 |
 |
|
Nemrégiben adták hírül a lapok, hogy az Európai Unió illetékes bizottsága a mádi zsinagógát – műemléki helyreállítása elismeréseként – Europa Nostra diplomával tüntette ki. Ez az örvendetes esemény kiváló indok arra, hogy felhívjuk a figyelmet a Zsinagógák Magyarországon című pompás kiállítású és kivitelű fotóalbumra. A szerzők – Podonyi Hedvig (szöveg) és Tóth József (fotó) – munkája azért is érdemel különös elismerést, mert a hazánkban fellelhető 52 zsinagógának szerfelett kifejező fényképein és művészeti, építészeti vonatkozásain kívül tartalmazza az épületek minden lényeges eseményét. Következésképpen nem csupán a zsinagógák külső formájával, belső elrendezésével ismerkedhetünk meg, hanem mostoha sorsukon keresztül képet kaphatunk a magyar zsidóság fájdalmas históriájának néhány elfeledett fejezetéről is.
A magyar zsidóság – és a zsinagógaépítés – fénykora akkor kezdődött, amikor a hazai polgárosodás is megindult a XVIII. és XIX. század fordulóján. Ám később, mint tudjuk, a történelem tragikus fordulatot vett. A holokauszt a vidéki zsidóságot csaknem teljesen elpusztította (az 1941. évi népszámlálás szerint az ország akkori területén összesen 786 ezer zsidó élt, közülük 564 ezren vidéken), és a zsinagógák, már amelyek egyáltalán valamennyire is épségben vészelték át a második világháborút, hívek nélkül maradtak. Ezeknek az egykori vallási központoknak romos, avagy helyreállított, többnyire városképi jelentőségű épületeknek további sorsa is meglehetősen eltérően alakult. E könyv egyik nagy érdeme, hogy hitelesen mutat be több megmaradt – rekonstruált – páratlan szépségű épületet. Azonban egyúttal ráébreszt bennünket hat évtizedes adósságunkra is: arra, hogy hagyjuk veszendőbe menni ezeket a pótolhatatlan műemlékeinket.
Akad persze szívderítő eset is. Az 1865-ben épült, majd 1905-ben kibővített, különösen szép pécsi zsinagóga romos épületét néhány éve felújították, és 2002-ben ünnepi koncert keretében avatták fel a restaurált orgonát. Az albumot lapozgatva megcsodálhatjuk az 1869-ben épült, 1925-ben kibővített, részben romantikus stílusú győri monumentális nagytemplomot, amelynek azonban mindmáig még az állagmegóvása is elmaradt. Ezután látogassunk el a „Mátra kapujába”, Gyöngyösre, ahol az 1930-ban átadott reprezentatív zsinagóga jelenleg – talán jobb lehetőség híján – bútoráruháznak ad helyet.
A fővárosra visszatérve, a mostanság sokat emlegetett zsidónegyedben található a Rumbach Sebestyén utcai, évtizedek óta pusztuló (teteje 1979-ben beroskadt), romantikus stílusú gyönyörű épület. Ezután Óbudára átérve szemünkbe ötlik az egykori Lajos utcai zsinagóga, Magyarország első külsejében is díszesen megformált zsinagógája, amely annak idején felkerült a Buda legszebb épületeit összefoglaló első városábrázolásra is. Az épületben a Magyar Televízió stúdiója működik, megtekinteni csak kívülről lehet. Kár.
E fotóalbum megérdemelt méltatásának végére érve e sorok írója néhány kínos kérdést kényszerül megfogalmazni. Mi legyen voltaképpen azokkal a zsinagógákkal, amelyek – Komoróczi Géza szavaival – a zsidók deportálása, meggyilkolása, elvándorlása, az épület kikényszerített vagy felelőtlen eladása óta üresen állnak, romlanak, pusztulnak? Vajon mit várhatunk a műemlékvédelemtől, az államtól, a helyi és vallási közösségektől a zsinagógák helyrehozatalában, hasznosításában? Ki viselje gondját végül is ezeknek az újjászületésükre váró, mostoha sorsú műemlékeknek?
Válasz még (?) nincs.
