A Renault a termék minősége és a kapcsolódó szolgáltatások terén a világ három legjobb autógyára közé akar kerülni. Erre a Laguna harmadik generációjának bemutatása kapcsán lát lehetőséget.
A Citroën C-Crossert a Mitsubishivel karöltve építették meg a franciák. Mindkét fél azt tette hozzá, amiben igazán erős, így a Japánban összeszerelt, Franciaországban dizájnolt szabadidő-autót PSA-dízel hajtja.
A legnagyobb európai és amerikai autógyártók kiépítették gyártási, eladási hálózatukat Kínában, de a kínai autógyárak is megjelentek az európai piacokon.
Journey, azaz utazás a neve a Dodge Frankfurti Autószalonon debütált, új modelljének. Egyszerre kell sokoldalú, gyerekbarát, rugalmas utas- és csomagterű kocsinak, valamint terepjárónak lennie.
A Jaguar fontos időszakot él, s ilyenkor egy új modell piacra dobása sokat lendíthet a márka szekerén. Az XF sok tekintetben forradalmi, a márka megújhodásának első modellje lehet.
A Land Cruiser immár öt évtizede az igazi 4x4-esek mezőnyének meghatározó szereplője. A Toyota terepes famíliájának legnagyobb tagja mélyreható fejlesztésen esett át.
A kötelező felelősségbiztosítás piacának átrendeződésén főképpen az ügyfelek nyertek. Már sokkal egyszerűbben válthatnak biztosítót, érezhetően felgyorsul a kárrendezés is.
Nem sokkal a hagyományos, hátsókerék-hajtású modell után az összkerekes Mercedes C is megjelent. Itt a hosszú ideje népszerű C-osztály kombiváltozata is.
Megcsappant tavaly a motorvásárlási kedv, és csak mostanában kezd el visszatérni. A kereskedők nemcsak erre panaszkodnak, hanem a mind erősebb kínai konkurenciára is.
A jelenleg öt tagot számláló Lexus-istálló három modelljéhez már hibrid hajtást is kínál a gyár. Az LS 600h a legnagyobb, méretéhez és teljesítményéhez képest mégis két kategóriával kisebb fogyasztással dicsekedhet.
Örül a szívünk – és a szemünk – hogy az októberi hosszú hétvége előtti mozi-premierek között két hazai filmre is jegyet válthat a nagyérdemű. A 23-i ünnepi megemlékezéshez kötődik Szomjas György forradalmi filmje, A Nap utcai fiúk, a vásári komédiák világába kalauzol Koltai Róbert Megy a gőzőse.
Óriási bajba került az egyik európai focinagyhatalom: Oroszországban kikapott az angol válogatott, és már nem rajta múlik, hogy kijut e a 2008-as Európa-bajnokságra. A grúzok megmentették az olaszokat és a franciákat, a címvédő görögök, illetve a csehek és a románok készülhetnek az Eb-re.
A magyar-labdarúgó válogatott az olasz után egy újabb „jó nevű" európai válogatottat győzött le: idegenben 1-0-ra verte Lengyelországot, amelyet ezt megelőzően több mint húsz éve tudott utoljára két vállra fektetni. Ezúttal Hajnal döntött.
A magyar labdarúgó-válogatott több mint húsz év után győzte le újra a lengyel nemzeti csapatot. Szerda este Lódzban Hajnal Tamás tizenegyes góljával nyert 1-0-ra a Várhidi-csapat.
Lezárult a vita, összeülhet az olimpiai világ- és Európa-bajnok Kovács Katalin-Janics Natasa páros - így összegezhető az a szerdai megbeszélés, melynek során Baráth Etele, a Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ) elnöke külön-külön tárgyalt Fábiánné Rozsnyói Katalinnal, Vécsi Viktorral és Janiccsal.
A turizmus szektor új lendületet kapott az uniós támogatásoknak és a belföldi turizmus újjáéledésének köszönhetően. A budapesti szállodapiac jelentős kapacitásbővülés előtt áll.
Kiépült a buszsáv Budapesten a Róna utcától az Erzsébet hídig, ezzel mintegy öt perccel csökken a 7-es buszcsalád menetideje – adta hírül közleményben a BKV.
A ma használt céges gépek ötöde hordozható, s az új beszerzések nagy része szintén erre a szegmensre épül. A nagyvállalatok egyre kevesebb asztali gépet vesznek, míg a kisvállakozások ma már szinte csak a laptopos cégeket gazdagítják.
A Velencei Biennálék történetében idén először nyert Arany Oroszlán díjat a magyar pavilon. A bécsi születésű művész installációja a hatvanas-hetvenes évek magyar művelődési házait veszi alapul.
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette kezdőcsapatát a lengyelek elleni szerda esti barátságos mérkőzésre. A máltaiakat legyőző szombati 11-hez képest három helyen változtatott Várhidi Péter.
Közel 20 milliárd forintos beruházás keretében megújul az egykori rózsadombi SZOT-üdülő. A budai panorámát mostanáig csúfító épület unikumnak számít az ingatlanpiacon, mivel egy lakóépület és egy luxusszálloda szolgáltatásait egyesíti magában.
Az amerikai MoPar cég különleges járgányt hozott össze nagybevásárlóknak. A kocsit tolni ugyan nem lehet, de cserébe nyolcan férnek bele, természetesen az áruk mellett.