Bár a jelek szerint a Mezőbank magánosítása még a névleges eladási árfolyam tekintetében sem aranybetűkkel kerül be a privatizációs évkönyvekbe, a szakemberek szerint mégis kisebbfajta “bravúrnak” tekinthető, hogy a hitelintézet hosszas huzavona után az év végéig új tulajdonos szárnyai alá kerül. E bank esetében ugyanis sokáig még az is kétséges volt, hogy egyáltalán fennmarad-e teljes körű tevékenységet végző kereskedelmi bankként a piacon, avagy “visszaminősül” szakosított hitelintézetté. Sőt: volt idő, amikor a bezárás réme is ott lebegett a Mezőbank felett.
Ennek okai alapvetően a múltban keresendők: a konszolidált hitelintézetek között a Mezőbank volt az, amelynek nemcsak a korábbi évek rossz gazdálkodásából, a tőkeellátottság hiányából fakadó nehézségekkel kellett megküzdenie, hanem további teherként még az Agrobankkal való összeolvadást is le kellett vezényelnie. Urbán Péter, a hitelintézet ügyvezető igazgatója a Figyelőnek elmondta: önmagában persze a Mezőbank sem volt még privatizálható állapotban 1995 elején. A tőkemegfelelési mutató a korábbi évek konszolidációs lépései ellenére csupán 4 százalék körül mozgott, saját tőkéje pedig alulról súrolta az egymilliárd forintot. Ezt csak tetézte a vagyonát lényegében teljesen elvesztő Agrobank belépése, amely a házasságba a negatív saját tőke és tőkemegfelelési mutató mellett csupán egy 59 fiókból álló hálózatot, egy jelentősen megfogyatkozott betétállományt, és egy igen rossz minőségű hitelportfoliót adott. A szakemberek közül akkor sokan kétségbe vonták a kormány döntésének ésszerűségét, mondván: két rossz állapotban lévő kisbankból csinálnak egy nagyon rossz állapotban lévő középbankot, amelynek nemhogy tőkeerős befektető belépésére, de még a túlélésre sincs túl sok esélye.
Az ügyvezető igazgató azonban vitába száll ezekkel a vélekedésekkel. Szerinte a két bank hasonló tevékenységi köre, erős forrásgyűjtő képessége és az agrárgazdaságban elfoglalt pozíciója igenis magában rejtette egy működőképes középbank lehetőségét. Mindehhez azonban – mint azt a bank vezetősége a kormány számára készített fúziós tervben is felvázolta – három lényeges feltételnek kellett teljesülnie. Ezek között a legégetőbb egy legalább 9 milliárd forintos tőkeemelés volt, biztosítandó az egyesült bank számára a legalább 8 százalékos tőkemegfelelési mutató elérését és így a további működés lehetőségét. A másik feltételnek a hitelportfolió megtisztítását tekintették. Ennek keretében végül is a két bank minősített követeléseinek nagyobb részét egy külső szervezetbe (úgynevezett work-out cégbe) helyezték ki, állami garancia mellett (lásd erről külön írásunkat a 17. oldalon). A harmadik feltétel az Agrobank-örökség miatt fellépő likviditási helyzet rendezése volt, miután az Agrobank 1995. februári bezárását, majd újbóli megnyitását követően közel 9 milliárd forintnyi betét áramlott ki a bankból. Mindezt csak tetézte, hogy a hitelintézet 1994 novemberétől a következő év végéig felmentést kapott a kötelező jegybanki tartalékképzés alól.
A kormány végül 1995 decemberének utolsó napjaiban adta áldását a fúzióra, s ezt követően 9 milliárd forintnyi hosszú lejáratú konszolidációs államkötvényt adott át a Mezőbanknak, tőkeemelés formájában. (Egyben azonban azt is kinyilvánította: a bankok konszolidációs kötvényekkel való megsegítésének időszaka ezzel az akcióval véget ért, és ezután csak bizonyos garanciavállalások jöhetnek szóba.) Ezzel párhuzamosan a hitelintézetnek sikerült megállapodást kötnie a Magyar Nemzeti Bankkal (MNB) arról, hogy a kötelező jegybanki tartalékból hiányzó mintegy 3 milliárd forint feltöltésére 1996 közepéig további haladékot kapnak.
Mindenesetre a Mezőbank és az Agrobank tulajdonosai a döntést követően, 1996. január 3-án kimondhatták az egyesülési határozatot. Ennek nyomán egy 89 milliárd forintos mérlegfőösszegű, 3,4 milliárd forintos jegyzett tőkéjű középbank jött létre. Az összeolvadás – közel féléves előkészítés után – lényegében négy nap alatt ment végbe: első lépésben 21 fiókot bezártak, egységesítették a termékkínálatot és az arculatot. Az persze a kormányzati segítség dacára is kérdés maradt, hogy az egyesült bank életképes lesz-e a piacon, hiszen a Mezőbank a közös cégér alatt továbbra is ott hurcolta a múltból származó terheket. A lakossági betétek apadása a kormány döntését követően ugyan megállt, ám az változatlanul nem volt világos: az Agrobankot sújtó bizalmi válság mennyiben érinti majd az egyesült hitelintézetet.
A fúziót követően mindenesetre rohamléptekkel megkezdődött a Mezőbank helyzetének stabilizálása. Dinamikus forrásgyűjtésbe kezdtek, s a betétesek visszacsábítása érdekében közel két hónapig az egyik legmagasabb kamatot fizették a betétek után. Urbán Péter szerint még a vezetőséget is meglepte, hogy a bank helyzetének rendeződése és a kedvező kamatkondíciók együttes hatására rohamosan (átlagosan havi 2 milliárd forinttal) bővült a lakossági betétek összege. Ennek köszönhetően a saját források növekedése elérte a 23 milliárd forintot (1996 végén a záróállomány 70 milliárd volt). Az elmúlt év közepére a hitelintézet már olyan kedvező likviditási helyzetbe került, hogy befejezhette a korábbi adósságainak törlesztését is. Ennek során például határidőre visszafizették a bankok által folyósított 5,8 milliárd forintos konzorciális hitelt, amelyet még az Agrobank vett fel a betétesek kielégítésére. A kötelező jegybanki tartalékban található lyukat “befoltozták”, az MNB-nek visszafizettek 2,1 milliárd forintnyi repoforrást, és 7,5 milliárd forinttal csökkentették a jegybanki refinanszírozási források állományát is.
Az egyesülés kapcsán egy igen erős racionalizálási programot is végrehajtottak: a dolgozók létszámát közel egyharmadával, a hálózati egységek számát pedig további 20 százalékkal csökkentették. Ennek hatására az üzemi költségek tavaly reálértéken 40 százalékkal mérséklődtek (annak ellenére, hogy a létszámleépítés önmagában 200-300 millió forint egyszeri többletkiadással járt). Mindez kedvező hatással volt az adózás előtti eredményre, amely ugyan elmaradt az üzleti tervben előirányzott 840 millió forinttól (804 millió forint lett), ám ennek révén a saját tőke év végére közel 20 százalékkal nőtt, és meghaladta a 4 milliárd forintot. A tőkemegfelelési mutató eközben a biztonságos, 13 százalékot meghaladó sávba került.
Az Agrobankkal való összeolvadás lebonyolítása a Mezőbank privatizációs elképzeléseire is végig rányomta a bélyegét. Nem véletlen, hogy a konszolidált bankok sorában végül csak utolsóként került sor a hitelintézet értékesítésére. Bár a menedzsment itt is elkészítette 1996 márciusáig saját privatizációs stratégiáját (Figyelő, 1996/13. szám), ám az még számos bizonytalanságot tükrözött. A koncepció a bank fejlődésének irányaként egy erős középbanki pozíció elérését tűzte ki célul, amelyben aktív oldalon meghatározó szerep jut az agrárgazdaság finanszírozásának, passzív oldalon pedig egy erős lakossági forrásgyűjtő tevékenységnek. Ebben elsősorban egy szakmai befektető segítségével számoltak, ám nem zárták ki annak lehetőségét sem, hogy a különféle nemzetközi pénzügyi szervezetek (EBRD, IFC), illetve a hazai befektetők is tulajdonhoz jussanak a bankban.
Az mindazonáltal világos volt: a további fejlődéshez tőkeemelésre van szükség. Az év végére már 97 milliárd forintra hízó mérlegfőösszeghez képest a 4 milliárd forintos saját tőke annyira alacsony, hogy az már jelentősen korlátozza a bank mozgásterét. A szükséges emelés mértékét egyébként Urbán Péter 3-5 milliárd forintra teszi – ennyi elegendő lenne ahhoz, hogy a saját erőből megkezdett technikai-informatikai fejlesztéseket be tudják fejezni, s bővüljön a mozgástér.
