Május elsején dukál a sör, a munka ünnepét illik leöblíteni. Összegyűjtöttünk tíz olyan eszközt, melyek eme tevékenységet könnyítik. Sörnyitó gyűrű, nyögő Mona Lisa, alkoholszondás GPS.
A montenegrói Primorac Kotor csapatában folytatja pályafutását a Domino-Honvéd kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázója, Kiss Gergely. Steinmetz Ádám és Szivós Márton még nem döntött arról, hogy a Kotorhoz igazol-e.
Római kori tavaszünnep, felfrissülés a megnyitott strandok egyikén, állatkerti sárkánylátogatás, agárdi pálinkázás, fáraókori kincsekkel és preparált holttestekkel csábító kiállítások. Ha már kifutottunk az időből a szervezéssel és a szállásfoglalásokkal, akár egynapos programokban is gondolkodhatunk a hosszú hétvégén. A FigyelőNet tippjei a május 1-jével kezdődő négy napra.
Hogyan keressünk meteorkrátert? Nem kell messzire mennünk, hogy megválaszoljuk ezt a kérdést, hiszen Magyarországon is vannak meteorkráterek. Pontosabban meteorkráter-gyanús jelenségek. De hogyan lelhetünk rájuk, hogy bizonyíthatjuk égi eredetüket, és valóban gyémántbányát rejtenek-e ezek a helyek? Erről kérdeztük az Eötvös Loránd Geofizikai Intézet kutatóit.
Az "utazó drognak" is nevezett szerv feltalálója, Albert Hofmann svájci vegyészprofesszor kedden Baselben szívroham következtében, életének 102. életévében elhunyt.
A megyei jogú városok közül Miskolc, a nagyvárosok közül Siófok, a kisvárosok körében Balatonfüred alakította ki magáról a legkedvezőbb képet a nyilvánosságban 2007-ben. A toplista abszolút első helyén Siófok áll – derül ki az Image Factory és az Observer Budapest Médiafigyelő kutatási eredményeiből.
Az 1950-es évekre kiteljesedett a nemzetközi szövetség, a FIFA szerepe. Az európai szövetségek által alapított kormányzó szerv félévszázados működését a globális dicsőség jellemezte, amit elsősorban az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő világbajnokságok sikere támasztott alá.
Száműzné a belvárosból a színes szelektív hulladékgyűjtő konténereket egy civilszervezet, mert elcsúfítják a várost. Mások szerint inkább a környezetbe illő külsővel kellene őket telepíteni – írja a Népszabadság.
A Chelsea korábban kétszer is elhasalt a Liverpool ellenében a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében, most viszont a londoniak vannak kedvezőbb helyzetben, miután 1-1-es döntetlent játszottak az Anfield Roadon.
A Manchester United csapata - az idegenbeli gólnélküli döntetlent követően – hazai pályán egy bődületes Scholes-bombával megverte a meglepően offenzív, de összességében nem túl veszélyes Barcelonát. Frank Rijkaard kezdhet új munkáltatót keresni, Fergusonék pedig készülhetnek a moszkvai BL-fináléra. Hogy ki ellen játszanak, az szerdán a Liverpool-Chelsea meccsen fog eldőlni.
A Barcelonán múlik, hogy angol finálét rendeznek-e az idén labdarúgó a Bajnokok Ligájában. A kedd este a Manchester United otthonában fellépő katalán sztárcsapat ráadásul már csak az európai porondon alkothat nagyot a most futó szezonban, miután a Primera Divisiónban kiszállt az aranyéremért folyó csatából.
Annus Adrián és Fazekas Róbert továbbra is tartozik a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak. A MOB azt indítványozza, hogy a két atléta nevét töröljék a pekingi játékokra akkreditált sportolók listájáról. A zona.hu internetes oldal úgy tudja: a Magyar Olimpiai Bizottság - korábbi ígéretével ellentétben - mégsem rendezte a két nehézatléta tartozását a NOB felé.
A kedvezőtlen előjelek és a hullámzó teljesítmény ellenére ott lesz a kontinenstornán a török válogatot, amely a slejetező csoportjában a magyarokat oda-vissza verte.
Magabiztosan harcolta ki az Európa-bajnoki szereplést a skandináv csapat, amelyet nem emlegetik az esélyesek között, de ha a kulcsjátékosok csúcsformában vannak, bárkire veszélyesek lehetnek.
Házigazdaként szerepelhet együtt Európa focielitjével Svájc nemzeti tizenegye. A társrendező ország válogatottjának csodára van szüksége, hogy túlélje a csoportkört.