nem biztos, hogy a fogyasztói áremelkedés év végi üteme, amely a jegybanki politika központjában áll, csakugyan az óhajtott 4,5 plusz-mínusz 1 százalékos sávba kerül majd.#<# Bizonyosság persze soha nem is volt, a Magyar Nemzeti Bank maga is valószínűségi számításokkal operál, esélyeket szemléltet a pénzromlás előre jelzett pályájáról. Legutóbbi ülésén azonban a Monetáris Tanács vészjóslóan fogalmazott, mondván: „felerősödtek az inflációs kockázatok”. A grémium ennek fényében fél százalékponttal, 5,3 százalékra emelte az év végi pénzromlásra vonatkozó előrejelzését. Ami azt jelenti: lehet, hogy teljesül, de az is lehet, hogy nem. A kockázatokat külső tényezők – európai iparcikkár-emelkedések, olajdrágulás – is növelik, de a hazai folyamatok szintén negatívan hatnak: továbbra is erőteljesen emelkednek a bérek, bővül a fogyasztói kereslet, a költségvetés pedig expanzív politikát folytat. A jegybank borúlátása túl hamar igazolódott. Az áprilisi fogyasztói áremelkedés az előző év azonos hónapjához képest 6,1 százalék volt, holott az index márciusban már – hónapok óta tartó mérséklődés után – 5,9 százalékon állt. A havi inflációs adat is igen kedvezőtlen: a márciushoz képest az áremelkedés 0,9 százalék, bár az is igaz, hogy ebben átmeneti, véletlenszerű tényezők (az idényáras élelmiszerek és az üzemanyagok inflációja) is alaposan közrejátszottak. A jegybank szerint a forintbefektetésektől elvárt kockázati prémium nem csökkent, a vártnál nagyobb a folyó fizetési mérleg hiánya, fokozódtak az inflációs várakozások, és persze növelte a befektetési rizikót a választásokkal kapcsolatos bizonytalanság is. Azaz: kamatpolitikája távolról sem olyan szabad, mint azt korábban hirdette. A forint már most is erős, kamatemeléssel az MNB csak akkor élhet, ha az Európai Központi Bank is hasonló lépésre szánja el magát. Mit tehet mégis a kitűzött inflációs cél érdekében? Várja be tétlenül az esetleges fiaskót? Vagy engedjen a célkitűzésből, hiszen ez úgyis jobban megfelelne a szocialista-szabad demokrata kormány felfogásának? Nos, nincs az a kormány, amelynek nem jön kapóra egy vártnál nagyobb infláció. A jegybank azonban független: olcsó engedményt nem tehet a költekező költségvetési politikának.
- 11:24 Magyar Péter megígérte, hogy kormányváltás esetén december 24-e munkaszüneti nap lesz
- 11:13 Tarjányi Péter: Veszélyben van Zelenszkij
- 11:09 Négyéves gyerek volt az éjszakai orosz támadások egyik áldozata Ukrajnában
- 10:59 A hajléktalan gyerekekre hívja fel a figyelmet Banksy két új festménye
- 10:57 Igazi és műfenyő? – így lesz fenntartható a karácsony
- 10:55 „Az a baj, hogy roma?!” – Csuti arról elmélkedett, miért kritizálják a külügynél munkát kapó Gáspár Evelint
- 10:38 Felhívta a rendőröket egy férfi, hogy a felesége öngyilkossági szándékkal a Kőröshegyi völgyhíd felé indult
- 10:33 Mit művelt az erotikus lappal a Tanácsköztársaság?
- 10:20 A Vinteden árulta a francia elnöki palota asztaláról ellopott tárgyakat a főkomornyik
- 10:09 Buszbaleset Debrecenben: ketten megsebesültek
- 10:08 Újabb bababoltláncot vásároltak fel Mészáros Lőrincék
- 09:58 Curtis karácsonyi fellépését parodizálta Lengyel Tamás: Meghatódtam azon, hogy „a szuka luka csudajól van, vágom, tipli, kuka”
- 09:46 Borkai Zsolt volt alpolgármesterét indítja Győrben a Fidesz
- 09:31 Fényből írt történetek: a garázsból indult családi vállalkozás, ami ma Európa legszebb tereit öltözteti fénybe
- 09:22 Tüdőrákot diagnosztizáltak Barry Manilownál
- 07:45 Négyméteres, plafonig érő karácsonyfája van Kulcsár Edinának és G.w.M-nek: „Királynőmnek palotában a helye”
- 08:36 Boldog-boldogtalan keresi a pénzét és a készletét a hatalmasra duzzasztott agrárcégnél
- 09:18 Mélyrepülésben van a forint
- 03:33 Sikertelen merénylet: közelről lőttek rá az olasz kerékpáros csapatra
- 10:08 Újabb bababoltláncot vásároltak fel Mészáros Lőrincék
- 21:23 Minden nyugdíjasnak levelet küldött a kormány az állítólagos Tisza-adóról az Ügyfélkapura és a DÁP-ra
- 08:47 Otthagyja a Blikket Tibay Gábor, a lap főszerkesztő-helyettese
- 09:58 Curtis karácsonyi fellépését parodizálta Lengyel Tamás: Meghatódtam azon, hogy „a szuka luka csudajól van, vágom, tipli, kuka”
- 07:00 „Csak az járt a fejemben, hogy valahogy le tudjak menni a jégről, hogy anyám ne lássa élőben, ahogy elvérzem”
- 05:20 Elárverezik Benito Mussolini fényűző nyaralóját
