Gazdaság

GONDBAN A GM – Rekord profit, szűkülő piac

Riasztó mértékben csökken a General Motors (GM) piaci részesedése.

Meglepetést keltő, s cégére nem jellemző kijelentést tett a minap Harry J. Pearce, a General Motors alelnöke. “Egyáltalán nem teljesítettük a GM amerikai piaci részesedésének visszaszerzésére vonatkozó tervünket” – jelentette ki Pearce újságírók előtt Detroitban. Az alelnök elismerte: az autógyártó vállalat kudarcáért az egész vezetőség felelős. “Saját munkahelyeink megmaradását kockáztatjuk” – tette hozzá.

KÖZÖS FELELŐSSÉG. Vajon hullanak-e majd fejek, például a marketingért vagy a terméktervezésért felelős részlegeken? A GM szerint valószínűleg nem. “A felelősség egyaránt terhel mindannyiunkat” – szögezte le Jack Smith, a vállalat elnöke. Ez persze igaz, mivel a GM vezetői korábban egybehangzóan úgy foglaltak állást, hogy a személygépkocsi- és kisteherautó-értékesítésben a cég ismét 30 százalék fölötti részesedést szerez az amerikai piacon. A cél tavaly a 32 százalék elérése volt, ehelyett csak 29,4 százalékot produkáltak – éppen annyit, mint 1998-ban, amikor egy 54 napig tartó sztrájk visszavetette az eladásokat. “Valóban rossz formában van az a vállalat, amely nem teljesít jobban, mint abban az évben, amikor egy munkabeszüntetés félmillió jármű eladását gátolta meg” – mondja Nicholas Lobaccaro, a Lehman Brothers elemzője. A GM azonban nem ismeri el a kudarcot. Pearce önkritikus nyilatkozata ellenére – amely egyesek szerint azzal függ össze, hogy ő pályázik Smith elnöki posztjára – a cégnél hangsúlyozzák: nem terveznek nagyobb változtatásokat. Smith a piacvesztést a menedzsment hatáskörén kívül eső tényezőkkel magyarázza, példaként a nyomott dél-koreai piacot, valamint a zavarosan változó igényeket említve.

A könnyű gépjárművek amerikai piacán a dél-koreai márkák száma csaknem megkétszereződött, és ezzel az eladásokban az ázsiai ország gyártói 2 százalékos részesedést értek el. A detroiti központú GM-től az európai és ázsiai autógyártók folyamatosan hódítják el a vásárlókat, ami különösen a személygépkocsi-eladásokban érhető tetten. Vannak azonban kivételek: ilyen a piaci pozícióját a kilencvenes években az Oldsmobilnál és a Cadillecnél jobban megőrző Buick, amelyből tavaly 15 százalékkal több talált gazdára az Egyesült Államokban.

A Wall Street manapság a GM növekvő készleteire összpontosít – az autókereskedőknél 89 napi forgalomhoz elegendő mennyiségű személy- és teherautó halmozódott fel. Ideértendő a GM által kapós modellnek jósolt új kétszemélyes pickup, a GMC Sierra, amelyből 100 napi készlet mutatkozik. Összehasonlításképpen: a DaimlerChryslernél egyidejűleg 76, míg a Fordnál 66 napra kalkulált autómennyiség áll rendelkezésre. (A szakemberek a 60 napra szóló készletezést tekintik ideálisnak.) A GM a raktárkészletek felduzzadását az eladások csupán átmeneti megtorpanásaként értékeli, s a tervek szerint az idei első negyedévben nem vesz vissza a termelésből.

A vállalat irányítói azt állítják, hogy az idei új személy-, valamint tehergépkocsi modellek – beleértve a legújabb speciális funkciójú Chevy Suburban és Tahoe típusokat is – megfordítják a trendet. Emellett a cégvezetők több, várhatóan áttörést hozó márkát is beígértek: ilyen például az idén nyáron piacra kerülő, két kategória tulajdonságait egybeolvasztó hibrid jármű, a Pontiac Aztek, amelyet az importautóknak, illetve a Ford új Escape-jének szánnak vetélytársul. A cég időközben elismerte, hogy a kisautókból, minivanekből és a közepes kategóriájú, különleges használatra tervezett járművekből (SUV-ok) álló, öregedő tervezésű termékskála eladása addig nem kap új lendületet, amíg az új modelleket – várhatóan egy év múlva – forgalomba nem hozzák. “Az amerikai piac gyorsabban változik, mint ahogy a GM reagálni képes – állapította meg John Casesa, a Merrill Lynch elemzője -, a vállalat nagy gondban van.”

IDEGES HANGULAT. Mindazonáltal a GM – más gyártókkal együtt – rekordnyereségre számíthat az 1999-es mérleg elkészítésekor. Az értékesítésben tavaly tapasztalt gyári zavarok az idén viszont már a profitot is mérsékelhetik, ha a piac az előrejelzéseknek megfelelően zsugorodik. S bár a GM-részvények továbbra is 70 dollár felett mozognak, a Wall Streeten ideges hangulat uralkodik. A befektetők úgy vélik: a részvény árfolyama a “melléküzemágként” szolgáló Hughes Electronicsszal kapcsolatos kedvező várakozásokat tükrözi, szó sincs az autóágazatra vonatkozó optimizmusról. “Nehéz amellett érvelni, hogy a vállalat 2000-ben lényegesen jobban teljesít majd” – hangsúlyozza az egyik fő részvényes. Ezt a pesszimizmust egy ismételten kiugró nyereséget hozó esztendő eloszlathatja, bár az újabb rekordprofit valószínűsége csekély.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik