Gazdaság

Csődöt jelent a Transelektro

Felszámolása még nincs napirenden, de ma délelőtt várhatóan csődöt jelent a Transelektro-csoport vezető cége – értesült a Népszabadság.

A Ganz Transelektro Villamossági (GTV) Zrt. megmentéséről – a hitelezők és a jelenlegi tulajdonosok között – folyó maratoni tárgyalássorozat tegnap érdemi eredmény nélkül zárult – értesült a Népszabadság. A lap úgy tudja, a pénzintézetek álláspontja szerint a Transelektro megmentése túl sokba kerülne. Ezért a Vegyépszer- Közgép-Resonator befektető hármas által kidolgozott megmentési terv támogatása helyett a bankok a cég vállalkozásainak felszámolásánál próbálnak majd visszanyerni valamennyit 50 milliárd forintnyi hitelükből. Feltéve, hogy a felszámolást az új tulajdonosok nem tudják megakadályozni.

Ennek jegyében mindenesetre csődvédelmet kér, és megkezdi az egyezkedést a pénzükért sorban álló hitelezőivel és szállítóival a GTV Zrt. Tímár Gyula, a társaság elnöke a lap értesülését se megerősíteni, se cáfolni nem kívánta. Más források szerint a hitelező pénzintézetek elengedték a Transelektro kezét. Tegnap délután lejárt a törlesztésre adott moratórium. Így hozzávetőleg 13 milliárd forintnyi hitel azonnali kifizetése esedékes. Ezt a bankok előreláthatólag azonnali inkasszóval próbálják majd behajtani.

Emellett a Transelektro búcsút mondhat a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt. védőernyőjének is. Az állami bank tegnap eladta a tulajdonosok által egymilliárd forint erejéig feltőkésített – a Vegyépszer Magyar Útépítő Kft.-jéből létrehozott – Transelektro Fővállalkozó és Szolgáltató (TFSZ) Kft.-nek a GTV-ben meglévő tulajdonrészét. A 42 százaléknyi, ötmilliárd forint névértékű részvénycsomag áráról egyelőre nem beszélnek. Valószínű, hogy az MFB töredékáron értékesítette a pakettet.

A hírek szerint a Ganz Transelektro Közlekedési (GTK) Zrt. szintén kénytelen lesz csődvédelmet kérni. Így egyre biztosabbnak látszik, hogy nem vesz majd részt a BKV új metrókocsijainak gyártásában, amelynek szerződését éppen tegnap írták alá. A tegnap déli sajtótájékoztatón a GTV csődjéről már tényként beszélt Demszky Gábor főpolgármester, és hangsúlyozta, hogy ez nem érinti a GTK működését. Ha mégis, akkor az Alstom felel a szerződésért.

A legjobb helyzetben látszólag a Ganz Transelektro Energetikai és Környezetvédelmi (GTEK) Zrt. van. A hiteleire adott moratóriumot június 9-ig meghosszabbították.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik