Élet-Stílus

Vb-selejtező: élen a brazilok – videó

A dél-amerikai világbajnoki selejtezőben az éllovas Paraguay saját közönsége előtt szenvedett veresége Chilétől, ellenben Brazília és Argentína győzött.

Brazília az élre állt a tabellán, miután négy góllal nyert Uruguayban, míg az eddigi listavezető Paraguay hazai pályán szenvedett kétgólos vereséget Chile válogatottjától.

Paraguay-Chile 0-2

Az uruk ugyan többet támadtak, mint a brazilok, a gólokat az utóbbiak szerezték. Már az első lövésükből megszerezték a vezetést (jókora kapushibából…), majd Juan fejelt góltérően.

A második félidő elején, egy kontra nyomán már a háromra nőtt a vendégek előnye. A harmadik gólt szerző Luis Fabianót a 65. percben kiállította a bíró, de a brazilok emberhátrányban is betaláltak – Kaká a tizenegyespontról lőtte hálóba a labdát.

A krónikához tartozik, hogy az uruguayiak – akik 33 év után először kaptak ki hazai pályán Brazíliától – szintén tíz emberrel fejezték be a partit. A 86. percben Pereira kapott piros lapot.

Uruguay-Brazília 0-4

Győzelmének és az eddigi éllovas paraguayiak botlásának köszönhetően Brazília az élre állt, jobb gólkülönbségével előzi meg Paraguayt, egy ponttal Chilét, és kettővel Argentínát.

Az argentinok hazai környezetben minimális különbséggel, 1-0-ra diadalmaskodtak Kolumbia ellen. A győztes gólt Diaz szerezte, egy jobboldali szögletet követően közelről lőtt a léc alá.

Diego Maradona a meccs után azt mondta, csapata – noha nyert – csalódást okozott a számára. „A szünetben fel is kellett ráznom a játékosokat, ennek köszönhetően a második félidőre már megváltozott a hozzáállásuk” – így a szövetségi kapitány, aki játékosként 1986-ban vb-győzelemre vezette Argentínát.



Argentína-Kolumbia 1-0


Dél-Amerika, 13. forduló:


Bolívia-Venezuela 0-1 (0-1)


Gól: Rivero (33., öngól)

Kiállítva: Martins (81.), Reyes (90., mindkettő Bolívia)

Argentína-Kolumbia 1-0 (0-0)


Gól: Diaz (56.)

Paraguay-Chile 0-2 (0-1)


Gól: Fernandez (14.), Suazo (51.)

Uruguay-Brazília 0-4 (0-2)


Gól: Daniel Alves (12.), Juan (36.), Luis Fabiano (52.), Kaká (75., 11-esből)

Kiállítva: Pereira (86.), illetve Luis Fabiano (65.)

Vasárnap:

Peru-Ecuador, 22:30

Az állás:

1. Brazília 24 pont (23-5)
2. Paraguay 24 (19-11)
3. Chile 23
4. Argentína 22
5. Uruguay 17
6. Venezuela 16
7. Ecuador 14 (14-19)
8. Kolumbia 14 (6-11)
9. Bolívia 12
10. Peru 7

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik