Európai produkcióban, négymilliárd forintból készítené el Szabó Árpád számítógépes animációs technikával Szabó Magda Tündér Laláját – írja az Index internetes újság.
Elhunyt Leopoldo Pirelli világhírű olasz autógumi-gyáros kedden a Ligur-tenger partján fekvő Portofino városkában lévő otthonában. Pirellit, aki már hosszabb ideje betegeskedett, 81 éves korában érte a halál.
Lady Valerie Solti, Fehér László, Fischer Iván, Kertész Imre, Kocsis Zoltán és Sebestyén Márta kapta első alkalommal a magyar kultúra követe címet. Az oktatási és kulturális miniszter által alapított elismerést kedden adták át a Magyar Tudományos Akadémián, Budapesten.
A magyar kézilabda-válogatott a csoportkört bravúrosan abszolválta, szerdától a középdöntőben vitézkednek Gál Gyuláék, akiket a német sajtó a torna eddigi meglepetéscsapatának tart.
A Malév lett a "Legjobb kelet-európai légitársaság" a Global Traveler magazin által végzett felmérés szerint, a díjat Gönci János a Malév vezérigazgatója kedden vette át New York-ban.
A mintegy egy éve húzódó DVD szabvány-csatát egyes szakértők szerint a pornófilm gyártók dönthetik el azzal, hogy melyik lemezformátumban jelenik meg majd több sikamlós tartalmú „alkotás”.
A hosszan tartó, meghatározhatatlan időjárás után várhatóan január utolsó hetében megérkezik a tél. Az ország északi részében már ma is esett hó, havas eső.
A vasárnaptól keddig tartó szakmai napok záró előadásán Sir Alex Ferguson, a Manchester United skót menedzsere okította a magyar edzőket, és egyiküket, jelesül Várhidi Péter decemberben kinevezett szövetségi kapitányt tanulmányútra is meghívta a klubcsapatához.
Zsigmond Vilmos és M. Tóth Géza is Oscar-díjat kaphat február 25-én. Az előbbit a legjobb operatőr díjára, utóbbi Maestro című filmjét a legjobb rövid animációs filmek közé jelölték. A legtöbb – nyolc Oscar-jelölést – a Dreamgirls című musical kapta, és talán Martin Scorsese is megkaphatja az aranyszobrot. Salma Hayek színésznő bejelentette a 79. Oscar-díj jelöltjeit kedden Beverly Hillsben.
Ulrich Gregor német filmtörténész, az egyik legismertebb filmtörténeti alapmű írója lesz a 38. Magyar Filmszemle játékfilmes zsűrijének elnöke – jelentette be Janisch Attila, a szemletanács elnöke kedden.
Kereken 500 nap múlva rajtol az osztrák–svájci rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság. A jegyárusítás március elsejétől kezdődik, egyelőre csak az interneten lehet rendelni belépőket.
Massimo Oddo, a világbajnok olasz labdarúgó-válogatott hátvédje a Laziótól az AC Milanhoz szerződött. Lapjelentések szerint a római klub 7,5 millió eurót kap a 30 éves játékosért.
Ellenálltak az inkák hódító törekvéseinek, hatalmas fellegvárakat építettek és jó állapotban lévő múmiákat hagytak az utókorra. A Chachapoya őslakosokról azonban sokkal többet a legutóbbi időkig nem lehetett tudni. Most azonban egy különleges építmény legalább részben feltárhatja a Chachapoya birodalom múltját.
Három-négy nap múlva lehet legkorábban hazaszállítani Jan Mazoch cseh síugrót, aki a szombati, zakopanei viadalon a levegőben elvesztette egyensúlyát, és a hátára, valamint a fejére esett.
Andy Roddick közvetlenül az Australian Open előtt megverte Federert, aki az év első Grand Slam-tornájának az elődöntőjében vághat vissza. A nőknél a cseh Vaidisova és a régi önmagát idéző Serena Williams is bejutott a legjobb négy közé.
Amerika csillagháborús terveit újra le kell porolni a furcsa kínai műhold-megsemmisítés miatt. Kína eközben elismerte, hogy valóban űrfegyver kísérletet hajtott végre.
Az Amerikai Egyesült Államok Nemzeti Légügyi és Űrhajózási Hivatala (NASA) szakemberei a 2013-ra elkészülő új űrtávcsőnél már új egységes szoftverrendszert alkalmaznának, mivel el akarják kerülni a Hubble rendszerében előjött problémákat.
A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) felmentette a doppingvád alól a tavalyi Tour de France kerékpáros körverseny második helyezettjét, a spanyol Oscar Pereirót.
A 15 mérkőzéses eltiltását letöltő Carmelo Anthony győztes találkozón tért vissza: a Denver könnyedén verte a vendég Memphist a tengerentúli profi kosárlabdaliga (NBA) legutóbbi játéknapján.
Az egykori nehézsúlyú világbajnok amerikai ökölvívó, Mike Tyson ártatlannak vallotta magát az ellene felhozott vádakban, amelyek szerint kábítószert birtokolt és bekábítószerezve vezetett.
Hosszú tárgyalások során minden érdekelttel megállapodás született az ösztöndíjról – közölte Hiller István, aki kulturális miniszterként „fillérre” a tavalyival megegyező támogatást ígért a színházaknak.