Élet-Stílus

Románia – vége a nyolc szűk esztendőnek

A románok nyolc éve vártak arra, hogy válogatottjuk ismét egy nagy torna résztvevője lehessen.

A 2000-es Eb-n Románia Gheorghe Hagi és Dorinel Munteanu vezérletével az angolok testén keresztül jutott be a legjobb nyolc közé, ott azonban a későbbi ezüstérmes olaszok állták az útjukat.

A románok számára az Európa-bajnokságok akkor már nem először értek véget a legjobb nyolc között: 1960-ban Csehszlovákia (0–2, 0–3), 1972-ben Magyarország verte megismételt mérkőzésen Romániát Kocsis duplájával (1–1, 2–2, 1–2). A Camataru vezérelte Tricolorii kijutott az 1984-es Eb-nyolcasdöntőre is, ahol összesítésben a hetedik helyet szerezte meg a válogatott.

Ezúttal tizenhat csapat részvételével rendezik a kontinenstornát, és már a legjobb nyolc közé jutás is óriási bravúr lenne a román válogatottól, elvégre a C csoportban Olaszország, Franciaország (a 2006-os világbajnoki döntő két résztvevője) és Hollandia közül kellene két csapatot megelőzniük Mutuéknak. Kutya nehéz feladat.

Mutu góljaira nagy szükség lesz a halálcsoportban (AFP)

Mutu góljaira nagy szükség lesz a halálcsoportban (AFP)

Persze a románok annyira nem is esélytelenek: Hollandiától azonos selejtezőcsoportban szerepeltek, és még csak gólt sem kaptak az Oranjétól. Sőt, a Constantában rendezett hazai meccsen 1–0-ra győztek ellenük, és végül gond nélkül kvalifikálták magukat az Eb-re. A románok gyakorlatilag a horvátok selejtezős sorozatát koppintották. Tíz mérkőzés után nyolc győzelmet és két döntetlent szerezve kvalifikálták magukat a tornára, majd kikaptak Bulgáriától (0–1) és megverték Albániát (6–1) – utóbbi meccset egyébként bundagyanú miatt az albán szövetség vizsgálja.

A románok húzóembere egyértelműen Adrian Mutu, akit lassan érdemes lesz Hagihoz hasonlítani. A Fiorentina klasszisa a Violákat a negyedik helyre vezetheti a Serie A-ban, az UEFA-kupában pedig már csak egy lépés választja el a csapatot a finálétól. Mutu az elmúlt két szezonban 32 gólt lőtt az olasz bajnokságban, az UEFA-kupa idei sorozatában pedig már hat találatot számlál. Firenzében biztosan többre tartják Haginál: a Violák ultrái egyszerűen csak Fenoménnek nevezik.

A hátsó alakzatot a 27 esztendős Dorin Goian irányítja. A Steaua hátvédje lőtte a románok győztes gólját Hollandia ellen, amivel számos csapat érdeklődését felkeltette, azonban Becali elnök még négymillió euróért sem volt hajlandó eladni őt a VfB Stuttgartnak, igaz, egy sikeres Eb-szereplés után tovább nőhet a játékos értéke. Mutun és Goianon kívül is csupa harcedzett futballista alkotja a csapat vázát: Contra, Rat, Chivu, Petre, Marica. No, és egy zöldfülű: ha minden jól megy, a magyar származású Sepsi László lehet a keret legfiatalabb tagja az Eb-n. A Benfica 21 esztendős balhátvédje az oroszok elleni mérkőzésen kapott először lehetőséget a csapatban.

A románok amúgy kitűnő hangulatban készülhetnek a tornára: március végén egy bukaresti barátságos meccsen 3–0-ra verték Oroszországot. „Románia üzent mindazoknak, akik szerint a csapat csak outsider lesz az Eb-n” – írta az UEFA honlapja a bravúros győzelem kapcsán. Victor Piturca a csapategységben látja a siker kulcsát: „Azok a játékosok kapnak Eb-meghívót is, akik ezt a nehéz munkát elvégezték a selejtezők során. Nem lesznek meglepetések.”

Egy meglepetésre azonban bizonyára készülnek a románok, méghozzá a továbbjutásra. Ami hatalmas elégtétel lenne a Steaua egykori kitűnő támadója számára. A 2000-es Eb-re Piturca vezette ki a román nemzeti tizenegyet, azonban a tornán már Jenei Imre irányította a csapatot. A sors most megadta az esélyt a kapitánynak a javításra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik