A 2000 éves szerkezetet vizsgáló angol-görög kutatócsoport megerősítette azokat a feltételezéseket, melyek szerint egyfajta ősi analóg számítógépről kell beszélnünk.
Schmitt Pál szerint a 180 millió forintot nem haladja meg a legendás focista búcsúztatása, más információk félmilliárdról szólnak. A kormány várhatóan 50-55 milliót biztosít e célra, a MOB a meghívott sportdiplomaták vendégeskedését fizeti. De ki állja a többi költséget?
A hétvégére már ajánlhatjuk végre a Van Gogh-kiállítást, de lesz Barbaro-, Afro Celt Sound System- és Vader-koncert, valamint mobilfilmfesztivál és Mikulás-vonatozás is.
A csütörtöki játéknapon újabb négy csapat biztosította be a helyét a legjobb 32 között a labdarúgó UEFA Kupában. A Nancy-Feyenoord találkozó a 80. percben félbe kellett szakítani, mert a holland drukkerek összecsaptak a rendőrökkel.
A női kosárlabda Euroliga 5. fordulójában a MiZo Pécs hazai pályán legyőzte az újonc spanyol Salamancát. A Szeviép-Szeged is győzni tudott, és ezzel már bejutott a 32 közé a női kosárlabda Európa Kupában.
Az ország csaknem összes színházának igazgatója részt vett azon a budapesti egyeztetésen, amelyet Hiller István oktatási és kulturális miniszter kezdeményezett a szakma kérdéseinek áttekintésére.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) másodfokon eljáró fellebbviteli bizottsága pénteken megszüntette a fegyelmi testület Ferencvárosra kirótt 25 millió forintos büntetéséről szóló határozatát.
A mobilfilm számomra egy rendkívül izgalmas, felfedezésre váró műfaj, amely kitágítja a mozgókép eddig ismert határait – mondta Sándor Pál, a december 2-án második alkalommal jelentkező Nokia Mobiltelefon Filmfesztivál zsűri-elnöke.
Steve Ballmer a Microsoft történetének legjelentősebb eseményének nevezte az új operációsrendszer megjelenését. A Windows Vista januárban a kisfelhasználók részére is elérhetővé válik.
Akár öt-hét éven belül alkalmazhatják az orvosi gyakorlatban a skizofrénia megállapítására szolgáló vértesztet, amelyet Szegedi Biológiai Központ (SZBK) kutatói dolgoztak ki.
November elején Kmety Ildikó személyes okokból lemondott a főtitkári posztjáról, helyére az MLSZ elnöksége Bérczy Balázst választotta a csütörtöki elnökségi ülésen. A sportvezető december elsejétől áll munkába.
Egy amerikai bűvész (Woody Allen) és egy tengerentúli egyetemista lány (Scarlett Johansson) kutakodik az óhazában egy titokzatos „kártyás-gyilkos” után. Elcsábulnak. A lány egy lordtól, Woody a saját szövegétől.
A katalán együttes elnöke szeretne minél hamarabb szerződést hosszabbítani Frank Rijkaarddal, és a kulcsjátékosokat is megtartaná a Bajnokok Ligája győztes, és spanyol bajnok egyesület.
A kétszeres világbajnok Mika Häkkinen csütörtökön újra visszatér a Forma–1-be. Korábbi csapata, a McLaren-Mercedes versenyautóját teszteli Barcelonában.
A doppingvétségért kapott kétéves eltiltását letöltő amerikai Tyler Hamilton az orosz érdekeltségű Tinkoff Credit Systems kerékpáros-csapatában folytatja a pályafutását. Kétéves szerződést írt alá.
A kínai Hszianban lévő Északnyugati Műszaki Egyetem tudósai hanghullámokkal lebegtettek élő halat, hangyát és más apró állatokat anélkül, hogy ettől azok bármilyen észrevehető károsodást szenvedtek volna. Bár a vízből kiemelt hal kissé megsínylette, hogy eltávolították az életteréből, de ő is túlélte a kísérletet.
Az elektromos gólbíróval a tervek szerint a jövő évi korosztályos válogatottak világbajnokságán tovább kísérleteznek. Az olasz szövetség ezzel szemben már a hétvégi fordulóban teszteli a rendszert.
A német rekordbajnok Bayern München szolgálatában álló Owen Hargreaves számára véget ért az őszi szezon, az angol válogatott középpályás 2006-ban már nem térhet vissza a pályára.
A földihez hasonló körülményeket állíthatnának elő Mars körül pályára állított tükrökkel a vörös bolygó felszínének egy-egy kisebb területén, derül ki egy NASA által finanszírozott tanulmányból.
A Golden State nagy csatában, két ponttal kikapott a vendégként fellépő Indianától a tengerentúli profi kosárlabdaligában (NBA), így a csapat főedzője, Don Nelson megragadt 1199 győzelemnél.
Az orosz válogatott másodszor, a vendég argentin együttes első alkalommal diadalmaskodhat a világszerte óriási érdeklődéssel kísért hagyományos csapatverseny, a tenisz Davis Kupa-döntőjében, amelyre a hétvégén kerül sor Moszkvában.
Európában évente mintegy egymillió egészségügyi dolgozó sérül meg használt injekciós tűtől. Az ilyen balesetek súlyos következményekkel járhatnak, akár HIV, vagy hepatitis fertőzést is kaphat az érintett.
Egy most készült felmérés eredményei azt mutatják, hogy a mobiljátékosok gyakran játszanak, átlagosan 28 percet töltenek egy játékkal, értékelik a grafikai fejlesztéseket, vásárlás előtt pedig szeretik kipróbálni a játékokat. Egyre több felhasználó vallja, hogy a mobil játékélményhez egyre nélkülözhetetlenebbek a játékos közösségek.