Lapértesülések szerint a Premier League-ben szereplő Arsenal megállapodott az Ajax vezetőivel a belga válogatott Thomas Vermaelen átigazolásának ügyében.
A magyar versenyzők remekeltek, öt számban végeztek az első helyen a Szegeden zajló MOL kajak-kenu Világkupa-verseny vasárnap délelőtti, 200 méteres döntői során, továbbá egy második és két harmadik helyet gyűjtöttek.
A Detroit Red Wings hazai jégen alaposan elpáholta a Pittsburgh Penguins együttesét a Stanley-kupa döntőjének ötödik meccsén, és már csak egy siker választja el az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) győztesének trófeától.
A dél-amerikai világbajnoki selejtezőben az éllovas Paraguay saját közönsége előtt szenvedett veresége Chilétől, ellenben Brazília és Argentína győzött.
Spanyol sajtóinformációk szerint a Forma-1 hagyományos csapatai, melyek a költségvetési plafon bevezetése miatt vitában állnak a Nemzetközi Automobil Szövetséggel (FIA), mostantól saját bajnokság létrehozásán munkálkodnak.
Európából a holland csapat jutott ki elsőként a 2010-es labdarúgó-világbajnokságra, amelyen rajta és a tornának otthont adó Dél-Afrika válogatottján kívül Japán, Ausztrália és a Dél-Korea is biztosan szerepel majd.
New York-i fellépése után az öntörvényű hegedűs elmondta, hogy sem a világ kulturális centrumának számító nagyváros, sem a jazz, sem a Delta című film nem tetszett neki. Egyedül az érdekli, hogy boldoggá tegye a zene, amit játszik - FN-interjú.
Hiánypótló, egyben rendhagyó kötet az Iszlám kulturális lexikon, amelyet az idei Ünnepi könyvhétre jelentetett meg a Corvina Kiadó; a szerző Simon Róbert orientalista, egyetemi tanár.
A bajnoki címét és ezzel az élvonalba jutást már jóval korábban bebiztosító Ferencváros idegenlégiósai többsége nélkül vendégként kikapott a Makótól a labdarúgó NB II 29. fordulójának szombati első mérkőzésén.
Életművéért kapott nagydíjat szombaton Velencében Yoko Ono, a néhai Beatles-tag, John Lennon özvegye, mivel a háború utáni művészet kulcsfigurájaként úttörő munkát végzett a performansz műfajában és a konceptuális művészet terén - hangzott el a lagúnák városában, az 53. Velencei Biennále megnyitóján.
A szállodák és az utazási irodák bevételei 30–40 százalékkal is csökkenhetnek, mert a turisták az olcsóbb lehetőségeket keresik - írja a Figyelő legújabb száma.
Az orosz Szvetlana Kuznyecova nyerte a francia nyílt teniszbajnokság női egyesét, miután a döntőben két játszmában győzött honfitársa, a világelső Dinara Szafina ellen.
A magyar versenyzők öt első, három második és egy harmadik helyet gyűjtöttek a szegedi MOL kajak-kenu Világkupa-verseny szombat délutáni döntői során. Számos meglepetés született, de az olimpiai bajnok Vajda Attila magabiztosan győzött.
Több mint ötszázan gyűltek össze a vasárnapig tartó, hétvégi balatonlellei múltidéző, időutazó NDK-s találkozón azok közül, akik 1967 és 1983 között egy államközi szerződés keretében az egykori Kelet-Németországban, a Német Demokratikus Köztársaságban dolgoztak évekig.
A juniorok között szereplő Babos Tímea a brit Heather Watsonnal az oldalán - harmadik kiemeltként - kikapott a szombati fináléban a francia nyílt teniszbajnokság párosversenyében.
Június 27 – augusztus 30.
Bécs
Ha Bécs, akkor opera és természetesen balett. E két műfaj nagyjai jönnek össze egész júliusban, hogy bemutassák tudásukat a közönségnek.
Borzasztóan szoros időmérő edzésen Sebastian Vettel szerezte meg az első rajtkockát Törökországban. Mögötte a Brawn párosa végzett, az Isztambul-menő Massa csak a hetedikként zárt.
A csapat rutintalanságát tartja az elsődlegesen leküzdendő akadálynak Rátgéber László, a vasárnap Lettországban elrajtoló Európa-bajnokságra készülő női kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya.
Az üzbég Ruszlan Csagajevvel csap össze június 20-án, Gelsenkirchenben Vlagyimir Klicsko, a Boksz Világszervezet (WBO) és a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF) nehézsúlyú világbajnoka.
Az elmúlt hetekben három új játékost is leigazolt a torinói együttes, amelynek Ciro Ferrara személyében megvan a régi-új trénere. Az egyesület már a következő szezonra tervez, várható, hogy több korábbi kulcsembert elküldenek.
Kucsera Gábor a negyedik legjobb idővel is csak a B döntőbe tudta kvalifikálni magát K-1 1000 m-en a szegedi MOL kajak-kenu Világkupa-versenyen, s mivel a másik hazai induló sem végzett középfutamában az első három között, a szám szombat délutáni fináléjában nem lesz magyar hajó.
A Bayer Leverkusen vezetői péntek este némi meglepetésre bejelentették, hogy Jupp Heynckes lesz a labdarúgócsapat vezetőedzője, az eddigi trénert, Bruno Labbadiát pedig elengedik a Bundesliga-rivális Hamburger SV-hoz.