Élet-Stílus

Megnyílt az új terminál

Szeptember elsején megnyitották a Ferihegyi repülőtér felújított egyes terminálját. Az új légikikötő a fapados légitársaságok járatainak fogadására készült.

Szeptember elsején átadták a nagyközönségnek a Ferihegyi repülőtér felújított 1-es terminálját. A létesítmény óránként 1400 utas kiszolgálására képes, és a várakozások szerint évente 2,5 millió utas fordul meg majd itt.


Kilenc hónapig tartó teljes felújítás után csütörtökön hajnalban újraindult a forgalom a Ferihegyi repülőtér 1-es terminálján. Hét fapados légitársaság indítja és fogadja itt járatait. 


A felújított terminálon 19 jegykezelő pult, 10 beszállító kapu, valamint négy csomagkiadó szalag áll az utasok rendelkezésére. Az épületben az utasforgalmi területekhez kapcsolódóan közel 40 kereskedelmi egység kapott helyett. A repülőtér teljes felújítása összesen 10,5 milliárd forintba került.

A Ferihegyi repülőtér 1-es termináljáról csütörtöktől hét légitársaság közlekedik: az Easyjet, a Germanwings, a Malmö Aviation, a Norwegian Air, a SkyEurope, a Sterling és a Wizzair. A légitársaságok valamennyi járata innen indul, és ide érkezik.

Képünkön utasok várakoznak az impozánsan felújított repülőtéren.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik