Jelzésértékű,

hogy a külképviseleti vezetők szokásos éves felkészítésén az új miniszterelnök nem elsősorban a magyar külpolitika alapvetéseit – annak esetleges hangsúlyeltolódásait – ragozta.#<# Mondandóját sokkal inkább a globalizáció összefüggésrendszerébe helyezve egy eddig nyilvánosan még nem megfogalmazott Magyarország-vízióra összpontosította. A miniszterelnök témaválasztása jelzi: az új kormányzat nem elődje értékvezérelt “nemzeti újraegyesítési programján” keresztül közelíti meg a nemzetközi problémákat, hanem pragmatikusan abból indul ki, hogy Magyarországnak kell alkalmazkodnia a globalizálódó világ által diktált feltételekhez, s azok hullámait meglovagolva saját hasznára fordítania, amit lehet. A beszédben a szétszakadó társadalom reintegrációjának és a nemzeti kulturális örökség fokozott védelmének igénye mellett hangsúlyosan szerepelt a külföldi tőke és beruházások bátorítása, valamint a hazai vállalatok regionális terjeszkedésének támogatása (anélkül, hogy Magyarország regionális hatalmi álmokat dédelgetne). Nem lehet elégszer hangsúlyozni a magyar kormányzat külföldi befektetésekhez fűződő barátságos viszonyát. Nem csak azért, mert Orbán Viktornak a két választási forduló között félreérthetőre fogalmazott mondatai a “nagy- és pénztőke” korlátozásáról némi riadalmat váltottak ki külföldi befektetői körökben – igaz, e kijelentéseket senki nem vette túlságosan komolyan. Sokkal inkább azért szükséges a magyar gazdaság tőkevonzó és versenyképességének kérdéseit folyamatosan napirenden tartani, mert az elmúlt esztendőkben számottevően csökkent a Magyarországra érkező működőtőke-beruházások összértéke, s immár az egy főre jutó beruházási értékben is elvesztettük vezető helyünket. Ez a tény még akkor is aggasztó volna, ha – mint az a Fidesz-kisgazda koalíció kinyilatkoztatásaiban szerepelt – a hazai vállalkozások időközben kellőképpen megerősödtek volna, amiről azonban általános értelemben nem beszélhetünk. Megfelelő (évi 1,5-2,0 milliárd dollárnyi) friss működő tőke beáramlása nélkül a folyó fizetési mérleg hiánya csak hitelből finanszírozható. A problémának ez a része azonban eltörpül amellett, hogy megfelelő mennyiségű fejlesztési forrás híján az ország csak elszenvedheti a globalizáció hatásait, ahelyett hogy szörfözne a hullámain. Ezért valóban fontosabb volt erről hallania a magyar misszóvezetőknek, mint a magyar külpolitika egy évtizede lényegében változatlan három alappilléréről.