A brnói versenyt követően, a hétfői napot teszteléssel töltötte a MotoGP-csapatok nagy része. Talmácsi Gábor is dolgozott csapatával a minél jobb beállításokon, de az áttörés elmaradt.
Mága Zoltán hegedűművész 100 koncertes jótékonysági sorozatot indított, hogy segítse a romák és nem romák közti megbékélést, s adományokat adjon át a rászorulóknak - írja a Népszabadság.
A magyar férfi kosárlabda-válogatott hétfőn 15 ponttal legyőzte a cseheket Szolnokon európai osztályozó mérkőzésen. Mivel a kvartett másik mérkőzésén az észtek kikaptak a vendég ukránoktól, a magyar csapat az utolsó, tallinni találkozó eredményétől függetlenül már biztosan benn marad az A osztályban.
Az ötödik helyen végzett hétfőn a magyar csapat a londoni öttusa-világbajnokság férfi váltóversenyében. Győztek a csehek, mögöttük az oroszok és az egyiptomiak végeztek.
Valószínűleg minden idők legnagyobb számítógépes személyiségi adatlopása ügyében indított eljárást az amerikai igazságügy-minisztérium; a hackerek több mint 130 millió bankkártya számát tulajdonították el - közölték hétfőn szövetségi hatóságok.
Pars Krisztián első számú esélyesként nem tudott érmet szerezni, s a negyedik helyen végzett férfi kalapácsvetésben a berlini atlétikai világbajnokságon. Nem ez volt az egyetlen komoly meglepetés a hétfői döntőkben.
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) fellebbviteli bírósága hétfőn jóváhagyta a Forma-1-es Renault istálló fellebbezését, így a csapat indulhat a hétvégi Európa Nagydíjon Valenciában.
Már közhely, hogy a Szigetet elfoglalták a külföldiek. Szerintünk ez hibás megközelítés, mert egyszerűen arról van szó, hogy mi is külföldi turisták voltunk egy városállamban. Negatív üzenetként dekódoltuk, hogy a magyarokat külön színpaddal fokozták le, és azt is, hogy majdnem minden sablonos tömegtermékké vált. Nem vagyunk harcos antiglobalisták, de a helyzetet nehéz elfogadnunk, ugyanakkor egy-egy napra most is ki kell menni a fesztiválra.
Nyolctagú zenekar, négy vokalista, 14 férfi és 6 női táncos, illetve a show egy részében egy négytagú orosz-roma együttes kíséri Madonnát szombati budapesti koncertjén a Kincsem Parkban.
Egy nappal azután, hogy Usain Bolt vasárnap 9.58 mp-es világcsúccsal megnyerte a berlini atlétikai világbajnokság 100 m-es döntőjét, máris folytatódnak a találgatások az emberi teljesítőképesség határáról.
A magyar világbajnok és edzője visszafogottan nyilatkozott a szombati címvédésről, Csötönyi Sándor szerint azonban meg kell vernie Robert Stieglitzet Balzsay Károlynak.
Miközben lassan megkezdődnek a negyedik Pókember-film produkciós munkálatai, a Sony Pictures már csöndben leszerződött James Vanderbilttel, hogy megírja a következő két epizód forgatókönyvét is.
A Bayern München francia válogatott futballistája bejelentette, hogy a nyári átigazolási szezonban nem megy sehova. Franck Ribéryt a Real Madrid mellett a Barcelona, a Manchester United és a Chelsea is vitte volna.
A napenergiának prioritást kellene élveznie a megújuló energiaforrások között Magyarországon, hiszen a fotovillamos energiaátalakítás károsanyag-kibocsátás nélkül üzemeltethető, és igen hatékony - olvasható a Magyar Tudományos Akadémia Fizikai és Anyagtudományi Kutatóintézetének (MTA MFA) hétfői közleményében.
A köszönet jeleként elismeréseket adtak át azoknak a magyar szakembereknek, akik részt vettek Felipe Massa mentésében, gyógyításában és ápolásában, miután a brazil Forma-1-es pilóta baleset szenvedett a Magyar GP időmérőjén.
A kánikula elviseléséhez elengedhetetlen a jégbe hűtött innivaló vagy pedig a jó sok jégkockával megpakolt koktél, limonádé. Az unalmas kockaforma helyett azonban dizájnosabb jégdarabokat is beledobálhatunk a pohárba vagy az üvegkancsóba.
A megszerzett hat aranyéremmel elégedett a célként előzetesen öt elsőséget kitűző Storcz Botond szövetségi kapitány, akiben azonban, elmondása szerint, maradt némi hiányérzete a kanadai kajak-kenu világbajnokság után.
A dél-koreai Jang Jong Jun nyerte a 91. US PGA Championshipet, a profi golfozók negyedik, idei utolsó Grand Slam-versenyét a Minnesota állambeli Chaskában.