Henry Kissingert megkérdezték nemrégiben, vajon miért kételkedik az Európai Unió politikai és főként katonai akcióképességében. A válasz így hangzott: “Mondják meg nekem, mi Európa közvetlen telefonszáma?”
Arra az egyszerű és meg nem változtatható tényre célzott ezzel, hogy az unió – bármennyire kibontakozhat is gazdasági, sőt politikai egysége – nem egyetlen ország, egyetlen végrehajtó hatalommal.
Kölnben a múlt hét végén tartott EU-csúcs ezzel a hatalmas dilemmával birkózott. A közvetlen telefonszámot kereste. És persze nem véletlenül abban a képzeletbeli telefonkönyvben, amelynek címlapján a “Biztonságpolitika” felirat díszeleg.
ALÁRENDELT SZEREP. A NATO Szerbia elleni légiháborúja éppen a megelőző, berlini EU-csúcs alatt kezdődött. Most tíz héttel később Kölnben az unió arra kényszerült, hogy megkísérelje levonni a tanulságokat katonailag alárendelt szerepéből. Pontosabban abból, hogy ez a hadjárat egyértelműen amerikai hegemónia alatt végrehajtott vállalkozássá vált, amelyben maga az Európai Unió, mint szervezet, gyakorlatilag semmilyen szerephez nem jutott.
Ennek egyik magyarázata az, hogy az úgynevezett Nyugat-Európai Unió (NYEU), amely elméletben az EU katonai szárnya, hosszú évek óta a csendes szervezeti haldoklás állapotában van. A koszovói akcióban részt vevő vezető NATO+EU-tagállamok pedig (igazolván Kissinger megjegyzését) a saját “telefonvonalaikon” nagyon is eltérő üzeneteket küldtek. A britek katonapolitikailag a héja szerepét választották. A másik póluson a németek álltak, a franciák középen, az olaszok pedig rendszerint a németek és a franciák között.
Ezen a csúcson formailag mindenesetre megszülettek az EU történetének mindmáig legmarkánsabb biztonságpolitikai határozatai. Mindenekelőtt létrehoztak egy új tisztséget, a szervezet biztonság- és külpolitikai koordinátorának pozícióját. Szimbólumértékű is, hogy azt a NATO jelenlegi főtitkárával, az 57 esztendős spanyol szociáldemokrata politikussal, Javier Solanával fogják betölteni. Solana NATO-mandátuma december 19-én jár le, s akkor veszi majd át új tisztségét.
Emellett Kölnben úgy döntöttek, hogy a NYEU 2000 végéig fokozatosan megszűnik és elméletben létező, de soha végre nem hajtott katonapolitikai feladatait maga az unió veszi át. Méghozzá úgy, hogy addig létrehoznak brüsszeli székhellyel egy katonai bizottságot és egy külön vezérkart is.
Solana feladata az lenne, hogy a védelmi politikát az EU új pillérévé tegye – de úgy, hogy az semmilyen formában ne zavarja az egyetlen akcióképes katonai erő, a NATO hatékonyságát, miközben valamilyen ködös formában mégis független legyen attól.
Ez persze nyomban felveti a NATO és az “új” – a kölni szándékok szerint katonapolitikai és biztonsági erőként is fellépő – unió viszonyát. Ezt valójában nem tudták tisztázni. Részben azért, mert az EU tagjai között semleges államok is vannak, mint Ausztria, Svédország vagy Írország. Másrészt jó néhány európai NATO-tagállam – Törökország, Norvégia, Magyarország, Csehország és Lengyelország – nem tagja az uniónak. Meglehetősen nehéz például elképzelni, miképpen vonhatná be az unió egy békefenntartó, vagy éppen fegyveres béketeremtő akcióba azt a Törökországot, amelynek EU-felvételét következetesen megtagadja.
HIÁNYOS FELSZERELTSÉG. Ráadásul: Koszovó bebizonyította, hogy még az unió vezető katonai hatalmainak sincs meg a szükséges felszereltsége egy, mégoly korlátozott fegyveres békefenntartó akció hatékony végrehajtásához. Erre vall, s a kölni határozat is utal arra, hogy az EU esetenként a NATO-tól (valójában az amerikaiaktól) kölcsönkért eszközöket használhatna, ha ilyen feladat elé kerülne.
Egyelőre semmilyen jele sincs annak, hogy ez a NATO-n belüli katonai szakadék az amerikaiak és az EU új önálló katonapolitikai profilját alkotó európai NATO-hatalmak között szűkebbé válhatna. Az Egyesült Államok a GDP 3,4 százalékát költi hadikiadásokra. Franciaország 3,0, Nagy-Britannia 2,8 százalékot, ám Németország már csak 1,6, Olaszország pedig 1,9 százalékot. Még jellemzőbb talán, hogy katonai-védelmi kutatásra és fejlesztésre az Egyesült Államok egymaga csaknem négyszer annyit költ, mint a többi NATO-ország összesen.
A kölni csúcs (méghozzá mindössze tíz nappal a június 13-án esedékes európai parlamenti választások előtt) jóformán minden más kérdést alárendelt az új, biztonságpolitikai profil, a “közvetlen telefonszám” keresésének. Ami megszületett, az 2000 végére egy “mellékállomás” ígérete. –
