Élet-Stílus

A PayPal eddig csupán az egyik népszerű online pénzküldő és -fogadó szolgáltatás volt. Hamarosan azonban a cég már hivatalosan is bankká válik, és ezzel új korszak kezdődhet az internetes pénzügyi világban.
2007. 05. 17. 12:27
Az UEFA Kupa címét megvédő Sevillából mindenki a három tizenegyest is hárító Palop kapust dicsérte, az ellenfél szerint is ő döntötte el a glasgow-i finálét. Az Espanyol játékosai közül sokan sírva fakadtak a vereség után, de emellett büszkék az idei teljesítményükre.
2007. 05. 17. 12:11
Baráth Etele, a Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ) elnöke úgy véli: az elmúlt napokban kialakult konfliktushelyzetet mindenképpen békésen kell megoldani, s ebben az ügy minden szereplőjének részt kell vennie.
2007. 05. 17. 11:03
Eltiltás miatt nem szerepelhetett a Phoenix Suns egyik legnagyobb sztárja, de a csapat így is csak szoros csatában kapott ki hazai pályán Tim Duncanéktől az ötödik meccsen. A Cleveland Cavaliers hazai pályán nem tudta behúzni a negyedik győzelmet a New Jersey ellen.
2007. 05. 17. 10:29
A városi zöld felületek növelésével akár több Celsius fokkal is csökkenthető a levegő hőmérséklete. Mivel a klímaváltozás hatása a nagyvárosokban előreláthatólag fokozottabban fog érvényesülni, megfelelő parkosítással a hőség mérsékelhető lenne.
2007. 05. 17. 09:21
Megszüntetnék a kötelező gépjárműfelelősség-biztosítás (kgfb) év végi kampányát, általános lenne az aktív kárrendezés, és a magyar kgfb-szabályozást az unióshoz igazítanák – a II. Biztosításkonferencia autós szekciójának tervei szerint.
2007. 05. 17. 08:11
A Sevilla megvédte a címét az UEFA Kupában, miután a glasgowi döntőben drámai csatában, 2-2-es eredményt követően tizenegyesekkel legyőzte a szintén spanyol Espanyolt.
2007. 05. 16. 23:45
A Sevilla megvédheti UEFA Kupa címét a glasgowi Hampden Parkban, de a spanyol házidöntő másik résztvevőjének az Espanyolnak is lesz ehhez néhány szava. Kövesse a FigyelőNeten élőben az eseményeket.
2007. 05. 16. 22:55
Már csak egyetlen siker választja el a Pick Szegedet attól, hogy megnyerje a Budapest Bank férfi kézilabda ligát, miután a döntő második mérkőzésén hazai pályán is legyőzte a címvédő MKB Veszprémet.
2007. 05. 16. 20:10
Diplomáciai jegyzéket intéz az osztrák kormány a cseh kormányhoz, bírálva hozzáállását a dél-csehországi temelíni atomerőmű működtetéséhez. Az osztrák kormány e héten döntött a jegyzékről - közölte szerdán Prágában Zuzana Opletalová cseh külügyi szóvivő.
2007. 05. 16. 17:36
Az amerikai védelmi minisztérium megelégelte az amerikai katonák internetes szabadságát és egy mozdulattal megtiltotta a közösségi portálokon való tevékenykedésüket.
2007. 05. 16. 17:32
A svájci Martina Hingis sérülés miatt nem vesz részt a május 28-án kezdődő francia nyílt teniszbajnokságon, a párizsi Roland Garroson – jelentették be a verseny szervezői.
2007. 05. 16. 17:23
Továbbra is vb-győztes Olaszország vezeti a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) világranglistáját. A legfrissebb rangsorban Magyarország - egy pozíciót javítva - az 57. helyen található.
2007. 05. 16. 16:40
Az AC Milan veterán futballsztárja a Bajnokok Ligája-döntős csapat vezetőedzője szerint újabb egy esztendővel meghosszabbította szerződését. Maldini ugyanakkor azt mondta, hogy egyelőre még semmit sem írt alá.
2007. 05. 16. 16:29
Összehangoltan ellenőrzi a motorosokat a hétvégén Heves megyében, elsősorban a Mátrában a Heves, a Borsod-Abaúj-Zemplén, valamint a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság.
2007. 05. 16. 16:15
Mégsem indul 200 m párosban a hétvégi Mol kajak-kenu Világkupán az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Janics Natasa, Kovács Katalin kajakos duó - derült ki az esemény szegedi sajtótájékoztatóján.
2007. 05. 16. 16:14
Olvasói sztorik