Gazdaság

Uniós vita a stabilitási paktumról – Kényszerzubbony

Hans Eichel német pénzügyminiszter felülvizsgálná az Európai Unió (EU) 1997-es stabilitási paktumát. A vita a költségvetési fegyelem lazításának időpontjáról folyik.

Egyesek középkori kínzópadhoz, mások inkább kényszerzubbonyhoz hasonlították az egykori német pénzügyminiszter, Theo Waigel által kierőszakolt stabilitási és növekedési paktumot (lásd külön), amelyre 1997 júniusában adták áldásukat az EU tagállamai. A bonni kormány ebben látta az egyetlen garanciát arra, hogy a lazább fiskális fegyelemhez és nagyvonalú költekezéshez szokott partnerek nem ássák majd alá az egységes valuta stabilitását. Az Európai Központi Bank (ECB) függetlensége mellett a stabilitási (és növekedési) paktum volt az ára annak, hogy Németország egy bizonytalan jövőjű pénz érdekében feláldozza hőn szeretett valutáját, a márkát.

Uniós vita a stabilitási paktumról – Kényszerzubbony 1 BEVÉTELKIESÉS. Paradoxként hathat, hogy négy évvel később éppen egy német pénzügyminiszter vetette fel elsőként, hogy érdemes lenne fontolóra venni a jelenlegi formájában minimális mozgásteret engedő paktum felülvizsgálatát. Hans Eichel augusztus közepén egy látszólag semleges helyszínen, Lettországban dobta be, hogy a költségvetési hiány mértékére vonatkozó kritériumot tanácsos lenne behelyettesíteni vagy kiegészíteni a kiadási oldalra érvényes célelőirányzatokkal. “A büdzsében a kiadásokat előre lehet tervezni, a bevételeket viszont egyszerűen lehetetlen” – indokolta álláspontját a német kincstár őre, aki azóta a szavait követő nagy felhördülés hatására megállás nélkül hűségnyilatkozatokat tesz a német ihletésre született paktum mellett.

Pedig Eichel korántsem áll egyedül a dilemmájával. Az uniót a vártnál sokkal jobban sújtotta az amerikai gazdaság lefékeződése, s a lassuló növekedés a kormányoknak súlyos bevételkiesést okoz. A tervezett adóbevételek elmaradása viszont veszélybe sodorja az EU tagországainak stabilitási programjaiban előre jelzett költségvetési hiányt vagy éppen a többlet elérését. A német pénzügyminiszter néhány napja már egyenesen úgy fogalmazott, hogy a gazdaság megtorpanása miatt várhatóan egyetlen tagállam sem lesz képes teljesíteni a költségvetésben kitűzött célokat. Ha a kormányok tartani akarják magukat a stabilitási paktum előírásaihoz, akkor radikálisan vissza kell fogniuk kiadásaikat. Ezzel viszont – mint azt gazdasági elemzők észrevételezik – éppen a gazdaság növekedési pályára állítását veszélyeztetnék.

Tudományos körökben már jó ideje szorgalmazzák, hogy az EU közgazdasági megfontolásból lazítson a stabilitási megállapodás merev előírásain. A jelenlegi feltételek mellett a kormányok konjunktúra idején elkényelmesedhetnek, s nem kell különösebben ügyelniük a fiskális fegyelemre. Ellenben, amikor a gazdaság lendülete megtörik, meghúzzák a pórázt, elvágva ezzel a kibontakozás lehetőségét. Berlin az idei stabilitási programban 1,5 százalékra tervezte a költségvetési hiányt, ami most minden bizonnyal a 2 százalékot is eléri majd. Az Európai Bizottságnak mindenesetre alaposan át kell majd tanulmányoznia a paktum rendelkezéseit, hogy mentő körülményeket találjon a tagországok költségvetési mulasztásaira.

A vitatott rendelkezések• A költségvetés hiánya semmiképpen nem lehet több a GDP 3 százalékánál

• Középtávon, 3-5 éves időszak alatt, • kormányok kötelesek egyensúlyba hozni a költségvetést, vagy pozitív mérleget produkálni

• Három százaléknál nagyobb deficit esetén, ha az érintett kormány nem korrigál, szankciók léphetnek életbe

• A megbüntetett tagország a GDP 0,3 százalékáig köteles készpénzt letétbe helyezni az Európai Bizottságnál; a kamatokon a GDP arányában a többi tagállam osztozik

• Felmentés jár akkor, ha egy ország gazdasága 1 év alatt több mint 0,75 százalékkal zsugorodik

GYENGÉLKEDŐ EURÓ. Politikai és szakmai körökben egyetértés látszik kialakulni arról, hogy idővel a stabilitási és növekedési paktumot a változó feltételekhez kell majd igazítani. Sokan azonban úgy vélik, Eichel szerencsétlenül választotta meg az időpontot a kísérleti léggömbök eregetésére. “Négy hónappal az euró bankjegyek bevezetése és röviddel az új tagállamok felvétele előtt nem szabad a fundamentumon változtatni” – figyelmeztetett a Handelsblattban Bernhard Friedmann, az Európai Számvevőszék német tagja. Bár az euró árfolyama az utóbbi időben némileg erőre kapott a dolláréval szemben, az előzmények arra intenek, hogy a legkisebb zavaró tényező is megfordíthatja a folyamatot. A piacok a stabilitási paktumban a törékeny közös pénz egyik legfontosabb alappillérét látják, amelynek megkérdőjelezése ismét padlóra küldheti az eurót.

Egy ilyen fejlemény a lehető legrosszabb pillanatban következne be, amikor közelgő bevezetése előtt az eurónak még el kell nyernie a lakosság bizalmát. Másfelől, az egységes valuta gyengélkedése az inflációs hatások miatt a monetáris politika szigorítására serkentené az ECB-t, ami – ha jól meggondoljuk – legkevésbé annak a Németországnak áll az érdekében, amely a gazdasági növekedés szempontjából ma az euró-zóna leggyengébb láncszemének számít.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik