahol 30-50 milliós érték található a lakásban. A biztosított műkincsek 80 százaléka ékszer, a többi zömmel antik bútor, porcelán vagy értékes szőnyeg. Hárommillió forintos érték fölött már kevés az üzletkötő a szerződéskötéshez, ilyenkor képzett értékbecslőt küldenek ki. A díj 5 és 10 ezrelék között szóródik.

ŐRZŐ-VÉDŐK ELŐNYBEN. A másik nagy lakásbiztosító, a Generali-Providencia (G-P) 5, 12 és 20 millió forintos műtárgyértéknél 4-es, 5-ös, illetve 6-os védelmi szint meglétét írja elő. Utóbbinál már teljes körű mechanikai védelmet – rácsokat, biztonsági zárakat az ajtókon és az ablakokon -, valamint riasztó rendszer felszerelését írják elő rendőrségre vagy saját kivonuló szolgálattal rendelkező őrző-védő szolgálathoz bekötve. A cégek egyébként jobban szeretik az utóbbi megoldást, mert a rendőrség nem vállal kötelezettséget arra, hogy a riasztó megszólalása után meghatározott időn belül a helyszínre rohan. „Már léteznek különleges rendszerek is, amellyel a lakástulajdonos bárhol jár is a világban, internetes kapcsolattal rá tud csatlakozni otthoni videokamera-rendszerére, s virtuálisan szobáról szobára végigjárhatja a házát” – mondja Szikszai Jószef, a G-P kárigazgatója. Ha a kuncsaft 20 millió forint feletti értéket tárol a lakásában, azt a G-P-nél már csak külön vezetői engedéllyel biztosítják. Ennek ellenére évi néhány kontraktus köttetik 100 millió forint feletti értékre is.

A feltételezések szerint otthonok ezreiben rejtőznek igen értékes, védett műkincsek mindenfajta biztosítás nélkül. Ráadásul sok olyan nagy értékű tárgy is lehet a lakásokban, amelyek valós értékéről halvány fogalma sincs a tulajdonosnak. „Hihetetlenül bizalmatlanok a gyűjtők. Sokan azért nem kötnek biztosítást, mert félnek mindenkitől, egyszerűen senkit sem engednek értékeik közelébe” – mondja az egyik alkusz. „Egy mániákus gyűjtő inkább jár lyukas cipőben, de ha van befektethető pénze, azonnal lohol, hogy megszerezzen egy újabb darabot. Biztosításra viszont egy fillért sem hajlandó áldozni” – összegzi egy másik műkincstulajdonos csoporttal kapcsolatos tapasztalatait Somogyvári Mária.

Az is lehet azonban, hogy a potenciális érdeklődők egy részét elriasztja az a macera, amivel szembesülniük kell. Aki ugyanis külföldi eredetű műtárggyal rendelkezik és rászánja magát a kötésre – például egy banki hitel fedezetéül szeretné azt felhasználni -, rögtön az értékbecslésnél problémával szembesülhet. A papírt általában magának kell beszereznie, Magyarországon végzett művészettörténésznek viszont nincs arra jogosítványa, hogy úgynevezett certificatot állítson ki külföldi műtárgyról. (Árat magyar műtárgy esetében is csak akkor mondhat, ha értékbecslői képesítéssel is rendelkezik.) Ha valaki véletlenül néhány Picasso szerencsés tulajdonosa, mehet ki Párizsba Maya Picassóhoz, hogy jó pénzért beszerezze a tanúsítványt.

Az Art Bróker vezetője beszámolt egy olyan esetről is, amikor két magyar vállalkozó egy nagyobb beruházást szeretett volna elindítani, s a hitel fedezeteként képeket ajánlottak fel a banknak. A remélt 3 milliárd forintos kölcsön azonban elmaradt, annak ellenére, hogy az alkuszcégnek többnapos telefonálgatás után, nemzetközi kapcsolatait megmozgatva, sikerült felbecsültetnie a képeket. Kiderült ugyanis róluk, hogy bár gyönyörűek, hamisítványok.

HÚZÓS BECSLÉS. Egyetlen hazai biztosító van, ahol nem az ügyfeleknek kell beszerezniük az értékbecslést: ez a hazai műkincs-biztosítási piac legnagyobb szereplője, az Uniqa. A cégcsoport nemzetközi hálózatán keresztül bármely műtárgy értékét képes megbecsülni, ez azonban nem olcsó mulatság. Csak akkor nem hárítják át ennek költségét az ügyfélre, ha az legalább egy évre megköti a szerződést a szóban forgó tárgyra. Egy magángyűjtemény biztosításának minimumdíja egyébként évi 60 ezer forint, amiért körülbelül 14 millió forint értékű nem törékeny – festmény, antik bútor, szőnyeg, ezüst tárgy – biztosítható. „Hasonló műtárgyösszetétellel egy 100 millió forint értékű gyűjteményért már évi 400 ezer forintot kell letenni, ha pedig az összérték több mint 15 százaléka törékeny, az díjnövelő tényező” – számolt be róla Jaksa Éva, az Uniqa termékmenedzsere. E társaságnál egyébként nincs felső értékhatár a műkincsek biztosításánál – portfóliójukban előfordul több milliárd forint értékű magángyűjtemény is. E szegmensnél egyébiránt éppen fordítva járnak el, mint a tömegmódozatok esetében: azoknál csak rendkívüli esetben, vagy külön kérésre végeznek helyszíni szemlét, műkincsre viszont e nélkül nem is lehet szerződést kötni.