Franciaország és Írország mellett Hollandia a harmadik olyan ország, amely lerövidítette az euróátállás idejét. A hollandok – lévén pontos emberek és jó kereskedők – szeretik hamar befejezni az elkezdett munkát, így az egységes valutaövezet államai közül elsőként, az Európai Bizottság ajánlásától eltérően egy hónappal korábban, már január 28-án végső búcsút intenek eddigi pénzüknek, a guldennek.
A holland üzleti szellemnek köszönhetően Nyugat-Európa legsűrűbben lakott állama a kilencvenes évtizedben imponáló sikersztorival írta be magát az Európai Unió történelmébe. A mindvégig magas növekedési rátát egyrészt a folyamatosan bővülő, s az évtized során végig jelentős pozitív egyenleget mutató külkereskedelem, másrészt a lakossági fogyasztás és a beruházások átlag feletti dinamizmusa alapozta meg.
A munkanélküliségi ráta is érzékletesen mutatja az ezen a téren elért eredményeket: a nyolcvanas éveket jellemző több mint 8 százalékos munkanélküliségi ráta 2000-re mindössze 2,9 százalékra mérséklődött, a foglalkoztatottak száma az évtized végén évi 2,5 százalékkal bővült. Ennek hátterében a termelékenység állandó javulása állt, ami bőségesen kompenzálta a bérek szintén igen erőteljes növekedését.
A maastrichti kritériumok teljesítése zökkenőmentesen haladt, nem kis részben a szigorú költségvetési politika eredményeként. A kilencvenes évek második felében radikálisan csökkent az államháztartás hiánya. A megelőző másfél évtizedben még átlagosan a nemzeti össztermék 4,5 százalékára rúgott a deficit, az elmúlt két évben viszont már pozitív volt a fiskális egyenleg. Ráadásul a lendületes gazdasági növekedés és fogyasztásbővülés 2000 végéig nem vezetett az infláció megugrásához sem: a fogyasztói árak a kilencvenes évek eleje óta valamennyi évben 2 százalék körüli ütemben emelkedtek, azaz a mutató az Európai Központi Bank által megszabott plafon közelében maradt (igaz, az előzetes adatok szerint 2001-ben az infláció látványosan megugrott). Mindennek eredményeként jelenleg Hollandia az egy főre jutó GDP tekintetében az eurózóna – Luxemburg után – második leggazdagabb országának számít, ahol a monetáris unió valamennyi pénzügyi kritériuma stabilan teljesül.
Mindemellett a világgazdasági lassulás szele 2001-ben a mélyföldet is elérte. A gazdasági szereplők, mondhatni, tankönyvi gyorsasággal és hatékonysággal alkalmazkodtak egyrészt a külső feltételek változásához, másrészt a tavaly január elsején életbe léptetett átfogó adóreformhoz. Paradox módon a gyors adaptációs képesség is hozzájárult ahhoz, hogy a növekedés tavaly alaposan leesett.
FÉKEZŐ ERŐK. A Hollandia számára döntő fontosságú német importkereslet lanyhulása már önmagában jócskán visszavetette a növekedést. Németország beviteli toplistáján ugyanis a “tulipánosok” Franciaország után – és az Egyesült Államokat megelőzve – az előkelő második helyen állnak. A negatív tendenciákra még rátett egy lapáttal, hogy a tavalyi második negyedévben a holland kivitelben tekintélyes súllyal szereplő agrárexport átmenetileg visszaesett: a száj- és körömfájás-járvány miatt ugyanis a hús- és élőállat-kivitelt három hónapos tilalom korlátozta.
Az idei első néhány hónapban várható hollandiai folyamatok még erősen magukon viselik majd a világgazdasági lassulás nyomait. Az év második felétől azonban ismét gyorsulhat a növekedés, miközben valószínűleg kiválóak maradnak az egyensúlyi mutatók, és tovább javul a már eddig is tisztelet parancsoló nemzetközi versenyképesség.
