Pechére most jutott eszébe D.-nek, hogy házasodjon; ki is szemelt egy használt lakást, az adásvételi szerződést is tető alá hozták, ám a vásárlásához hitel kellene. Csakhogy mostanság kivételes monetáris szigor uralkodik: a forint is erős, a kamat is magas. Így a forintban felvehető, állami támogatású hitel borsos törlesztő részleteihez képest alig jelent előnyt, hogy a piacon kínált devizahitelekben kisebb kamatot számítanak fel. D.-nek 5 millió forintra lenne szüksége tíz évre, és ekkora forinthitel az egyik banknál havi 58,8-62,4 ezer forint teherrel jár. Ezzel szemben a mai árfolyamok mellett az akciós euróhitel után havi 58,4 ezer (a nem akciós után 60,4 ezer) forintot kellene kiperkálni, de a svájci frank alapú hitel is havi 55,7 ezer forintot kóstál. Pár hete, amikor még gyengébb volt a forint, a deviza alapú kölcsönök törlesztő részlete nem érte el az 50 ezer forintot – állapítja meg bosszúsan. 
Járai Zsigmond. Nem kell sietni.
LEBEGŐ CÉLDÁTUM. Számtalan példát lehetne fölhozni arra, hogy az árfolyam- és kamatingadozás azokat sújtja leginkább, akiknek pénzre van szükségük. A pénzpiaci spekuláció nem hétköznapi embereknek való. Elsősorban az ő érdeküket szolgálná a pénzstabilitás, amire kis országunkban csak az euró bevezetése adhatna biztosítékot. Ámde ennek időpontja bizonytalan, hol 2009-2010-ről, hol meg – mint legutóbb Medgyessy Péter kormányfő Párizsban – 2008-2010-ről beszélnek. Járai Zsigmond jegybankelnök szerint egyelőre nincs értelme a korábbi 2008-as, már nem betarthatónak tekintett céldátum után újabb időpontot kitűzni. Majd csak akkor, ha a belépés feltételei teljesíthetővé válnak – hangoztatja. Vagyis a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke arra „tippel”, hogy bár a kormánynak május közepéig be kell nyújtania Brüsszelnek a pénzügyi unióhoz való csatlakozás tervezett menetrendjéről szóló konvergencia-jelentést, az időpont kérdését ebben is lebegtetni fogják.
A közös pénz bevezetésének célkitűzése nem vitatott, „csak” az időpont kérdéses – hangzik a kormány szlogenje. Ez azonban többek szerint politikai bizonytalanságot takar. Nincs meg az eltökéltség a maastrichti feltételek – főként persze az államháztartási hiány szükséges lefaragásának – teljesítésére. Az időpont-lebegtetés ugyanakkor kedvezőnek tetsző alkalmat kínált az MNB-nek arra, hogy megkezdje a november végéig 12,5 százalékra felsrófolt alapkamat fokozatos leépítését. Az árfolyamrendszer most bizonytalan ideig a nemzeti önállóság – egyébiránt nem kívánt – állapotában leledzik. Semmivé foszlott a 2003 nyarán meghirdetett céldátum, amelyre a forintpiacon az úgynevezett konvergencia-befektetők (az euró bevezetésekor kamatcsökkenésre számítók) bazíroztak, új céldátum pedig még nincs. Ebben a helyzetben nagyszerű alkalom kínálkozott arra, hogy a jegybank az éppen aktuális kamat szintjére hívja föl a figyelmet: nevezetesen, hogy az túl magas, és még az inflációs célkitűzéssel (a 2005 végére megcélzott 4 százalékos drágulással) sem indokolható. Az inflációs célkitűzés már régóta a virtuális gazdaságpolitika birodalmába tartozik, ám szükség volt arra, hogy az MNB meggyőzze a piacot arról: ezúttal tényleg ez a helyzet, és nincs érdemi összefüggés a jelenbeli kamatlépések és a 15 hónap múlva várható drágulás között. Ugyanakkor támaszkodhatott a Draskovics-csomag kommunikációs hatására: lehetett immár azt mondani, hogy nem csak az MNB őrködik szigorúan a pénz értékállósága felett.
A kamatcsökkentés lehetséges útjai közül az apró, óvatos lépések politikáját választották: a monetáris tanács március 23-i, majd április 5-i ülésén jelentéktelen mértékben, 0,25-0,25 százalékponttal mérsékelte az alapkamatot. Ebben sem az volt a lényeg, hogy a november óta tapasztalható inflációgyorsulás tendenciájának megfordulását csak május utánra várják, addig az infláció akár 8 százalékra is felgyorsulhat. Sokkal fontosabb ennél, hogy az MNB éreztetni kívánta: nincs komoly változás a monetáris politikában, a kamat mérséklését csupán a kialakult indokolatlanul magas szint magyarázza, semmi más. A jegybank és a kormány között nagy egyetértés alakult ki, Medgyessy maga is megértéssel fogadta az óvatos kamatcsökkentést. Egy kis ország monetáris politikájának valóban ezt kell üzennie: a lehető legkisebb változás lenne kívánatos.
Ám a fokozatos kamatcsökkentésnek máris kiütközött a hátulütője: a tankönyvi sémától elütő módon változtatja az árfolyamot. Elvileg a kamatcsökkentésre forintgyengülésnek kellene következnie, ám most kialakult a – monetáris politika által tudatosan felkeltett – várakozás, hogy további kamatcsökkentésre lehet számítani, ez viszont gerjeszti a keresletet a rövid lejáratú állampapírok és így a forint iránt. Megindulhat egy önerősítő folyamat, bár eddig az árfolyam felértékelődése korlátozott keretek között maradt, és a forint az euróval szemben az első kamatvágás idején uralkodó 252 körüli szintről csak 248-ig erősödött. Ám máris életre keltek – állítólag Londonban – a találgatások: közel kerültünk az árfolyamsáv erős széléhez, a 240 forint/euróhoz, s hátha most valóban feloldják ezt (amire 2003 januárjában hiába vártak), és jöhet a szabadon lebegő árfolyam. Ez azonban a kormány és a jegybank együttes döntésén múlna – válaszolt erre Járai. „A mostani árfolyamsáv a gazdaság- és a monetáris politika közötti kompromisszum eredménye, és továbbra sem változtatunk rajta” – tette hozzá lapunk kérdésére. 
KÉNYES EGYENSÚLY. Rég nem volt ilyen harmonikus a kapcsolat a kormány és az MNB között. Kérdés azonban, hogy ez milyen tartós eredményeken alapul. Egyfelől könnyen előfordulhat, hogy az árfolyamsáv erős szélének közelsége drasztikus vágásra készteti a jegybankot, ami újabb forintgyengüléshez, s vele a jegybankos retorika keményedéséhez vezethet. Másfelől bizonytalanok az eredmények az államháztartási hiány kezelésében. A múlt héten bejelentett, 13,7 milliárdos újabb lefaragás – mondhatni, Draskovics-pótcsomag – felkeltheti a gyanút: a költségvetés teljesítése továbbra is veszélyben van. A koalíciós versengés sem használ a büdzsének; a kisebbik kormánypárt adócsökkentési retorikája zavart okozhat egy olyan helyzetben, amikor még mindig nem sikerült úrrá lenni az állami pénzhiányon.
A legárulkodóbb azonban az a bejelentés, hogy 2005-től az államháztartás GDP-hez viszonyított mértékének csak évi 0,5 százalékpontnyi mérséklésére van kilátás, szemben a 2003. nyári programban foglalt 1,0 százalékponttal. Ez azt mutatja: a kormány az államháztartásnak csupán felületi kezelésére érez magában erőt. Holott köztudott: a maastrichti 3 százalékos feltétel még igen messze van, és az elemzők az idei 4,6 százalékban is kételkednek.
Járai mindenesetre ma már nem tartja oly sürgősnek az euró „előszobájaként” emlegetett európai árfolyam-mechanizmusba (ERM II) lépést. E rendszerben, hangoztatta a Kopint-Datorg Rt. múlt heti konferenciáján, a forint csak 2,25 százalékkal gyengülhet (és 15 százalékkal erősödhet) a belépéskori árfolyamhoz képest, különben megszegjük az euró bevezetésének árfolyam-stabilitási feltételét. A gyors ERM II-be lépés hátrányának tartja, hogy ekkor egyszerre kellene elérni a fenntartható árfolyamot és az infláció mérséklését a szerinte árstabilitást jelentő 3,5 százalék körüli szintre. „Meg kell várni az idei költségvetés teljesítéséről és a jövő évi büdzséről szóló információkat, s csak ezek birtokában lehet dönteni az időpontról” – véli.
Egyelőre marad az önálló hazai monetáris politika, s vele a kamatok, az árfolyam „szabad” ingadozása. D.-nek pedig, aki házasodni készül, még sokáig kellene várnia arra, hogy biztosan kalkulálhassa a lakáskölcsön terheit. Persze, nem vár. Erre kell ráfizetnie.
