Az SZDSZ középtávú programjában az áfára, az szja-ra és a társasági nyereségadóra kiterjedő 20 százalékos, egykulcsos adórendszer és több biztosítós társadalombiztosítási modell szerepel. Az egykulcsos elnevezés azonban megtévesztő. Nem az a lényeg, hogy minden adónemhez egységes kulcs tartozzon, hanem az, hogy a munka- és tőkejövedelmeket ugyanolyan arányú adófizetési kötelezettség terhelje, és hogy minél kevésbé lehessen kibújni az adófizetés alól. A szabad demokraták programjából nem derül ki, mi történne az osztalékkal és osztalékként adózó jövedelmekkel. Megszüntetnék? A klasszikus egykulcsos rendszerekben ugyanis vagy a vállalkozás nyereségét vagy az osztalékot adóztatják. Ha utóbbit is 20 százalékos adó terheli, akkor a tőkejövedelmek kétszer adóznának ugyanazzal a kulccsal – a társasági nyereségadó és osztalékadó hatása együtt már 36 százalék lenne! Az SZDSZ a többbiztosítós egészségügyi modell részeként meg akarja határozni a mindenkinek járó alapszolgáltatások körét, az azonban nem egyértelmű, hogy ennek finanszírozását miként képzelik: biztosítási alapon vagy az adókból. Ha előbbi módon, akkor ki fizet a közel 6 millió, önálló jövedelemmel nem rendelkező állampolgár után? Az osztalék adóztatásával például a tőkejövedelmek is hozzájárulhatnának az alapellátás finanszírozásához, de erről a programban nincs szó.
ILLETÉKESEK. Az MDF szintén egykulcsos adóval kampányol, de az áfáról nem beszél. A jövedelmeket 18 százalékkal adóztatná, miközben eltörölné az örökösödési illetéket. Érdekes, hogy a „haláladónak” titulált örökösödési illetéket állították a középpontba – amelynek újraelosztó funkciója a társadalmi igazságosságra apelláló érvekkel alátámasztható -, de nem szólnak az egykulcsos rendszerben sokkal inkább támadható vagyonszerzési illetékekről. Az MDF interneten futó hirdetéseiből szintén nem derül ki, hogy mit terveznek az osztalékadóval, sőt az sem, mi a tervük a társadalombiztosítás rendszerével.
A tb terén a legmerészebb javaslattal a Fidesz állt elő: Orbán Viktor a 200 ezer új munkahely létrejöttét ígéri a munkáltatói járulékok 30 százalékos csökkentése révén. Az ellenzéki párt már a nyáron 29-ről 19 százalékra csökkentené a munkáltató által fizetett tb-járulékok kulcsát. Ez nominálisan ugyan 10 százalékpontos mérséklés, ám a munkabérre rakódó közterheket valójában csak 5-6 százalékponttal könnyítené. Miközben a Fidesz összes többi javaslata a jelenlegi, kivételektől és kedvezményektől hemzsegő rendszer tovább-bonyolításáról szól, mégis a legtöbb vitát a tb-járulék csökkentése váltja ki. A kormánypártok és a makroközgazdászok egy része óriási hiánynövekedéstől tart. Úgy látszik, már senki nem emlékszik arra, hogy az Orbán-kormány annak idején a tb-járulékok csökkenésével párhuzamosan 50 százalékkal megemelte a minimálbért, ezzel egy csapásra jelentősen növelve az állami bevételeket – valamint a kis- és kényszervállalkozók terheit. A lépés megismétlése valószínűleg nagy meglepetést okozna, pedig a Fidesz elnöke szerint kirívóan alacsonyak a magyar munkabérek. Ez a stabilizáció meglehetősen egyszerű módja, hiszen Magyarországon a munkavállalók jelentős része minimálbérre van bejelentve a munkáltatójánál. Ráadásul mondjuk 100 ezer forintos – a kedvezmények révén jórészt adómentes – minimálbér és az erre rakódó 19 (valójában 22,5) százalékos munkáltatói járulék mellett már megéri bejelenteni azoknak a dolgozóknak egy részét, akiket eddig feketén vagy kényszervállalkozóként, „számlásan” foglalkoztattak. A Fidesz programja alapján a kivételek és kedvezmények visszaszorulását azonban nem hozná meg az adóterhek csökkentése. Az MSZP által felvázolt adórendszer sokban hasonlít a Fideszéhez, csak lassabban valósítanák meg, s a hangsúlyok nem a családtámogatáson, hanem a rászorultsági elven vannak. Az egykulcsos adót igazságtalannak tartják. (Amiből implicit módon az következik, hogy a jelenlegi igazságos. De ezt azért ők sem állítják.)
Tehát a két kisebb párt az egykulcsos adórendszer bevezetését támogatja, az MSZP és a Fidesz egyetért abban, hogy az igazságtalan lenne. Orbán Viktor szerint azért, mert „ez nem ad kedvezményeket a gyermekeket nevelő családoknak”, Hiller István pedig úgy látja, „ugyanolyan kulccsal adóznának a legszegényebbek és a legmagasabb jövedelemmel rendelkezők is”.
A legfontosabb problémát a négy parlamenti párt közül egyik sem mondja ki (bár az MDF reklámszövege sejteti). Nevezetesen azt, hogy ma Magyarországon több százezerre tehető azoknak a száma, akik jövedelmük egésze, vagy annak kisebb-nagyobb része után nem fizetnek sem adót, sem járulékot. S lehet-e igazságos és hatékony egy adórendszer, ahol az adóelkerülés nem kivétel, hanem az egyik fontos szabály? Vajon olyanok-e a közterhek, hogy azt a magyar gazdaság szereplői elő tudják teremteni? Elfogadja-e a magyar társadalom az állami elvonás jelenlegi mértékét? Helyesek-e az adózás ellenőrzésének szabályai? Van-e megfelelő és mindenki által normának tekinthető kontroll és visszacsatolás a jövedelembevallás és a fogyasztás, illetve vagyongyarapodás között? A fejlett országok automatikus ellenőrzési gyakorlatának bevezetését vajon hogyan fogadnák a magyarok a jelenlegi adókulcsok és járulékszint mellett?
SZÜRKE ZÓNA. Ezekről a kérdésekről alig esik szó a kampányban. Pedig számos érv szól amellett, hogy a fekete- és szürkezóna visszaszorítása a legégetőbb kérdés, már csak azért is, mert jelenleg túl sok olyan információnak nem vagyunk a birtokában, amelyek elengedhetetlenek lennének a döntésekhez. Miként lehet meghatározni a szociális és családtámogatás módját és mértékét, ha nincsenek pontos adataink a jövedelmek tényleges nagyságáról? Hogyan lehet visszaszorítani a korrupciót és a hálapénzt, ha nem építünk be ellenőrzési automatizmusokat a rendszerbe?
A progresszív jövedelemadó rendszerének megalkotói a tőkejövedelmeket is progresszíven igyekeztek adóztatni, ami ma, a globális tőkeáramlás korában nem tartható. Ha pedig nem minden jövedelem adózik ekként, akkor mi értelme a bérből élőket progresszíven adóztatni? Különösen, hogy a tőkejövedelmek és a munkajövedelmek közötti határ meglehetősen képlékeny, a munkajövedelmek a gazdaság nagy szegmensében könnyen tőkejövedelmekként tüntethetők fel. Az evát, az ekhót éppen a szürke szféra kifehérítésére, a „számlázás” visszaszorítására találták ki. Ráadásul a progresszíven adózó munkajövedelmek mellett a tb-járulékok – amelyek a közterhek nagyobb részét teszik ki – éppen hogy degresszíven adóznak. Ha a jövedelemadó progresszív, akkor a szintén adóként beszedett társadalombiztosítási járulék miért degresszív? Ha mindenki saját magának vásárol szolgáltatást, akkor ki fizeti a jövedelemmel nem rendelkezők alapellátását és juttatásait, ha pedig az állampolgárok közössége szolidaritási alapon fizeti a járulékokat, akkor az miért degresszív, és miért maradnak ki belőle teljesen a tőkejövedelmek? Mi indokolja, hogy a tb-járulékok nagyobb részét a munkáltató fizesse be a munkavállaló helyett? Nem csak arra jó ez, hogy elfedje az adózó elől a terhek valós mértékét? Hiába szerepel a fizetési kimutatáson a munkáltató által fizetett járulék összege, a legtöbb munkavállaló ezt nem a saját munkabéreként könyveli el (miközben a munkáltató bérköltségként kezeli). Így egyrészt nem érzékeli, hogy valójában mennyit fizetett az „ingyenes” szolgáltatásokért, másrészt könnyen beleegyezik abba, hogy zsebbe vagy számlára a bruttó fizetését kapja. Nem lenne egyszerűbb és átláthatóbb a munkáltató által fizetett járulékokat beépíteni a bruttó bérbe, hogy mindenki pontosan tisztában legyen azzal, miért mennyit fizet?
A kérdés tehát nem az, hogy melyik igazságosabb – az egykulcsos vagy a progresszív -, hanem az, akarunk-e átláthatóbb és egyszerűbb adórendszert, amelyben az ellenőrzési automatizmusok is megnehezítik az adóelkerülést. Önmagában nem gyógyír az adóelkerülésre az egykulcsos rendszer, ha nem jár együtt a jelenleginél hatékonyabb, automatizmuson alapuló ellenőrzéssel és a társadalombiztosításra is kiterjedően a teljes rendszer átláthatóbbá tételével.
