A spekuláns bölcsessége

S ahogy a pénzvilág – és benne a tőzsde – átalakult, helyébe léptek az alkuszok, spekulánsok, befektetési tanácsadók és a ma sokat emlegetett brókerek. Napjainkban az egyik legnagyobb bankunkhoz fűződő brókerbotrány legkevésbé sem gyarapítja e meglehetősen nehéz és szerteágazó, sokféle tevékenységet folytató szakma becsületét.

ÖRÖKKÉ. Tőzsdésekre, a pénzzel bánni tudókra persze most is szükség van. S akik most kezdik ezt a mesterséget, sokat tanulhatnak a sok évtizedes tapasztalatokkal bíró hazánkfiától, André Kostolanytól, akinek most megjelent Mérlegen… a jövő című könyvének mottójában büszkén kijelenti: Spekuláns vagyok, és örökké az is maradok. Az “örökké” pedig valójában meglehetősen hosszú idő, hiszen a viszontagságos életet élt tőzsdeguru 89 éves korában, teljes szellemi frissességben fogalmazta meg itt közreadott érdekes mondandóját.

A recenzens bevallja: módfelett elfogult e rendkívül rokonszenves tőzsdés szellemes, okos, tanulságos írásai iránt, kedveli élvezetes, színes stílusát, a bőségesen adagolt adomákat, történeteket, vicceket, amelyekkel e ritka emlékezőtehetségű ember szinte elkápráztatja olvasóját. Az ismertetést azonban most mégis egy bíráló megjegyzéssel kénytelen kezdeni. A szóban forgó kötet valójában beszélgetések gyűjteménye, s noha a témák sokfélesége, a gyakori ismétlések, a felesleges kitérők nem túlzottan zavarók, az már sokkal inkább, hogy nem tudjuk: mikor is készültek az interjúk, publikálták-e őket egyáltalán. S jóformán semmit sem tudunk meg a hátsó borítón feltüntetett, és egy érdektelen, rövid utószóban szereplő Stephan Risse nevezetű újságíróról, a beszélgetőpartnerről.

Egyébiránt számos nemzetközi eseményről, a jövőről alkotott többnyire mára túlhaladott véleményét is másképp értékelhetnénk, ha ismernénk a beszélgetés(ek) dátumát. Következésképpen a kiadótól elvárható lett volna, hogy egy bevezetésben ezt és mást elmondott volna, hiszen “az újszülöttnek minden vicc új”, és a fiatal(abb) olvasóktól, akik remélhetőleg sokan lesznek, nem várható el, hogy ismerjék Kostolany (1906-1999) nem mindennapi életútját.

A lényegre térve, megkerülhetetlen a kérdés, milyen ember is volt ez a nemzetközi hírnevű tőzsdés. Egy kihalófélben lévő európai-polgári civilizáció széleskörűen művelt, sok nyelven beszélő, a zenét és irodalmat különösképpen kedvelő és értő képviselője. Sokat tapasztalt, ám gyökereit megőrző vérbeli polgár, aki mindent tudott a börzéről és a pénzről, amit tudni lehet. Sok sikert és bukást megélt tőzsdeüzér és hazárdjátékos, aki mégsem volt megszállottja a pénznek, a vagyonnak. Féltékenyen vigyázott függetlenségére, arra, hogy senkinek se legyen sem ura, sem szolgája. Ezt el is érte. Persze sok pénzzel. Nem tartja magát csalhatatlan tőzsdegurunak, mert “a tőzsde nagy sztárjai csak kérészéletűek”. Pénzügyekben realista, ámde a tőzsdén látnok – saját megítélése szerint. Legjelentősebb személyes sikerének – kissé meglepően – újságírói karrierjét tekintette, meg előadói népszerűségét, hogy még idős korában is fiatalok ezrei hallgatták nagy érdeklődéssel előadásait.

Állandóan visszatérő kérdés, vajon ennyi tapasztalat birtokában volt-e valamiféle sikerreceptje. Nem volt, mert a tőzsdét nem lehet könyvből megtanulni. S aki legalább kétszer nem ment tönkre a börzén, nem is igazi spekuláns. A veszteség és nyereség elválaszthatatlan páros, mely a tőzsdést egész élete során elkíséri. A különbségből kell megélni – hangzik a jó tanács. Tartotta mégis magát bizonyos szabályokhoz. Íme: cselekedjünk az általános konszenzus ellenében, ha összeomlik a tőzsde, vásárolni kell, mert az ostobák ilyenkor eladnak. “A sikeres tőzsdést nem saját esze, hanem mások butasága teszi gazdaggá.” S egy másik nem éppen hízelgő vélekedés: “Sehol sem olyan magas az egy négyzetméterre eső fafejek száma, mint a tőzsdén.”

REAKCIÓK. A tőzsde voltaképpen tömegpszichológia, s ezért arra kell összpontosítani figyelmünket, miként fog reagálni a közösség a jó és rossz hírekre. Az öreg, tapasztalt profi tőzsdés hiába tartja magát ezekhez az elvekhez, mégsem tudja, mit hoz a holnap. Azt azonban igen, hogy minden tőzsdés egyszer megüti a főnyereményt. Ez azonban kevés az üdvösséghez, mert “hosszú távon kell sikert elérni és csak az örökösök tudják megítélni, hogy egy tőkés sikeres volt, vagy nem”.

Az idős tőzsdeguru, mert világszerte annak tartották, felfogásából, meggyőződéséből – bizonyára élményeiből is – következik, hogy nem becsülte sokra a közgazdasági elméleteket, de a közgazdászokat sem. “Közgazdasági teóriák segítségével nem lehet prognózist felállítani, különösen akkor, ha a professzorok ťcsak számolnak és nem gondolkodnakŤ, ezért nem ismerik fel az összefüggéseket, mivel előrejelzéseikből hiányzik a fantázia és a pszichológia” – olvashatjuk a kötetben e némileg igazságtalan mondatokat.

Hogyan vélekedik mindezek után a régi iskola híve a tőzsde életét átalakító számítógépes kereskedelemről? Noha egyetért azzal – mást úgysem tehetne -, hogy a számítógép a börzén sok mindenre alkalmas és felhasználható, egyúttal megjegyzi: nem született még olyan gép, “amely kiköpi a következő napi árfolyamokat”. Gondolkodni kell tehát, a gondolkodást semmilyen számítógép nem pótolja. Így azután ahogy modern világunkban nincs piac tőzsde nélkül, úgy nincs tőzsde sem spekuláns nélkül. De hát akár tetszik, akár nem, az idő eljárt az olyan spekuláns felett, aki “egész nap töpreng és elemez”, újságot olvasva üldögél a fotelben és elmélkedik.

A Mindenható kegyéből is teljes életet élő André Kostolanynak megadatott, hogy ma is hasznos és megbecsült tapasztalatait megossza az utódokkal. Életének végső összegzése sincs tanulság nélkül: “A szívem a bal oldalon, az arcom jobbra fordul, a pénzem pedig régóta Amerikában pihen…”