Washington semmit sem bízott a véletlenre. Az öreg kontinensre látogató amerikai elnök a múlt héten a legapróbb részletekig kidolgozott mosolyoffenzívával „támadta le” az Európai Uniót, aminek talán még az az epizódja sem volt véletlen (bár erről megoszlanak a vélemények), hogy elindulása előtt George W. Bush megdicsérte az őt interjúvoló belga riporternő szép szemeit…
FŐ A BIZALOM. A Bush-vizitnek nem annyira konkrét eredmények felmutatása, mint az elsősorban – igaz, nem kizárólag – az iraki ügy miatt megcsappant kölcsönös bizalom helyreállítása volt a célja. Nyilvánvaló, hogy erre a második Bush-adminisztráció beiktatása után most ideális lehetőség nyílt, hiszen a nagy fölénnyel megnyert tavalyi választás után erős pozícióban lévő elnök könnyebben tehetett gesztusokat az elidegenített partnereknek. Az aktuális nemzetközi környezet, a közel-keleti békefolyamat újraindulása, az iraki választás viszonylag zökkenőmentes lebonyolítása is kedvező hátteret nyújtottak a csatabárd elásásához. 
Gyévay Zoltán, Brüsszel
George W. Bush brüsszeli tartózkodása alatt szemmel láthatóan kínosan ügyelt a pozitív üzenetekre, a kínai fegyverembargó EU által tervezett feloldását, és Schröder német kancellárnak a NATO reformjára tett javaslatát például gondosan igyekezett kerülni, vagy legalábbis bagatellizálni az ellentéteket. Európai partnereit mégis azzal vette le leginkább a lábukról, hogy Richard Nixon után a második amerikai elnökként ellátogatott az Európai Unió intézményeibe – a miniszteri Tanácsba és az Európai Bizottságba -, többször is elismételve, hogy Amerika egy erős EU-ban érdekelt. Meg is lett az eredménye, hiszen Jacques Chirac francia államfő az amerikai politikával legjobban szembehelyezkedő európai vezetőként a csúcstalálkozó után úgy érezte, hogy változóban van, realistábbá vált az Európai Unióhoz való amerikai hozzáállás.
A Bush által Brüsszelben meghirdetett új partnerség legfőbb akadálya azonban, hogy Washington, illetve az Európai Unió hangadó tagállamai más optikán keresztül nézik a világot. Ha számos célban egyet is értenek, azok elérését sokszor homlokegyenest ellenkező módon képzelik el. Az európaiak nem osztják az amerikai újkonzervatívok „messianisztikus” ambíciókat tükröző idealizmusát a szabadság és a demokrácia világméretű elterjesztéséről, ami Bush nagy csimborasszóval beharangozott brüsszeli beszédének középpontjában állt. Egy ilyen „szent szövetségre” persze nehéz nemet mondani. Saját holdudvarában azonban az Európai Unió az amerikaiak által alkalmazottaknál sokkal kevésbé antagonisztikus eszközökkel erősíti a demokratikus folyamatokat: az integráció lehetőségének puszta ténye – gazdasági ösztönzőkkel ötvözve – a Balkántól Ukrajnáig sikeres eszköznek bizonyult a demokratikus folyamatok előmozdítására.
Ezek a filozófiai különbségek határozzák meg a két partner eltérő Irán-politikáját is. Az európaiak szép szóval, gazdasági mézesmadzaggal, azaz az amerikaiaktól eltérően nem ostorral vennék rá a teheráni ajatollahokat, hogy mondjanak le a nukleáris fegyverek birtoklására irányuló terveikről. Az idő majd választ ad rá, hogy kinek van igaza, de ha történetesen az amerikaiaknak, az ismét nehéz választás elé állíthatja majd egy nap az európaiakat, és újra mélypontra juttathatja a kapcsolatokat.
BARÁTI ELLENSÚLY. A Bush-kormányzat konfrontációs iraki politikája az unión belül nem csupán a franciákban erősítette meg azt a meggyőződést, hogy az EU-nak „baráti” ellensúlyt kell képeznie Amerikával szemben, mert csak így kerülheti el, hogy érdekei alárendelődjenek egy unilateralizmusra hajlamos szuperhatalom szeszélyeinek. Csakhogy Washingtonnak, miközben támogatja, hogy európai szövetségesei katonai-védelmi képességek terén végre felzárkózzanak, borsódzik a háta attól, hogy a NATO fóruma helyett egy egységes álláspontot képviselő Európai Unióval kelljen biztonságpolitikai kérdésekről párbeszédet folytatnia.
A transzatlanti kapcsolatok ugyanakkor nem szűkíthetők le a világ ügyeit és a biztonságpolitikát érintő kérdésekre. Elég csak arra emlékeztetni, hogy a szoros gazdasági kapcsolatoktól 12 millió állás függ az Atlanti-óceán két partján. Közhely, de igaz: Európát és Amerikát több érdek fűzi össze, mint amennyi elválasztja egymástól. Ha a második Bush-kormányzat tanul az első hibáiból, akkor ez a következő négy évben evidencia marad.
