Gazdaság

A tejvásárlásnál is fontos a kényelem

A magyar lakosság nagyon szereti a tejet, amit az is mutat, hogy egyre többen, egyre többet vásárolunk belőle, és egyre olcsóbban – mutat rá a GfK által kiadott, a fogyasztói szokásokat vizsgáló kutatás.

A tejivókat az árak mellett kényelmi szempontok is vezérlik a vásárlásnál. A GfK Hungária által készített, a fogyasztói szokásokat vizsgáló ConsumerScan kutatásból többek között az derül ki, hogy a vevők között egyre kedveltebb a hosszabban eltartható, úgynevezett UHT tej, illetve szállítás és tárolás szempontjából kevesebb körültekintést igénylő dobozos kiszerelés.


Több tej olcsóbban


A magyar lakosság 83 százaléka kifejezetten szereti a tejet, amit az is mutat, hogy hetente több mint négy alkalommal isszuk. Azt pedig, hogy mennyit fogyasztunk belőle, több tényező befolyásolja: a csomagolása, ára, vagy hogy meddig tartható el.


A magyar tejpiacon fontos változásokat hozott az EU-tagság. Csatlakozásunk óta a 2004. I. negyedéve és 2005. hasonló időszaka közötti időben megközelítően 7 százalékkal bővült a forgalom, aminek hátterében az áll, hogy egyre többen, és egyre több tejet vásárolunk, egyre olcsóbban. Az import áruk azonban a tejtermékek (sajtok, joghurtok, krémtúrók, pudingok) mellett 2004-ben a tejpiacon is egyre erősödő pozíciót vívtak ki maguknak.

A tavalyi gazdatüntetések következtében eltűnt a boltok polcairól, a főleg a kevésbé módosak által vásárolt “reggeli ital”. Az így kialakult űrt – az importkorlátozások megszűnésének hatására – az import tejek, de azon belül is a főleg Szlovákiából érkező UHT tejek töltötték ki. A külföldről beáramló termékeknek ugyanakkor árcsökkentő hatásuk is volt, melynek következtében a hazai kereskedelmi márkájú és UHT tejek felé fordultak a fogyasztók. Ez egyben a piaci részesedésük növekedését is eredményezte.


Átrendeződött a piac


A piaci átrendeződés két fő nyertese az UHT és a dobozos friss tej szegmens. Ennek oka egyrészt kényelmi szempont: az UHT tejre hosszabb eltarthatósági idő jellemző, és szállítása, valamint tárolása kisebb körültekintést igényel. A másik ok viszont az árváltozásokban keresendő: az UHT tejek fogyasztói ára egy év alatt 14 százalékkal, a dobozos friss tejek ára pedig 12 százalékkal csökkent.


Bár a zacskós friss tejek átlagára is mintegy 5 százalékkal mérséklődött, a szegmens évek óta tartó fokozatos piacvesztését ez sem tudta feltartóztatni. Ma már csupán hiedelem, hogy ez a kiszerelés típus még mindig a korábbiakhoz hasonlóan a legolcsóbb – áll a GfK kutatásában.


A műanyag palackos kiszerelés piacmérete hozzávetőleg negyedére zsugorodott, ami leginkább annak köszönhető, hogy forgalmának nagy részét a ma már nem forgalmazott „reggeli italok” adták. Ennek a csomagolási típusnak ugyanakkor az ára enyhén emelkedett. Ezek a hatások a felmérés szerint együttesen járultak hozzá ahhoz, hogy a szegmens penetrációja látványosan csökkent.


Főleg falun ragaszkodnak a kimért tejhez


A kimért tejek fogyasztói bázisa azonban viszonylag stabil: e terméktípus vásárlói elsősorban a falusi, egy-két főből álló háztartások tagjai, akiknek rendszerint nincs módjuk hipermarketben vásárolni, hanem helyi kistermelőtől vagy a legközelebbi piacon, kofáktól szerzik be a szükséges tejmennyiséget. Körülbelül minden ötödik háztartás vásárolt legalább egyszer ilyen tejet 2004 és 2005 első negyedévében. Jellemző még erre a kiszerelésre, hogy fogyasztói egyszerre nagyobb, átlagosan 3, de akár 4-5 liternyi mennyiséget is vásárolnak.


A GfK a kutatás alapján a jövőre nézve is e tendenciák folytatódására, azaz az UHT tejek szegmensének növekedésére és a zacskós friss tejek csökkenésére számít. A kereskedelmi márkák jelenléte várhatóan továbbra is jelentős lesz UHT tejek körében, a dobozos friss tejek szegmensébe pedig az import termékek betörésére lehet számítani.







A tejvásárlásnál is fontos a kényelem 1
A tejvásárlásnál is fontos a kényelem 2
A tejvásárlásnál is fontos a kényelem 3
A tejvásárlásnál is fontos a kényelem 1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik