December 16-án, a köztársaság 2004. évi költségvetése parlamenti végszavazásának másnapján sok mindent meg lehetett tudni az előző napi döntés alapját képező államháztartás állapotáról. A Pénzügyminisztériumban (PM) közölték ugyanis, milyen teljesítés várható az óév büdzséjében. 
Tulajdonképpen a lottó is hasonló játék: amikor még forog a kerék, nem tudni, kihúzzák-e a nyerő számokat. Igaz, a büdzsében a húzás után is nehéz megmondani, mi a nyerő. Annyi mindenesetre a végszavazás másnapján kiderült: az óév költségvetésében a hiány GDP-hez viszonyított mértéke 5,2 százalék lesz (előzetes számítás szerint, pénzforgalmi szemléletben), holott eredetileg 4,5 százalékot terveztek, s még az ősszel is, amikor megkezdődött a diskurzus a jövő évről, csak 4,8 százalékot ismertek el. Ehhez képest tűzték ki célul jövőre az 1 százalékpontnyi szigorítást, azt, hogy a hiányt 3,8 százalékra kellene leszorítani. Most lehet találgatni, melyik az igazi célkitűzés: az 1 százalékpontos lefaragás vagy a 3,8 százalékos deficit.
MEGSZORÍTÓ PRAKTIKÁK. Ha a deficit mértéke a “szentírás”, akkor alighanem további zord intézkedésekre kell felkészülni. Ezt valószínűsíti, hogy a kormány az eddigi kemény lépéseket is ötletszerűen és taktikázva tette meg. Nyáron, “puccsszerűen” jelentették be az 550 milliárdos adószigorítást, amihez képest a módosítások – köztük is elsősorban az új adótábla bevezetése – a pártok érdekérvényesítő vívmányaiként tűntek fel. Cserébe részben újabb adóemelések következtek, részben pedig a 10 százalékos (illetve a nem központi költségvetési körben 6 százalékos) létszámleépítés meghirdetése. Az ősszel, a zárszámadási törvény röpke módosításával befagyasztották a költségvetésben dolgozók jövő év után járó 13. havi illetményét (amit az eredeti tervek szerint 2005 januárjában fizettek volna ki). Az ennek “ellentételeként” az önkormányzatoknak juttatott 45 milliárdos pluszforrást, mint utóbb kiderült, semmivé foszlatta, vagy legalábbis – ezt sem lehet igazán tudni – “csak” alaposan megcsapolta az adótörvény, amelynek egyik eldugott rendszabálya szerint a költségvetési támogatásból finanszírozott beruházások után nem lehet visszaigényelni az áfát (továbbá az önkormányzat tulajdonában levő társaságok nem lehetnek áfa-visszaigénylők). Az áfa-ügy miatt keletkező hiányt a fővárosnál 10-20 milliárd forintra becslik, Dióssy László, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke pedig országos szinten több mint 100 milliárdos veszteséget emleget. Az önkormányzatok sérelmezik, hogy erről a megcsapolásról hallgatott a kormányzat, amikor több fordulóban alkudozott velük a büdzséről, s csak most, utólag silabizálták ki a közlönyből az érvágást.
A kormánynak ezek a taktikázásai mutatják: nincs átgondolt programja az államháztartás korszerűsítésére, de ha lenne, akkor meg attól tartana, hogy csírájában megfojtják a mostani elosztásban érdekelt csoportok. Nem könnyű a GDP 1 százalékának megfelelő lefaragás, hát még akkor, ha az a szigorítás nem is 1, hanem, mondjuk 1,5 százalék. Az élet egyébként is folyton változik, így számolni kell azzal: egy mégoly sokat tudó kormány sem tud holtbiztos előrejelzéseket adni.
Csakhogy a prognózisok valamilyen okból mindig egy irányba torzítanak. Tavaly is fokról fokra kúszott fel, egészen a GDP 9,4 százalékáig, a “részletekben” bevallott hiány. Az idén az eltérés kisebb persze – “csak” pár tized százalék -, de mégis megismétlődött a zsákból kibújó szög tavalyi dramaturgiája.
INNOVÁCIÓ. A rendszerváltás óta kiábrándítóan keveset tett az államhatalom azért, hogy fölfedje a saját működésének titkait: mit végez, és ez miért kerül annyi pénzébe az adófizetőknek, amennyibe kerül. A ködösítésben újítást is hozott a 2004-es költségvetés vitája. A kormány – néhány kiválasztott adat kivételével – mindvégig mellőzte a 2003-ban várható költségvetési folyamatok bemutatását. Ehelyett az idei költségvetési törvényben szereplő előirányzatokat szerepeltették viszonyítási alapként. Ilyen húzásra még nem akadt példa a köztársaság eddigi költségvetéseiben. A várható adatok közlésének mellőzésével burkolták homályba, hogy milyen valóságos megfontolások alapján tervezik a büdzsét.
Pedig a törvény és annak végrehajtása között rendszeresen tetemes eltérések keletkeznek. Annál is inkább, mivel az államháztartási törvény igen széles körű felhatalmazásokat ad a “kőbe vésett” előirányzatoktól való eltérésre. Például, mint a PM most közölte, a központi szervek, intézmények ez évi várható kiadásai nem kevesebb, mint 92,5 milliárd forinttal haladják meg a tervezettet, persze a felhatalmazásokkal nagyszerűen megmagyarázható módon. Ha ekkora kilengések fordulnak elő, akkor nem sokat ér az interneten mégoly naprakészen tálalt költségvetési papírhegy, amelyben hiába kerestük a valóságos viszonyítási alapot.
Még az is homályban maradt, mekkora a “nominális GDP”, amihez képest a költségvetési folyamatok megítélhetők. A 2003. évi bruttó hazai termékről három szám került forgalomba az ősz folyamán: 18,51 ezer milliárd, 18,65 ezer milliárd, illetve – a költségvetés általános indoklásából, annak is egyik mellékletéből kiszámíthatóan – 18,72 ezer milliárd forint. A múlt héten a PM-ben az utóbbit “vallották be”. Közben a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) nem csekély mértékben leszállította a 2002-es folyóáras GDP-re vonatkozó számítását: 16,98 ezerről 16,75 ezer milliárd forintra. 
Mindennek alapján a Figyelő kény-telen volt egy utólagos, “házi” számításba bocsátkozni az államháztartás fő jellemzőinek alakulásáról (lásd a grafikont). Eszerint ha jövőre csakugyan sikerül 3,8 százalékra mérsékelni a hiányt, ehhez körülbelül fele-fele arányban járulhat hozzá az, hogy az adószigorításokkal és egyéb módon növelik a bevételeket, illetve az, hogy spórolnak a kiadásokkal. Azaz, 2004-ben az államháztartás jövedelemcentralizációja szignifikánsan, 0,7 százalékponttal emelkedik, az újraelosztás pedig 0,8 százalékponttal mérséklődik. (A számítás során feltételeztük, hogy a jövő évben a nominális GDP a költségvetési előterjesztésben feltételezett ütemben, 10,5 százalékkal – 20,68 ezer milliárd forintra – nő, és amennyire lehetett, kiszűrtük az államháztartáson belüli átutalásokat, amelyek nagyobbakra tehetők az eddig közölt összegeknél.)
Úgy is számolhatunk: az államháztartás bevételei 12,1 százalékkal, kiadásai pedig 8,6 százalékkal nőnek jövőre. Az adók mindenképpen jelentős mértékben emelkednek (lásd a grafikont). Például az ominózus személyi jövedelemadóból, amelynek táblájáról oly nagy vita folyt, 11,7 százalékos növekedést várnak, miután az idei bevételeknél 50 milliárdos elmaradás mutatkozik. Persze, mint írtuk már, a költségvetési papír sok mindent elbír, a valóságban az adóbevételek összetétele másképpen is alakulhat.
Autópálya-építés, 4-es metró, 54. heti nyugdíj, emelkedő özvegyi juttatás, segély az elmaradott térségeknek: a kiadási oldal, ha minden jól megy, ezekkel a címszavakkal vonul be a költségvetések történetébe. És persze az Európai Unió – mármint ha új tagként, sikerül megpályáznunk az elnyerhető támogatások legalább kétharmadát. Ellenkező esetben az ország nettó befizetővé válna, vagy legalábbis rászorulna az uniós kompenzálásra. Nagyon sokat, 613 millió eurót (több mint 160 milliárd forintot) kell befizetni Brüsszelnek, tehát legalább ennyi támogatást kellene elnyerni.
SEBEZHETŐSÉG. A büdzsé egyik sebezhető pontja éppen ez: kevés ügyre koncentrál. Értelmüket veszíthetik megszorítások, ha nem sikerülne az úthálózat-fejlesztésre és az uniós társfinanszírozásra összegyűjtött forrásokat fölhasználni. A kormányfő persze újólag hitet tett a felgyorsított sztrádafejlesztés mellett, s a parlamenti ciklus végéig 400 kilométernyi autóút átadását és 800 kilométernyi további építkezés megkezdését ígérte. Mégis, az infrastruktúra fejlesztésére félretett tetemes összegek, ha nagyon szorít a cipő, tartalékolhatók. A jövő évi büdzsé ennyiben rugalmasabbnak látszik, mint amilyen az óévi volt. És majd meglátjuk, később mi jön.
