Élet-Stílus

Cortina: voltak biztató jelek

A jobb formában, illetve a lényegesen hosszabb közös felkészülésben bízhat a magyar jégkorong-válogatott - vélekedik Pat Cortina szövetségi kapitány azzal összefüggésben, mitől lehet eredményes a szereplés a két és fél hónap múlva sorra kerülő svájci világbajnokságon.

A múlt heti, rigai olimpiai selejtező előtt csupán két nap állt a szakvezető és a keret rendelkezésére a közös munkára, ráadásul több játékos önmagához képest gyengébben játszott. Mindezen felül a tornán olyan erősségű csapatok voltak az ellenfelek, amelyekkel eddig tétmérkőzésen nem nyílt mód találkozni.

“Akadtak pozitívumok, ezekre érdemes építeni, de rengeteg még a tanulni való. Az erős riválisok ellen nem szabad sokat szabálytalankodni, mert könyörtelenül kihasználják a hibákat, és az is fontos, hogy a korong nélküli játékban, vagyis elsősorban a védekezésben, letámadásban fejlődjünk. Néhány játékossal nagyon elégedett voltam, de olyanok is akadtak, akiktől sokkal többet vártam. Neveket nem mondanék. A vb-re a keret legfeljebb három-négy helyen változhat” – mondta Pat Cortina.

Szuper Levente a csapat egyik legjobbja volt (MTI/EPA)

Szuper Levente a csapat egyik legjobbja volt (MTI/EPA)

A magyarok a végül győztes házigazda lettek ellen 45-50 percig remekül helytálltak, aztán a fáradtságból fakadó fegyelmezetlenség miatt végül 7-3-as vereséget szenvedtek. Az olaszok – akik tavaly nyáron estek ki az élvonalból – sokkal jobbak voltak, a Cortina-csapat nem tudott méltó ellenfelük lenni, és csak a hajrában szerezte meg a becsületgólt (1-4). Az ukránok – akik egy éve éppen a magyaroktól elszenvedett vereség miatt nem kerültek vissza az élvonalba – csak a hajrában egyenlítettek, a büntetőpárharcban azonban jobbnak bizonyultak (3-4). Így ugyan három vereség lett a vége, de a magyar válogatott legalább nem pont nélkül utazhat hétfőn haza.

A rigai pontlistán Ladányi Balázs az előkelő harmadik helyen végzett öt ponttal (1 gól, 4 gólpassz) a hazaiak két, tengerentúlon szereplő csatára, Sprukts és Karsums mögött. Sille Tamás 3 pontjával (3 assziszt) tízedik lett. Svasznek Bence két találatával a negyedik volt a góllövőlistán. A gólelőkészítők között Ladányi a második, Sille a harmadik legeredményesebbnek bizonyult, míg a korongbedobások (buli) elhozatalában Holéczy Roger a harmadik legjobb volt, 65,22 százalékkal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik