A jegybank elképzelései szerint hamarosan új elemekkel bővülhet a belföldi fizetési rendszer. A pénzforgalomról szóló MNB-rendelkezés előkészítés alatt álló legújabb változata lehetővé tenné a közvetlen terhelések és jóváírások alkalmazását az elszámolási gyakorlatban. Ennek hatására várhatóan csökken majd az eddig használatos készpénz nélküli fizetési formák jelentősége.
A megszületése óta többször átdolgozott, a pénzforgalomról szóló 3/1992-es jegybanki rendelkezés legújabb – közeljövőben várható – módosítása előreláthatólag nem tartalmazza majd a határidős inkasszó fogalmát. A nemzetközi elszámolásokban elterjedt, de a belföldi forgalomban kevéssé használatos fizetési mód szerepét egyre inkább az átutaláson alapuló elszámolás veszi át. Bár az inkasszó a jogosult számára előnyösebb (hiszen minden esetben az eladó kezdeményezi a tartozások beszedését), az üzleti életben mégsem szívesen alkalmazzák. Határidős inkasszó esetén ugyanis a vevő előzetesen értesül arról, hogy bankszámláját megterhelik, s ez ellen – nyolc napon belül – kifogást emelhet. A kifogásolási lehetőséget pedig a fizetni nem akaró vagy nem tudó vevők gyakorta egyszerűen időnyerésre használják, és különböző minőségi kifogásokra hivatkozva igyekeznek elodázni a számlák kiegyenlítését.
A vonakodó adósokkal szemben jóval hatásosabb fegyvernek bizonyulhat az azonnali beszedési megbízás, az úgynevezett prompt inkasszó kikötése. A pénzintézet ilyenkor azonnal teljesíti a fizetést, s a kötelezett csak utólag értesül arról, hogy a zsebébe nyúltak. Azonnali inkasszót lehet alkalmazni abban az esetben, ha a felek a szerződés megkötésekor ebben előzetesen megállapodtak, de azonnali beszedés lép életbe váltókövetelések érvényesítésekor is. Négy év óta – jogszabály alapján – a társadalombiztosítás, az adóhatóság és a vámhatóság is élhet a prompt inkasszó lehetőségével. Ez eredményes eszköz a társadalombiztosítási tartozások behajtására – mondta Berki Zolna, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár behajtási, végrehajtási főosztályának vezetője. A tapasztalatok szerint minél határozottabban és gyorsabban lép fel a hatóság, annál nagyobb az esély arra, hogy az adós rendezi számláját. Figyelembe véve, hogy a társadalombiztosítási tartozások nagysága az idén már eléri a 244 milliárd forintot, nem nehéz belátni, hogy szükség van határozott fellépésre. A tb behajtó apparátusa a nyár végéig több mint 23 milliárd forint tartozást szedett be, s minden valószínűség szerint túlteljesíti az idei évre kitűzött 30 milliárd forintos tervet. A kedvező tapasztalatok ellenére azonban egy adott tartozásállománynak legfeljebb egytized részét tudják behajtani prompt inkasszó segítségével.
Ennél is szerényebb eredményeket mutathat fel az adóhatóság. Várszeghi György csődeljárási és végrehajtási főosztályvezető becslése szerint a megállapított adóhiány csupán hat-hét százalékát tudják érvényesíteni inkasszó útján. Ennek ellenére az adóhatóság valamennyi ismert bankszámlával szemben automatikusan benyújtja a beszedési igényt, hiszen a végrehajtási eszközök közül ez a legolcsóbb és leggyorsabb módja a követelés érvényesítésének.
Az adóhatóság lehetőségeit leginkább az korlátozza, hogy csak a bankszámlaszám ismeretében lehet beszedési megbízást kiadni. A vállalkozók túlnyomó többsége azonban párhuzamosan több bankszámlát is vezet, különböző pénzintézeteknél. Ezek között aztán nyomtalanul eltüntethető a pénz. A számlák hirtelen kiürülésének nemegyszer az a magyarázata, hogy a banki ügyintéző az inkasszó érvényesítése előtt riasztja a vállalkozót, aki természetesen azonnal eltünteti összes pénzét a számláról. Bár törvényi kötelezettség írja elő mind a vállalkozók, mind a számlavezető bankok részére, hogy a hivatalt valamennyi megnyitott számlaszámról informálják, a gyakorlatban ennek nem mindig tesznek eleget. Sőt: állítólag egyes bankok rendszeresen “elszabotálják” az adatok közlését, vagy csak hosszas könyörgés árán hajlandók az együttműködésre.
Ilyen helyzetben az APEH eddig csak a Bankfelügyeletnél panaszolhatta be a “renitens” pénzintézetet, rendszerint kevés eredménnyel. Az idei évtől azonban a számlavezető pénzintézet már megbírságolható (igaz, csak kétszázezer forint erejéig), amennyiben megfeledkezne valamelyik számlaszám bejelentéséről. Ennek ellenére a behajtók időről időre ismeretlen, új számlákra bukkannak. A főosztályvezető véleménye szerint a kiskaput már a központi elszámolórendszer kialakításakor le lehetett volna zárni. A Giro Elszámolóközpont Rt. felállításakor az adóhivatal javasolta is, hogy valamennyi bankszámlaszám egységesen a tulajdonos nyolcjegyű adószámával kezdődjön. Ezzel a hatóság helyzete jócskán egyszerűsödött volna, hiszen elegendő lett volna csupán a jegybankhoz benyújtani az inkasszó-igényt, hogy az adószám alapján a vállalkozó pénzintézeteknél vezetett összes számlája azonnal megterhelhetővé váljék. Az utolsó pillanatban azonban a javaslatot – minden indoklás nélkül – elutasították.
Pedig a pénzmozgások ellenőrzése csak akkor lehetséges, ha a vállalkozói világban ma még megszokott zsebből zsebbe fizetések helyett a pénzeket sikerül minél hamarabb bankszámlákra terelni. A közvetlen terhelések és jóváírások rendszerének tervezett bevezetésével lehetőség nyílna a bankszámlák egységes, központi nyilvántartására. A külföldön már általánosan alkalmazott módszer lényege, hogy a jóváírások és a terhelések egy “banksemleges” központon keresztül, csoportosan történnek. Ha az ügyfél bankja nem vezeti az adott társaság számláit, jóval időigényesebb és költségesebb az átutalások lebonyolítása. A közvetlen elszámolásra épülő rendszerben elegendő csupán a központi elszámolóhoz kapcsolódni, s így valamennyi tagpénzintézetnél vezetett számla közvetlenül elérhetővé válik. A rendszer előnye, hogy általa jelentősen csökkenne az átutalások ideje, a szabványosítás és a központi nyilvántartás bevezetésével pedig áttekinthetőbbé és ellenőrizhetőbbé válnának a pénzmozgások.
