Gazdaság

SZENNYVIZET TISZTÍT A BIOBEVONAT – Élőgépek Budapesten

A természetet utánozza az a szennyvíztisztítási technológia, amely hamarosan Magyarországon is működik: ez növények és állatok segítségével teszi újra fölhasználhatóvá az elhasznált vizet.

A lakossági és élelmiszer-ipari szennyvizek, sőt a hígtrágya tisztítására is alkalmas úgynevezett élőgépes módszer az összetett biológiai szisztémák tisztítási képességén alapul: a hagyományos víztisztító rendszereket felépítő medencék sorozata itt a tetejükre telepített növényekkel egészül ki, amelyek óriási felületű gyökérzetében az oldott szerves anyagot felzabáló baktériumok és algák telepednek meg. A technológiát itthon meghonosító Organica Kft. ügyvezető igazgatója, Kenyeres István elmondta: az élőgépes víztisztító rendszer 2-3 ezer fajból áll, ezek közül például a csigák takarítják el a folyamatosan pusztuló baktériumtömeget, a fertőző kórokozókat pedig kagylók szűrik ki a vízből. Fontos, hogy a piszkos munkát mindig őshonos fajok végezzék el; egyrészt ezek a leghatékonyabbak az adott klímán, másrészt így nem fordulhat elő, hogy agresszív idegen fajok kerülnek a természetes vizekbe.

Halbritter Andrástól, az MTA Talajtani Intézetének kutatójától megtudtuk: hazánkban már több, lápi növényeket felhasználó víztisztító működik. Ezekben hagyományos – lebegőiszapos – módszerrel már tisztított, de még sok szervetlen tápanyagot tartalmazó vizet engednek a növényeket tartalmazó medencékbe, utótisztításra. A téli nyugalmi periódus alatt ezek a növények természetesen nem tisztítanak, hacsak nem építenek föléjük üvegházat.

A technológia az Egyesült Államokból származik, ahol ma már több tucat élőgépes telep működik, egy például a nevadai sivatagban, a Mars egyik csokoládégyárában. Az Organica Kft. kifejezetten e módszer regionális bevezetésének céljával alakult 1998-ban. A működéséhez szükséges tőkét a kockázati tőkebefektetőként működő Közép- és Kelet-Európai Befektetési Alap biztosítja: a jórészt EBRD, svájci kormányzati, valamint francia, belga és amerikai befektetők tulajdonában álló alap január elején 1,25 millió dolláros befektetésről szóló szerződést kötött a magyar céggel, amely nemcsak Magyarországon, hanem Lengyelországban, Csehországban, Szlovákiában, Romániában és Szlovéniában is kizárólagos jogokkal rendelkezik az élőgépek használatát illetően. Az első ilyen technológián alapuló szennyvíztisztító telep már márciustól épül: a fővárosban 60-70 milliós beruházással egy 2 ezer főt foglalkoztató logisztikai bázis kommunális szennyvizét fogják ily módon tisztítani. Amellett, hogy a cég hatékony és környezetbarát technológiát akar meghonosítani a fenti államokban, nem titok, hogy üzleti terveit az Európai Unióba vágyó országokra vonatkozó előírásokra alapozza. Az egyik direktíva úgy rendelkezik, hogy 2005-ig minden tagországban meg kell oldani a 2000-nél több lakossal rendelkező települések szennyvizének gyűjtését és legalább a biológiai tisztítást. Az Organica számításai szerint ezek az államok az elkövetkező néhány évben 8-10 milliárd dollárt ruháznak majd be a szennyvíztisztításba. –

Ajánlott videó

Olvasói sztorik