Drámaian megnőttek az utóbbi években az állami hatóságok kintlévőségei: az adó- és a vámhatóság, valamint a társadalombiztosítási szervek együttes követelésállománya immár meghaladja az ezer milliárd forintot. A bővülés a lefaragást segítő jogszabályi változtatások és az állami behajtó szervezetek megerősítése ellenére is folytatódott.
Ami az adóhatóságot illeti, a többéves erőfeszítések mintha kezdenének beérni – mondta el a Figyelőnek Várszeghi György, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (Apeh) felszámolási és végrehajtási főosztályának vezetője. 1997-ben például már egy hónappal az év vége előtt túlteljesítették behajtási tervüket. A pénz túlnyomó többsége egyébként cégektől származott; a magánszemélyektől behajtott összeg alig néhány milliárdot tett ki. Utóbbiaktól – az egyéni vállalkozókat is beleértve – sokkal nehezebb ugyanis beszedni a hátralékot: az érintettek ritkán vannak a megjelölt címen, amikor az adóhatóság keresi őket, ráadásul jóval kevesebb a foglalható tárgy is.
A magánszemélyek átlagosan egymillió forinttal tartoznak az Apeh-nek. Tőlük a követelések behajtása annak ellenére sem könnyű feladat, hogy esetükben az Apeh nem csak a késedelmi pótlékot és a mulasztási bírságot, hanem a tőketartozást is mérsékelheti, illetve elengedheti. Erre azonban a jogszabály csak akkor ad lehetőséget, ha a tőketartozás megfizetése súlyosan veszélyezteti a magánszemély vagy hozzátartozói megélhetését. Kialakítottak egy irányelvet, hogy a gyakorlatban mit kell ez alatt az igencsak tágan értelmezhető fogalom alatt érteni. Azt azonban mindig a konkrét eset dönti el, hogy engednek-e el tőketartozást, s ha igen, akkor mennyit. Ha például látszik, hogy az egyéni vállalkozó szeretné folytatni a munkáját, s az adóhatóság is úgy ítéli meg, hogy van esély hozzájutni a kintlévőséghez, akkor az illető akár több évre is kaphat részletfizetést, sőt tartozásának egy részét is elengedhetik. (A pótlékot rendszerint feltételesen engedik el: ha az illető a folyó kötelezettségeit és a részleteket törleszti, akkor a késedelmi büntetést nem kell megfizetnie.) Vagyis – fogalmazott a főosztályvezető – aki becsületesen akar dolgozni és adózási kötelezettségeit teljesíteni, ráadásul képes valamilyen elfogadható kilábalási terv készítésére is, azokkal az Apeh mindenképpen megegyezésre törekszik. (Ez nemcsak az egyéni vállalkozókra, de a cégekre is igaz.) Nem ritka azonban az olyan egyéni vállalkozó sem, akinek nincs semmije, illetve nem szerepel a nevén vagyontárgy. Ezek általában nem hajlandók az együttműködésre, s közlik az adóhatósággal: nyugodtan elvihetik, amit tudnak.
A gazdálkodó szervezeteknél az okoz problémát, hogy esetükben a tőkét nem lehet elengedni, s részletfizetési kedvezményt sem lehet adni az szja-hátralékra (jóllehet gyakran ez teszi ki az elmaradás jelentős részét). Ezt a nehézséget úgy próbálja az Apeh megoldani, hogy az adóalany első részlete mindig az szja legyen. Ha ezt – akár bankhitelből – sikerül törlesztenie, akkor már megvan a lehetőség arra, hogy a tőketartozást részletekben, akár három évig is fizethesse. Ha ezt a megállapodásnak megfelelően teljesíti, akkor a törlesztés végén a bírságot, a pótlékot, illetve azoknak egy részét is elengedik.
Cégek esetében egyébként a törvény csak akkor engedi meg a pótlék vagy bírság mérséklését, ha annak megfizetése a szervezet ellehetetlenüléséhez vezetne. Várszeghi György szerint ez igencsak furcsa megfogalmazás, hiszen azt jelenti, hogy a cég felszámolás alá kerül, fizetésképtelenné válik. Vagyis, ha szó szerint értelmezik a törvényt, akkor nem lehetne semmilyen engedményt adni. Éppen ezért az adóhatóságnak mérlegelnie kell: ha nem adnak engedményt a gazdálkodó szervezetnek, akkor az tényleg ellehetetlenül-e. Ha igen, akkor inkább adnak neki valamilyen kedvezményt, s mindaddig nem indítják meg a felszámolási eljárást, amíg a részleteket tudja törleszteni. Az is megtörtént már, hogy a részletfizetésre vonatkozó megállapodást is átütemezték. A főosztályvezető hozzátette: amikor két-három évre nyújtanak ilyen kedvezményt, akkor mindig valamilyen garanciát kérnek. Például egy ingatlanra jegyzik be a zálogjogot, vagy épp bankgaranciát követelnek meg. A részletfizetésre a halasztást egyébként az esetek 80-90 százalékában megadja az Apeh: a hivatalhoz 1997. november végéig 8780 kérelem érkezett (40,9 milliárd forint értékben), s ebből 6685 esetében (összesen 32,1 milliárdra) megadták a halasztó engedélyt.