A legnagyobb bizonytalanság egyébként éppen a Mezőbank magánosításának időpontját övezte. A privatizációs stratégiában a hitelintézet két variációra tett ajánlatot. Az egyik szerint a bankot még 1996-ban értékesíteni kellett volna, a másik viszont az egyesült bank első teljes üzleti évének lezárását követő időpontra helyezte a magánosítás időpontját. A kormány hosszú időn keresztül hallgatott a szándékairól. Jól értesültek tudni vélték, hogy a kabinet asztalán nemcsak a privatizációs elképzelések vannak, hanem reálisan felmerült annak lehetősége is: a bankot visszaminősítik szakosított hitelintézetté, netán végleg bezárják. A tőke- és likviditási helyzet rendeződésével párhuzamosan azonban ezek a variációk fokozatosan lekerültek a napirendről, és a privatizációs folyamat megindítása vált aktuálissá.
A vagyonkezelő végig a privatizáció mellett volt, miután már tavaly látszott, hogy a bank iránt több potenciális külföldi befektető is érdeklődik – nyilatkozta lapunknak Németh Gábor, az ÁPV Rt. ügyvezető igazgatója. Az aspiránsok közül a legelszántabbnak a Raiffeisen Unicbank tűnt, amely elsősorban lakossági forrásgyűjtő tevékenységét szerette volna a Mezőbank kiterjedt fiókhálózatával erősíteni. Emellett felbukkant az amerikai Citibank, a holland Rabobank, és legvégül a Takarékbankról “orrhosszal” lemaradó GiroCredit is.
A kormány végül május végén fogadta el a privatizációs stratégiát, amely szerint a Mezőbank 88,6 százaléknyi állami tulajdonú részvényeiből 83,6 százalékot ajánlanak fel egy lépcsőben külföldi szakmai befektetőnek, 5 százalékot pedig a dolgozók vehetnek meg, kedvezményes áron. A július elsején kiírt zártkörű pályázatra az ÁPV Rt. végül három érdeklődőt (Raiffeisen Unicbank, GiroCredit, Citibank) hívott meg – közülük az első kettő adott be ajánlatot. Bár a vagyonkezelő a pályázatokat üzleti titokként kezeli, a Figyelő információi szerint végül elsősorban a magasabb vételi ajánlat döntött a GiroCredit mellett, jóllehet üzleti elképzelései távolról sem voltak olyan kidolgozottak, mint a Raiffeisené.
Sokat nyomott a latba ugyanakkor a győztes befektető meglehetősen gáláns tőkeemelési ajánlata is. A GiroCredit azt vállalta, hogy az év végéig 4 milliárd forinttal megemeli a Mezőbank alaptőkéjét. Az akciót 133 százalékos árfolyamon hajtják majd végre. Ez azt jelenti, hogy 3 milliárd forinttal növelik a hitelintézet jegyzett tőkéjét, 1 milliárd forint pedig a tőketartalékba kerül. Az pedig az idei bankprivatizációk ismeretében már jószerivel megszokottnak tekinthető, hogy a GiroCredit sem kapott semmiféle garanciát a Mezőbank portfoliójában rejlő kockázatokra. Az ügyvezető szerint az ÁPV Rt. csupán a szokásos terhekre (adó, tb-tartozás, folyamatban lévő peres ügyek) vállalt a vételár 50 százalékáig terjedő garanciát.
Az mindenesetre biztos: a Mezőbank eladásával lényegében véget ért a bankprivatizáció idestova három éve tartó folyamata. Az állami kézben lévő hitelintézetek közül már csupán a Pénzintézeti Központ Bank vár a magánosításra, bár nem kizárt még a speciális feladatokat ellátó Magyar Fejlesztési Bank körül kialakult bankcsoport néhány tagjának eladása sem. S bár a privatizáció során a hitelintézetek konszolidációjára fordított több tízmilliárd költségvetési forintnak csupán a töredéke térült meg, a bankok új tulajdonosaik oldalán esélyt kapnak arra, hogy az uniós csatlakozás során ne játszanak majd statisztaszerepet a külföldi bankok mellett.
