Ez az útja egy mindinkább elviselhetetlen nagyváros humanizálásának#<#: az utcákra-negyedekre bontott lokálpatriotizmus. Metropolis-léptékben nem létezhet lokálpatriotizmus, csak a város sejtjeiben. Abban, ami átlátható, kezelhető, szerethető. Ez történt a Liszt Ferenc térrel, és ilyen szívderítő folyamat tanúi lehetünk a Ráday utcában. Alakul a teljes promenádjelleg, a Kálvin tértől a Bakáts térig. (Bár furcsa promenád, ahol busz közlekedik, az autók pedig behajthatnak, parkolhatnak. Az ember ül valamelyik vendéglő teraszán, és időnként kéznyújtásnyira elsistereg egy-egy busz mellette.) A főváros egyik kulturális és kulináris központja alakul itt, vagy harminc étteremmel, ronda festéküzletekből csinos galériák támadnak (azért még akad ronda, bedeszkázott üzletportál is!), színházak, mozik találhatók, a lepusztult házak pedig sorra születnek újjá, s kiderül róluk, hogy építészeti remekművek. Mindez művészeti fesztiválok helyszíne is.
Itt promenádoztunk Vacskamati, Dömdödöm, Rácpácegres és a Négyszögletes Kerek Erdő kiagyalójával, kedves írókollégámmal, Lázár Ervinnel, aki itt lokálpatriótának számít, hiszen évtizedek óta a szomszédos Lónyay utca lakója, feleségével, Vathy Zsuzsával, azaz Vacskamatival. Itt lakott Arany János, egy ideig Mikszáth, Ervinék házában volt a Nyugat szerkesztősége. Nézegetjük sorra a lokalitásokat, a teljesség igénye nélkül: Red Café, Soul Café, Chinese Restaurant, Paris-Texas Kávéház, Time Café, a perzsa Shiraz, Vörös Postakocsi. Végül itt kötünk ki.
Kétséges, az étlapon szereplő Krúdy-pecsenye és Rezeda Kázmér-tál ellenére mi köze lehetett Krúdyhoz, akinek a mozgástere egy távoli kontinens, nevezetesen Óbuda volt, de nézzük, mit adnak az ő égisze alatt. Miközben Róthné Mészáros Ágnes illatos Villányi Rajnai Rizlingjét szopogatjuk, Ervin régi történeteket dörmög (Dömdödöm). Például azt, hogy egyszer ifjú írókorában bemutatták Illyésnek, de amikor kiderült, hogy Illyés felsőrácegresi illetősége (Ebéd a kastélyban) egészen közeli Lázár alsórácegresi illetőségével (innét a Rácpácegres), és Ervin ama bizonyos kastély minden szereplőjét ismeri, az öreg nem nagyon örült. Mert a leírtaknak, a költői szabadságnak nem tesz jót a túl közeli tanú. Majd kemencés csülke fölé hajolva (dombosan betemeti a kifogástalanul ropogósra pirított hagyma), Ervin meséli, hogy amikor a kisemmizett öreg gróf, végigszenvedve az ötvenes éveket, haldoklott, a plébános azt hajtogatta: “Csak azért imádkozom, hogy ne holnap, hanem holnapután haljon meg!” Így is lett, és Ervinék akkor jöttek rá, miért fontos a papnak ez a nap. Mert április 4-e volt. És kitehette a fekete zászlót! Aztán Ervin az én kiváló kacsamájas őzpörköltemet még megfűszerezi, hogy eme Apponyi grófnak Windischgraetz Aglája hercegnő volt a hitvese (óh, mely mésallience!), és lányuk, a nagyvérű és franciás műveltségű Erika grófnő, úgy ejtette a cigányt, hogy “szigaan”. Hatalmasat röhögtünk “Urbanovicsné tökös-mákos rétesét” élvezve (Urbanovicsné értette a dolgát!), azután lassan cihelődtünk. Nem tudjuk, mi a helyzet Krúdyval, de jó itt a konyha. Kár, hogy a benti terem, a szép régi XIX. századi fényképgaléria ellenére, barátságtalan, hodályszerű. Egy kis találékonyság kellene. Meg egy takarítónő a WC-be. Viszont a pincérek példaadóan udvariasak.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