A gazdálkodó szervezetek többsége azonban nem tartja be az adóhatósággal kötött megállapodást; gyakran nem is a saját hibája miatt, hanem azért, mert nem jött be az általa remélt exportügylet vagy ingatlaneladás. A hatóság ilyenkor még megvizsgálja, van-e más lehetőség a kintlévőség behajtására. A felszámolás megindítása a főosztályvezető elmondása szerint a legutolsó megoldás, hiszen ilyenkor igen rossz a követelések megtérülési aránya. Az Apeh 1997. november végén meglévő 384 milliárd forintos teljes kintlévőségéből egyébként 239 milliárd forint volt a felszámolás alatt lévő cégek tartozása. Ezen utóbbi tétel tavaly 41 milliárd forinttal nőtt (s alig egyharmada volt csak tőketartozás, a többi késedelmi pótlékból állt). Kedvező jelenség viszont, hogy míg 1996-ban a folyamatban lévő felszámolások száma ezerrel nőtt, 1997-ben pedig csak nem egészen nyolcszázzal. Ennek hátterében az áll, hogy a bíróságok kezdik utolérni magukat, s lassan befejezik a kilencvenes évek elején indított felszámolásokat.
Hátrányos viszont, hogy a kintlévőségek megtérülési aránya egyre romlik: mostanában már csak 4,0-4,5 százalékot tesz ki. Így nem véletlen, hogy az Apeh felszámolást csak a legvégső esetben kezdeményez. (Évente mintegy 3 ezer felszámolás indul, amelyben szinte mindig érintett az Apeh is, de maga ennek csak egyharmadát kezdeményezi.) Ugyanakkor például a pénzintézetek, amelyek a kielégítési sorrendben megelőzik az adóhatóságot, általában gyorsan a felszámolás fegyveréhez nyúlnak. Különösen akkor, ha az adóhatóság végrehajtást vezet valamely cég ingatlana ellen. Annak keretében ugyanis a jelzálogjogra nem kell figyelemmel lenni, felszámoláskor viszont a zálogjog az első. Éppen ezért, amikor a bank úgy látja, hogy az Apeh végrehajtás útján már igencsak szorongatja az ügyfelét, akkor ő maga felszámolást indít, nehogy az adóhatóság megkaparintsa a szóban forgó vagyontárgyat.
Az említett alacsony megtérülés miatt fontos körülmény, hogy az Apeh a felszámolás alatt lévő követeléseket engedményezés útján is értékesítheti. Ezt különösen 1996 közepe óta alkalmazzák; azóta ebből 1,8 milliárd forint bevételük származott. Az engedményezésnél egyébként sokkal jobb a megtérülési arány: 12,5 százalék. Éppen ezért már négy befektető társasággal folytatnak tárgyalásokat annak érdekében, hogy azok egész megyei követeléseket vásároljanak meg. Várszeghi György szerint a kintlévőségek csökkentésében óriási lépés lenne, ha meg tudnának egyezni ezen társaságokkal, hiszen így egy adott igazgatóság az összes régi „szörnyű” ügyétől megszabadulhatna.
Az utóbbi időben a végrehajtási eljárások sem olyan eredményesek már, mint korábban. Hiába növelték a foglalások számát, a végrehajtásból befolyt pénz ennek ellenére csökkent. Mivel csak kisebb értékű tárgyakat tudnak lefoglalni, ezekből ugyanakkora eredményhez többet kell árverezni. Mint a főosztályvezető megemlítette, az árverésen az ingóságok sokszor a valós értékük negyedén kelnek el. Tehát hiába a magas becsérték, ha nincs vevő, akkor fokozatosan le kell menni a kikiáltási ár egynegyedéig, illetve ingatlanok esetében a feléig. (Ráadásul – egy-két kivételtől eltekintve – lényegében mindent árverésen kell értékesíteni.) A problémát az okozza, hogy már nálunk is kialakult az árverési maffia, melynek tagjai megegyeznek, s hagyják lemenni a minimumig az árat. Ez Várszeghi György szerint a világon mindenhol így van, ám ahol százéves hagyományai vannak az árverezésnek, ott az olyan nagykereskedők is megjelentek már, akik a szolid üzlet reményében az árveréseken szereznek be bizonyos dolgokat.
