Élet-Stílus

Öten már biztos világbajnoki résztvevők – videó

Európából a holland csapat jutott ki elsőként a 2010-es labdarúgó-világbajnokságra, amelyen rajta és a tornának otthont adó Dél-Afrika válogatottján kívül Japán, Ausztrália és a Dél-Korea is biztosan szerepel majd.

Az 1974-ben és 1978-ban is vb-ezüstérmes Hollandia hatodik mérkőzését is megnyerve, Izlandon biztosította világbajnoki szereplést. De Jong fejesgóljával már a 8. percben előnybe került az Oranje, kisvártatva pedig Van Bommel is betalált, távoli lövése után a jobb alsó sarokba került a labda. Ezzel pedig el is dőlt a meccs, az izlandiak erejéből csak az eredmény kozmetikázására futotta, a 88. percben Sigurdsson szépített.

Izland-Hollandia 1-2

Anglia a 6. csoportban a hatodik mérkőzését is megnyerte – Kazahsztánban simán, 4-0-ra -, így már hét ponttal vezeti a csoportot, s közel került Dél-Afrikához, mivel a nap rangadóján a horvátok 2-2-es döntetlent játszottak a vendég ukránokkal.

Az angol csapatban Beckham 111. alkalommal lépett pályára – csereként állt be -, és már csak 14 mérkőzésre van szüksége ahhoz, hogy utolérje a válogatottsági csúcstartó Peter Shiltont.

A 7. csoportban az éllovas Szerbia hazai pályán egy tizenegyes góllal győzütt Ausztria ellen, ezzel öt pontra növelte előnyét a vb-döntős franciákkal szemben. A 3. csoportban Szlovákia nem kegyelmezett az utolsó helyen, pont nélkül szerénykedő San Marino csapatának, hetet számolt rá, ekképp az élre került.



Svédország-Dánia 0-1

Ami minket, magyarokat leginkább érdekelhet az az, hogy a hétvégi forduló előtt a válogatottunkat jobb gólkülönbségével megelőző Dánia idegenben győzte le az északi rivális svédeket.

A hazaiak minden helyzetüket elpuskázták, a meccs elején egy büntetőt is kihagytak. A dánok egy nagy védelmi hiba nyomán, Kahlenberg góljával szerezték meg a három pontot, és ezzel hatalmas lépést tett előre a Dél-Afrika felé vezető úton.

Az albán-portugál mérkőzésen három gól esett, mind a hármat fejes előzte meg. A portugálok kerültek előnybe, de gyorsan egyenlítettek a hazaiak, és már úgy tűnt, Európa braziljai ismét botlanak, Bruno Alves azonban a 93. percben tett arról, hogy ez ne így legyen. A rosszul kimozduló albán portás asszisztálása mellett egy előrevágott labdát bólintott be a kapu közepébe.

Albánia-Portugália 1-2

A 1. selejtezőcsoportot vezető dánok mögött három pont hátránnyal második magyarok négy ponttal előzik meg Portugáliát és héttel a két mérkőzéssel többet játszott Albániát, továbbá az eggyel kevesebb találkozón szerepelt svédeket.

Japán után Ausztrália és Dél-Korea is kiharcolta a világbajnoki szereplés jogát Ázsiában. Az ausziknak mindössze egyetlen pontra volt szüksége Katar vendégeként, s ezt egy gól nélküli meccsen el is érte, így sorozatban másodszor, összességében pedig harmadszor vehet részt a futball nagy seregszemléjén.

Dél-Korea vb-részvételéhez ugyanakkor nemcsak a saját válogatott sikerére volt szükség, hanem a rivális Észak-Korea botlására is. Utóbbi hazai pályán 0-0-t ért el Iránnal szemben, míg Dél-Korea 2-0-ra győzött az Egyesült Arab Emírségekben.

A két csapat között ugyan behozható három pont a különbség, csakhogy az egymás elleni eredmény a dél-koreaiaknak kedvez, akik így sorozatban hetedszer jutottak ki a világbajnokságra.

A vb-címvédő Olaszország Észak-Írország 3-0-ás legyőzésével hangolt a Konföderácios Kupára. A squadra azzurra Rossi a jobb felső sarkot kipókhálózó lövésével szerezte meg a vezetést a barátságos találkozón, majd a szünet után a csereként beállt Foggia és Pellissier is betalált. Előbbi egy szóló végén emelt a kapuba a kivetődő hálóőr fölött, utóbbi pedig félfordulatból lőtt közelről a jobb alsó sarokba. Az olaszok győzelme még ennél simább is lehetett volna, csakhogy elpuskáztak egy büntetőt.



Olaszország – Észak-Írország 3-0



Európa, 1. csoport:


Albánia-Portugália 1-2 (1-1)


Gól: Bogdani (28.), ill. Almeida (27.), Alves (93.)

Svédország-Dánia 0-1 (0-1)


Gól: Kahlenberg (22.)


Az állás:

1. Dánia 16 pont/6 mérkőzés
2. Magyarország 13/6
3. Portugália 9/6
4. Svédország 6/5
5. Albánia 6/8
6. Málta 1/7

3. csoport:


Szlovákia-San Marino 7-0 (5-0)


Gól: Cech (3., 32.), Pekarik (12.), Stoch (35.), Kozak (42.), Jakubko (63.), Hanzel (68.)

Az állás:

1. Szlovákia 15 pont/6 mérkőzés
2. Észak-Írország 13/7
3. Lengyelország 10/6
4. Csehország 8/6 (6-4)
5. Szlovénia 8/6 (5-4)
6. San Marino 0/7

4. csoport


Azerbajdzsán-Wales 0-1 (0-1)


Gól: Edwards (42.)

Finnország-Liechtenstein 2-1 (1-1)


Gól: Forssell (33.), Johansson (71.), ill. illetve Frick (13.)

Az állás:

1. Németország 16 pont/6 mérkőzés
2. Oroszország 12/5
3. Finnország 10/5
4. Wales 9/7
5. Azerbajdzsán 1/5 (0-5)
6. Liechtenstein 1/6 (1-15)

6. csoport:


Kazahsztán-Anglia 0-4 (0-2)


Gól: Barry (40.), Heskey (45+1.), Rooney (73.), Lampard (77., 11-esből)

Fehéroroszország-Andorra 5-1 (2-0)


Gól: Bliznjuk (2., 76.), Kalacsjov (44.), Kornyilenko (50., 61.), ill. Lima (94., 11-esből)

Horvátország-Ukrajna 2-2 (1-1)


Gól: Petric (2.), Modric (68.), ill. Sevcsenko (13.), Gaj (54.)

Az állás:

1. Anglia 18 pont/6 mérkőzés
2. Horvátország 11/6
3. Fehéroroszország 9/5
4. Ukrajna 8/5
5. Kazahsztán 3/6
6. Andorra 0/6



7. csoport:


Szerbia-Ausztria 1-0 (1-0)


Gól: Milijas (7., 11-esből)

Litvánia-Románia 0-1 (0-1)


Gól: Marica (38.)

Az állás:

1. Szerbia 15 pont/6 mérkőzés
2. Franciaország 10/5
3. Litvánia 9/7
4. Ausztria 7/6 (7-9)
5. Románia 7/6 (7-10)
6. Feröer-szigetek 1/4

8. csoport:


Ciprus-Montenegró 2-2 (2-0)


Gól: Konsztantinu (13.), Michail (45., 11-esből), ill. Damjanovic (65., 77.)

Bugária-Írország 1-1 (1-1)


Gól: Telkijszkij (29.), illetve Dunne (24.)

Az állás:

1. Olaszország 14 pont/6 mérkőzés
2. Írország 13/7
3. Bulgária 8/6
4. Ciprus 5/6
5. Montenegró 4/6
6. Grúzia 3/7

9. csoport:


Izland-Hollandia 1-2 (0-2)


Gól: Sigurdsson (88.), illetve De Jong (8.), Van Bommel (15.)

Macedónia-Norvégia 0-0

Az állás:

1. Hollandia* 18 pont/6 mérkőzés
2. Skócia 7/5
3. Izland 4/6 (6-10)
4. Macedónia 4/5 (2-7)
5. Norvégia 3/4

Ázsia


A csoport, 8. forduló:

Katar-Ausztrália 0-0
Üzbegisztán-Japán 0-1

Az állás:

1. Ausztrália* 14 pont/6 mérkőzés (8-0)
2. Japán* 14/6 (9-3)
3. Bahrein 7/6
4. Katar 5/7
5. Üzbegisztán 4/7

B csoport, 8. forduló:

Koreai NDK – Irán 0-0
Egyesült Arab Emírségek-Dél-Korea 0-2

Az állás:

1. Dél-Korea* 14 pont/6 mérkőzés
2. Észak-Korea 11/7
3. Szaúd-Arábia 10/6
4. Irán 7/6
5. Egyesült Arab Emírségek 1/7

ONCACAF-zóna, 4. forduló:

Trinidad és Tobago-Costa Rica 2-3
Egyesült Államok-Honduras 2-1
Salvador-Mexikó 2-1

Az állás:

1. Costa Rica 12 pont/5 mérkőzés
2. Egyesült Államok 10/5
3. Salvador 5/4, 4. Honduras 4/4
5. Mexikó 3/4
6. Trinidad és Tobago 2/4

*Már kiharcolta a vb-szereplés jogát.

Barátságos mérkőzések:

Olaszország – Észak-Írország 3-0 (1-0)


Gól: Rossi (20.), Foggia (53.), Pellissier (74.)

Dél-afrikai Köztársaság – Lengyelország 1-0 (1-0)


Gól: Fanteni (6.)

—-Koeman: felértékelődtek a megszerzett pontjaink—-

Erwin Koeman szövetségi kapitány úgy véli, a szombati eredményeinek tükrében igencsak felértékelődtek a magyar labdarúgó-válogatott által eddig megszerzett pontok.

A holland szakember a helyszínen tekintette meg a svéd-dán találkozót, melyen a vendégek 1-0-ra győztek, míg segítője, Nagy Tamás Tiranában volt jelen, ahol a portugálok hosszabbításban szerzett góllal győzték le Albániát.

„A svédek ugyanazt játszották, mint ellenünk Stockholmban, de ezúttal kihagyták a lehetőségeiket. A második félidőben hiába játszottak fölényben, nem sikerült egyenlíteniük” – így Koeman, aki szerint az eredmény is kedvező a magyaroknak, de persze a döntetlen még jobb lett volna, ez az eredmény is kedvező a magyaroknak, de persze a döntetlen még jobb lett volna.

Koeman kiemelte, ezáltal a svédek még nagyobb győzelmi kényszer alatt lépnek majd pályára szeptemberben a Puskás Stadionban. Egyúttal egyetértett azzal a felvetéssel, hogy a mostani eredmények tükrében felértékelődött csapata tiranai győzelme, és a dánok ellen Budapesten szerzett egy pont is.

„Szeptemberben két teljesen különböző összecsapásra lehet számítani. A svédek a fizikumra alapozó, míg a portugálok technikás futballt játszanak, így teljesen különböző taktikát kell majd alkalmazni ellenük” – nyilatkozta a magyar kapitány, aki ugyanakkor tippelni semmilyen formában nem kívánt.

Nagy Tamás a portugálokról úgy vélekedett, hogy a sztárok alárendelték magukat a csapat érdekeinek, ugyanakkor szerencsével hozták el a három pontot Tiranából, mert nem volt benne a meccsben, hogy megszerzik a győztes gólt.

„A dánokat egyszerűen nem tudom hova tenni. Amikor Budapesten játszottak, semmit nem mutattak, így nem tudom mire vélni a sikerszériájukat. Ettől függetlenül győzelmeik felértékelik azt a 0-0-ás meccset. Annak viszont jobban örültem volna, ha a portugálok nem győznek a 93. percben. Ettől függetlenül nekünk a saját mérkőzéseinkre kell koncentrálni, mert ha szeptemberben a két hazai találkozón négy pontot szerzünk, akkor nem kell számolgatnunk” – mondta az MTI tudósítójának a Balatonnál pihenő Dárdai Pál csapatkapitány.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik