Gazdaság

Változó jog

A cégek szempontjából fontosabb jogszabályváltozások - februárban.

Szubvenciós jog
AGRÁRTÁMOGATÁS
•Újraszerkesztették az EU-forrásból, valamint a költségvetésből nyújtható agrártámogatások általános feltételeit, eljárási szabályait rendező jogszabályt. A vonatkozó rendelet részletesen rögzíti a támogatások jellegét (például hitel kamattámogatása, K+F juttatás, állami kezességvállalás), ezek mértékét, a kizáró körülményeket (például felszámolás, végelszámolás), a támogatások adójogi és számviteli nyilvántartásának kérdéseit, pályáztatás esetén annak feltételeit és elbírálását.

AGRÁRHITELEZÉS
•Európa hitel néven agrárhitelezési konstrukciót vezetnek be a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban működő egyes vállalkozások számára. A legalább 5 éves futamidejű hitel összege konstrukciótól függően 2 millió forinttól 750 millió forintig terjedhet, és például a termelésfejlesztés, az EU által előírt megkötéseknek való megfelelés, a birtokösszevonás céljával történő termőföldvásárlás és hasonlók céljára használható fel. A hitel a Magyar Fejlesztési Banktól, valamint külön közleményben meghatározott pénzügyi intézményektől vehető igénybe. A hitelfelvételhez külön feltételek alapján kamattámogatás, valamint a Magyar Fejlesztési Bank, illetve kezességvállaló intézmények kezessége vehető igénybe.

Adózás
ADÓAMNESZTIA

•A színlelt szerződésekkel kapcsolatos munkaügyi amnesztia ez évtől egy adójogi természetű mentességgel is kiegészült. A meghirdetett adóamnesztia keretében az adóhatóság a színlelt szerződésekkel kapcsolatos, adó- és járulékhiányról szóló marasztaló határozatát ugyan változatlanul meghozza, azonban nem hajtja végre. Ennek feltétele, hogy az ellenőrzés időpontjáig a jogviszony – az adóhatóság értesítése mellett – átalakításra kerüljön és a társadalombiztosítás a munkavállalót június 30-áig nyilvántartásba vegye. A már megszüntetett színlelt jogviszonyokra az átalakítási kötelezettség nem vonatkozik, de a munkáltató ezeket is köteles bejelenteni az ellenőrzést végző adóhatóságnál. Az ez év során létesített színlelt foglalkoztatási jogviszonyok nem részesülhetnek amnesztiában. Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) ez évre meghirdetett ellenőrzési irányelvének értelmében fokozott ellenőrzésekre számíthatnak azon vállalkozások, ahol a jogviszonyok átalakítása június 30-áig, ezek bejelentése pedig július 30-áig nem történik meg.

ÁFA
•Az áfatörvény ez év elejétől hatályban lévő módosítása értelmében a nem lakóingatlannak minősülő ingatlan (például irodaépület) bérbe és albérletbe adása tárgyi adómentes tevékenységnek minősül. A bérbeadó azonban úgy is dönthet, hogy a tárgyi adómentesség helyett az általános szabályok szerinti adózást választja. Az adóhivatal 2004. február 6-án a nyilatkozattételre eredetileg előírt múlt év végi határidőt 2004. február 15-éig (illetve, mivel az hétvégére esett, február 16-ig) meghosszabbította.

REGISZTRÁCIÓS ADÓ
•Új adónemként vezették be a regisztrációs díjat február elsejétől. Az adó kivetése (új és használt) személygépkocsik Magyarországon történő első forgalomba helyezésekor, az egyes kategóriákra tételesen megállapított fix összegben történik. Az adótételek megállapításának fő szempontjai a gépkocsik kora és azok környezetvédelmi besorolása.

AZ ADÓZÁS RENDJE
•Az adózás rendjéről szóló új törvény felhatalmazása alapján kormányrendelet rögzíti a határokon átnyúló (külföldre irányuló és onnan érkező), adóadat átadása, kézbesítés, illetve behajtási és biztosítási intézkedés foganatosítása iránti kérelmek intézési szabályait. Az eljárások minden esetben az APEH Központi Kapcsolattartó Irodájának közbeiktatásával zajlanak, a rendeletben megszabott alakszerűségek és eljárási határidők betartásával. Az EU-csatlakozástól hatályos jogszabály a felkészülés jegyében kívánja megteremteni a határokon átívelő adóügyi eljárások, adóellenőrzések hatékonyságának adminisztrációs feltételei.

Idegenrendészeti jog
NYILVÁNTARTÁS

•A külföldi személyek nyilvántartásba vételével és lakcímbejelentésével kapcsolatos rendeleti joganyag túlnyomórészt február eleji hatállyal, technikai jellegű módosításon esett át. A személyiadat- és lakcímnyilvántartás rendeleti szabályai némileg módosultak, egyidejűleg beépítésre kerültek az Európai Gazdasági Térség polgáraira vonatkozó – hazánk EU-csatlakozásától alkalmazandó – eltérő részletszabályok is. Specifikus szabályokkal egészült ki a személyi igazolvány kiadásáról és nyilvántartásáról szóló rendelet a Magyarországon letelepedett külföldiek esetében.

FOGLALKOZTATÁS
•A Foglalkoztatási és Munkaügyi Minisztérium az idén Magyarországon engedéllyel foglalkoztatható külföldiek számát 84 ezer főben jelölte meg. A tavalyi és tavalyelőtti kontingens mértéke 81 ezer fő volt.

ENGEDÉLYKÉRELEM
•A külföldiek beutazásáról és tartózkodásáról szóló rendelet módosításának súlypontja, hogy a letelepedési engedélyért folyamodó külföldi magyarországi lakóhelyét az eddigiektől eltérően nem a beköltözést követő három napon belül, hanem már a letelepedési engedély iránti kérelem előterjesztésével egyidejűleg be kell jelentenie. Ehhez okirattal kell igazolni a lakás feletti rendelkezési, vagy használati jogot, a bejelentést pedig a szállásadónak is alá kell írnia. Lakóhelyváltozáskor csak a lakcímkártyát kell cserélni, a letelepedési okmányt nem.

Élelmiszerjog
FIGYELMEZTETÉS

•A dohánytermékek csomagolásán ez év elejétől feltüntetendő figyelmeztetések és adatok körét egy, a dohánytermékek gyártásáról, forgalmazásáról és ellenőrzéséről szóló együttes miniszteri rendelet kibővítette. A rendelkezés értelmében az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium hivatalos lapjában közzé kell tenni és az EU-csatlakozástól kezdve a termékek csomagolásán is fel kell tüntetni az úgynevezett környezetterhelési adatokat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik