12 órától délután négyig ismét sztrájk volt Ferihegyen. A vasárnapi munkabeszüntetés után öt demonstráló dolgozó munkaszerződését nem hosszabbították meg.
A World Cyber Games keretein belül már lezárultak a Starcraft Broodwar és Warcraft III magyarországi online selejtezőiének első fordulói. A legjobb 16 részvételével rövidesen elindul a Warcraft III egyenes kieséses nyolcad döntője.
A Védegylet az újrakanyargósítás helyett megemelné a szigetközi Öreg-Duna főmedrét – adta hírül a Greenfo péntek reggel. Az elképzelés azzal számol, hogy Szlovákia a mostani kevesebb, mint húsz százalék helyett a teljes vízhozam átlagosan ötven százalékát juttatja majd a Szigetközbe. Ma az úgynevezett vízpótló-rendszer kiépítése folyik, ami a főmeder kisebb kőszórásos duzzasztásával különféle csermelyeken át juttat csekély mennyiségű vizet
A Művészetek Völgye pénteken megnyitja kapuit. Július 29. és augusztus 7. között öt községben, közel ezer programon összesen háromezer művész lép majd fel.
Húszszázalékos forgalomnövekedést produkált a Sármelléki repülőtér a nyár eddig eltelt időszakában a tavalyihoz képest. A turisták zöme azonban a Balaton helyett a hévízi és a Zala megyei gyógyfürdőket választja – írja a Világgazdaság.
Az új Mac mini termékcsalád minden modelljébe gyárilag 512 MByte RAM került, valamint Bluetooth és AirPort Extreme illesztő, illetve opcionális SuperDrive meghajtó, mellyel DVD-lemezeket is lehet készíteni.
Megjelent az első génmódosított gyom Nagy-Britanniában – olvasható a keddi Daily Mail hasábjain. A vadmustár "kereszteződött" génmódosított olajos növényekkel, s átvette az utóbbiak mesterséges örökítő anyagát, így fokozottan ellenállóvá vált a gyomirtó szerekkel szemben.
A Forma-1 versenysorozat alatt, július 29-31. között forgalmirend-változások lesznek az M3-as autópálya Budapest és Mogyoród közötti szakaszán. A határátkelőknél jelentős tömeg várható.
Korunk hihetelen állóképességű sportolója a 33 éves Lance Armstrong, aki idén, hetedik Tour de France győzelme után, visszavonul. Egy orvos immár 13 éve követi figyelemmel Armstrong szervezetének működését, eredményeit most publikálta.
A svéd Skanska cégóriás egy svéd-finn projekt keretében olyan újfajta építőanyagokat fejleszt ki, amelyek speciális borításuknak köszönhetően képesek az öntisztulásra.
A FineGround technológiájára építve a Cisco olyan fejlett hálózati alkalmazásgyorsító megoldásokat kíván létrehozni, amelyekkel a webes alkalmazások biztonságosan és optimalizált módon érhetők el.
A második Nemzeti Fejlesztési Terv (NFT II.) elképzeléseik szerint önálló környezetvédelmi operatív programot tartalmaz majd - mondta Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter – tudtuk meg az MTI-től.
Kormányzati programok sora foglalkozik a környezeti ártalmak emberi egészséget károsító hatásainak mérésével és csökkentésével Magyarországon. A Nemzeti Környezetvédelmi Program és a Népegészségügyi Program akcióiból azonban csak néhány látványosabbal találkozik a közvélemény, s a sokszor lesújtó eredmények tükrében több és határozottabb kormányzati intézkedésre és társadalmi összefogásra lenne szükség a lakosság egészségének javításához.
Ismét repülési tilalmat vetett ki a NASA az amerikai űrrepülőgépekre azt követően, hogy a szerdán útjára indított Discoveryről az emelkedés közben készített videofelvételek egyike azt mutatta, hogy egy jókora habszigetelő-darab vált le az űreszköz külső üzemanyag-tartályáról - jelentette az amerikai űrkutatási hivatal houstoni irányítóközpontja.
Több nagy dobásra készül az idei Sziget. A kétmilliárdot meghaladó büdzséből bőven jut sztárokra, lesz Tesco, és vélhetően először teltház. Az egyhetes eseményre a hetijegyért június 15-éig 20 ezer forintot kellett fizetni, a fesztivál kezdetéig 25 ezret, azon túl 30 ezret. A napijegy ötezer forint.
A Magyar Nagydíj nézőszáma és a jegyárbevétele négy éve csökken, és idén az utóbbi évek legkevesebb turistája érkezhet a fővárosba. A verseny hosszú távú jövőjét pedig a hétfőn életbe lépő dohányreklám-tilalom veszélyezteti – írja a Világgazdaság.