Valamikor a hidegháború derekán a General Motors (GM) amerikai autógyártó óriáscég Wilson nevű vezérigazgatóját kinevezték a Pentagon, a hadügyminisztérium élére. Emlékét ma már csak egyetlen mondat őrzi: „Ami jó a General Motorsnak, az jó Amerikának is.”
Múlt csütörtökön a Fehér Házban Bush díszvacsorát adott Hu Csin-tao kínai elnök tiszteletére. A meghívott üzletemberek között volt a GM elnöke is. Ha utánozni akarná elődjének emlékezetes mondatát, így kellene fogalmaznia: Ami jó Kínának, az jó a General Motorsnak is. Amerika hajdan élenjáró autóipari trösztje ugyanis ma saját hazájában veszteséget termel, kínai gyára viszont piacvezető.
Gömöri Endre, újságíró
NYITÁNY BOEINGGEL. Egy másik, még jellemzőbb példa: Hu – kilenc éve az első kínai elnök, aki Washingtonba látogatott – csak egy napig volt Bush vendége. Noha már kedden amerikai földre lépett, majdnem két napot Seattle városában, a nyugati parton töltött. Ott van a Boeing repülőgépgyár, amelytől Kína 80 darab 747-es (Jumbo) óriásgépet rendelt. Ezzel egy csapásra a Boeing legfontosabb vevője lett.
Végül: Washingtonban 21 díszlövés után Bush üdvözölte vendégét, majd Hu, válaszának első mondatában – gyengéd figyelmeztetésként – 1,3 milliárd kínai üdvözletét tolmácsolta. Ez volt a nyitány, amely két dolgot nyomban tisztázott.
Először: Hu hivatkozása arra, hogy 1,3 milliárd ember nevében beszél, azt az üzenetet hordozta, hogy Kína többközpontú világban gondolkozik, és Amerika haditechnikai fölénye ellenére nem ismeri el az „egyetlen szuperhatalom” dominanciájára hivatkozó világképet. Erről szó sem esett a találkozón. A Washington Post jelentése szerint Bush „megpróbálta érzékeltetni, hogy Amerika azért valamivel egyenlőbb”. Ilyen háttér előtt csak szóvirágok hangozhattak el, konkrétumok nélkül.
Másodszor: Bush az emberjogi kérdéseket és Tajvan jövőjét csak futólag és formálisan említette. Mindkét ügyben óvakodott a helyzet – eredményt nem ígérő, és így felesleges – kiélezésétől, hogy az érdekeit közvetlenül sértő két gazdasági vitakérdésben előrehaladást érjen el. Ez a kettő: a kétoldalú kereskedelemben felgyülemlett óriási amerikai deficit, valamint a kínai valuta exportérdekeket szolgáló, szándékos alulértékeltségének ügye.
Fred Bergsten, a washingtoni Institute for International Economics igazgatója és Kína-szakértője a Hu-vizit küszöbén mérleget közölt e kettős problémáról. Lényeges pontjai: 1. Amerika globális külkereskedelmi deficitje évi 900 milliárd dollár, a GDP 7 százaléka. Ebből 200 milliárd, tehát a teljes deficit durván 22 százaléka, a kínai relációban mutatkozott. 2. A teljes kínai külkereskedelem szufficitje évi 150 milliárd dollár, az ország GDP-jének 7 százaléka. Vagyis Kína Amerikát nem számítva a világ többi részével 50 milliárdos deficit mellett kereskedik. 3. A kínai valuta, a jüan árfolyamát normális körülmények között a Kínába özönlő hatalmas külföldi tőkebeáramlás felnyomná. Ezt Peking azzal korrigálja, hogy évek óta havi 15-20 milliárd dollárt vásárol. Így – Bergsten szerint – a kínai valuta minden viszonylatban 20-40 százalékkal alulértékelt. Ilyen egyensúlyhiány tarthatatlan, de szankciókkal nem kezelhető, mert Peking hasonló korlátozásokkal válaszolna, s ehhez meg is vannak a megfelelő eszközei (lásd Boeing és GM).
BESZÉDES FOLYTATÁS. Hu és Bush találkozója – noha mindkét fél elismerte hosszú távra szóló egymásra utaltságát – rövid távon a versengés elemeinek dominanciájáról tanúskodott. Ennek feltűnő jele volt a találkozó utóélete. Hu szombaton már Szaúd-Arábiában, Kína legnagyobb olajszállítójánál kezdett háromnapos látogatást. A vizit első napján három egyezményt írtak alá finomítók és petrokémiai kombinátok építéséről Kínában. Hétfőn Hu tovább indult afrikai körútjára. A fő állomás ott a kontinens vezető olajexportőrje, Nigéria.
Bush számára is van utóélete a Hu-vizitnek. Pénteken Ilham Alijev, Azerbajdzsán elnöke előtt nyílik meg a Fehér Ház, „felejtvén”, hogy apja, Gejdar Alijev a szovjet politbüró tagja volt, a fiú pedig méltó utódként uralkodik alattvalói felett. Mindezt felülírja a Kaszpi-tenger olaja. Az olajforrásokért most kezdődő amerikai-kínai pozícióharc csak nyitánya egy szélesebb küzdelemnek. Az utójáték így mindarról beszél, amiről Hu és Bush oly gondosan hallgatott.
